Bosszúvágy 《Ereri》(befejezett)

28. rész

Eren szemszöge
Reggel már Levi szobájában untam magam, mivel Hanji nagyon fura volt az ébredésemtől kezdve. Erwin pedig nem ért rá beszélgetni a fegyverek tisztogatása közben. Így maradt a törpe aki amióta beléptem a helyiségbe csak egyre feszültebb és félő, hogy a végén a levegővételem miatt takarításra ítél.

-Menj ki nyugodtan- sóhajtott fel- látom, hogy kényelmetlenül érzed magad- dőlt hátra a székében ezzel egy lezserebb tartást felvéve, ami valljuk be nem nézett ki rosszul, bár ha megemlíteném, nem biztos, hogy örülne neki.

-Erről szó sincs- próbáltam nevetségesen tagadni a nyilvánvalót. Az igaz, hogy elég érdekes a helyzet, de nem azért amiért gondolja. Képtelen vagyok most az egyszer beszélgetést kezdeményezni, ez meg már annyira irritált, hogy kilehetett olvasni a szememből csak gondolom félre értelmezte.

-Akkor?- vonta fel a szemöldökét és kiélvezhettem az élettel teli tekintetét ami ha csak egy kicsit is, de már nem ridegséget árasztott magából.

-Mi zavar?- hajtottam le a fejem várva a leteremtését, viszont pont az ellenkezőjét kaptam.

-Hülye Kölyök. Miattam aggódni felesleges- kelt fel a székéből és ült le mellém az ágyra miközben próbáltam leplezni a zavarom, miszerint nem értem ezt a mozdulatát. Mármint nagyon jól eltudunk beszélgetni másfél méterre is egymástól.

-De komolyan- akadékoskodtam.

-Biztos nem nagy teher számodra, hogy a barátaid ellen fordítunk titeket. Főleg téged?- hallottam ki a hangjából egy minimális aggódást. Belegondolva egy hónap alatt mennyit változott a viselkedése...

-Ezen neked kéne a legkevesebbet gondolkodnod- ráztam meg a fejem és eleresztettem egy félmosolyt, viszont a szívem egy kis zugában megállás nélkül dúltak bennem az érzelmek. Legszívesebben mentem volna haza, bezárkózni a szobámba, hogy minden gondolatomat ami felemészt kiadjam. Természetesen nem bírom kiverni a fejemből ezeket. Még mindig hihetetlen, hogy Reinerék az újabb célpontok. Az meg még elképzelhetetlenebb, hogy ezáltal megbosszulhatom Zekét. Már alig várom. Bár próbálom a külvilág felé mutatni az általános Eren viselkedést. Nem kell senkinek se a sajnálata. Főleg nem a lenéző tekintetek mikor megteszem amit már régóta terveztem.

-Rendben- kelt fel az ágyról-lemegyek - simogatta meg a fejemet, mint Isabelnek, mire kikerekedett szemekkel néztem rá. Igaz már csak a hátát láttam, ahogy elhagyja a szobát.

-Ez meg mi volt?- leheltem magam elé a szavakat, viszont már nem jutott időm mérlegelni a dolgokat, mert Armin jött be a helyiségbe. Bár először meg se ismertem szegényt. Azt hittem Historia a világoskék pólója miatt.

-Hello Eren! Azt mondta Hanji, hogy itt megtalállak- lépett mellém-amúgy hogy hogy itt vagy? Mármint most keltél?- ült le az ágy mellé. A padló biztos szimpatikusabb volt neki.

-Dehogy, de ezt én is kérdezhetném. Nem úgy volt, hogy délután jöttök?- néztem le rá, miközben már szinte láthatónak bizonyulhattak a fejem mellett a kérdőjelek. Bár felnézve az órára megbizonyosodtam, hogy pár perce már átléptük a tizenkét órát.

-Úgy gondoltuk előbb jövünk egy picivel- pattant fel hirtelen- de te miért vágsz ilyen furcsa arcot?- kezdte tekintetével méregetni a fejem, mire egyre csak próbáltam hátrébb hajolni.

-Nincs semmi- fogtam meg a vállát és gyengéden hátrébb toltam a személyes teremből-menjünk le a többiekhez- és már indultam is Arminnal a nyomomban a folyósóra.

-Majd később mondd el- motyogta. Válaszként alig láthatóan biccentettem, de biztos vagyok benne, hogy észlelte, mert egy másodperc múlva boldogan sétált le mellettem a lépcsőn és léptünk ki az udvarra.