Bosszúvágy 《Ereri》(befejezett)

4. rész

Eren szemszöge

Az edzőteremből sétáltam hazafele.
Mivel elég rég jártam ezen a környéken, - mert ez egy kerülőút- hirtelen elkezdte vonzani szememet az ismerős, de mégis ismeretlen szűk utca, mely most tele volt élettel. A gyerekek szaladgáltak össze- vissza nevetgélve, miközben a felnőttek egymással tárgyalták az éppen szóban forgó témákat, ha nem az elesett porontyukat segítették fel a kemény betonról, jobb esetben a fűről. A hangulatot csak még inkább fokozta, hogy ez az egész összkép eszembe juttatta, mikor még kicsik voltunk Arminnal és Mikasával. Emlékszem, hogy milyen sokat szoktunk elmenni a közeli erdőbe őslakókat keresni, esetleg a folyóhoz tengerészeknek kiadva magunkat vagy éppen kalózoknak. Hogy is felejthetném el? Azokért a napokért teljes mértékben érdemes volt felkelnem minden egyes reggel, de ahogy teltek az évek egyre jobban eltávolodtunk. Arminnal pusztán az iskolában találkoztam. Akkor is összesen pár mondat erejéig, de minden erőnkkel próbáljuk fenntartani a barátságunkat nyáron is, csak nem megy túl sikeresen. Mikasa meg maradt Mikasa, bár már nem olyan mély a kapcsolatunk, mint akkor volt. Ettől függetlenül viszont ugyanolyan ragaszkodó és anyáskodó, mint régen. Annyi különbséggel, hogy már nem csak barátok vagyunk. Azonban nekem még mindig túl korai ez az egész. A kis viszonyunk se tudom hol kezdődött. Arról nem is beszélve, hogy szerintem ez kizárólag egyoldalú kapcsolat lesz, de egy próbát megér.

Mire a lakásunkhoz értem, -tisztára olyan mintha házasok lennénk-kiabálásra lehetett felfigyelni. Ilyenkor jó, hogy szinte az összes szomszédunk kint nyaral külföldön.

-Süket vagy? Azt mondtam nem! Nem engedem, hogy beszálljon!- hallottam Mikasa hangját. Biztos vagyok benne, hogy semmit se fog mondani erről az egészről, mint mindig. Arról nem is beszélve, hogy már megint veszekszik valakivel. Tegnap Jeannal kaptak össze Lópofa érzésein, mert ő halálian szerelmes a barátnőmbe. Bár az egész társalgásuk alatt egyszer se szólalhattam fel Mikasa mellett, mert állandóan leintett. Szóval ők ketten megoldották ezt, de igazából inkább mondanám beletörődésnek a fiú részéről.

Csendesen beléptem a házba, nehogy én is fülkárosodást szenvedjek - azaz nehogy leüvöltse a fejem-, mert megmertem zavarni az igen fontos csevegésében.

-Neked nincs meg?- kezdett nyugodtabban beszélni Mikasa. Szerintem nem is hallotta, hogy visszaértem, bár a konyhából nem is látni be az előszobába.

- Hogy- hogy?-értetlenkedett miközben felém közeledett, de még mindig nem érzékelte a jelenlétem. Nos a padló biztos szép, elvégre is nekem kellett takarítani.

- Jó... Megértettem. Majd átküldöm. Heló Levi- köszönt el. Még valamit csinált a telefonján és végre rám irányította a figyelmét. Nem mintha unatkoztam volna. Jelen pillanatban csak pár pohár vizet akartam, mert szerencsésen elfelejtettem vinni innivalót az edzőterembe.

-Sziaa Eren- ugrott a nyakamba pár másodperc után és adott egy üdvözlő csókot, amit szívesen viszonoztam. Ezután, most már együtt mentünk be a konyhába, mivel én majd' szomjan haltam. Mika meg csak követett, mint egy testőr.

-Kivel beszéltél?- kérdeztem rá mintha nem is hallottam volna semmit, miközben a konyhapult előtt álltam elemelve egy poharat, majd a kezem ügyébe kerülő folyadékból már öntöttem is bele. Remélhetőleg nem olajat.

-Csak a bátyámmal- fintorodott el. Még mindig nem értem, hogy miért gyűlölik egymást. Ha nekem lenne egy testvérem biztos sokkal kedvesebben beszélnék vele.

-Megint felidegesített?- vagy talán csak Mikasa húzta fel magát a semmin, mint legtöbbször, amin nem is csodálkoznék. A vele eltöltött idő alatt sikerült rájönnöm, hogy legtöbbször azon is felhúzza magát, ha színezés közben kimegy a vonalból.