Bosszúvágy 《Ereri》(befejezett)

20. rész

Levi szemszöge 
-Hányszor mondjam el, hogy nem volt választásom? Hiába háborogtok, főleg te Bozado, már nem tudok változtatni a múlton- próbáltam Petráékat meggyőzni az igazságról már egy harminc perce. Ők se választhattak jobb időpontot a lelkem darabolására, mint a délután nem tudom hány óra. Pedig nagy terveim voltak mára. Főleg a gondolkodás, hogy mégis hogyan magyarázom meg a dolgokat mindenkinek. Erre meg persze nem hagytak időt, így felkészületlenül néztem elébe a beszélgetésnek.

-Nem hiszem el, hogy ezt tetted Kennyvel- motyogta a még mindig a szörnyülködéstől sápadt Oluo. Szerencse, hogy a kanapén ült. Még a végén nekünk kellett volna feltámogatni egy fotelba, ha netán elájult volna amikor megerősítettem, hogy nem csak egy mendemonda ez a történet.
Neki lesz a legnehezebb elfogadnia a dolgokat, már előre tudom. Hisz' mindig utánzott, mivel Levi Ackerman volt mindig is a követni való ember számára. Bármit tettem ő mindig próbálta lekoppintani, de nem csak a tetteimet, hanem a személyiségemet is. Idegesítőnek mondhatnám, de igazából örültem, hogy egy példaként tekintett rám. Erre meg szegény fiúnak kiderül, hogy amit eddig utánzott csak egy megjátszott szerep volt. Legalábbis a nagy része.

-Figyeljetek ide- szedtem össze magamat és a gondolataimat- tudom, hogy ezzel összetörtem a rólam alkotott képeteket, de kérlek titeket, hogy próbáljátok a helyembe képzelni magatokat. Az a nyomás mikor ülsz az asztalnál és egy mesterlövész valahol éppen a fejedre, a szívedre, vagy Isten tudja hova céloz, de neked nem szabad ennek még csak a látszatát sem adnod, mert egyből vége a létezésednek ebben a világban. Ez pedig addig megy amíg ki nem érnek a mentősök, mert Kenny rosszul lett az ételtől. Amit szintén te mérgeztettél meg. Nem is akárhogy. Felhasználni az áldozat pénzét és megvesztegetni a szakácsot sem kis dolog egy módosabb étteremben- nem beszélve arról, hogy az étel készítőjét meg lecsukták és azóta is börtönben ül Dok jóvoltából.;-Ha pedig nem teszem meg nem csak a saját életemmel fizetnék, hanem Mikasáéval és Kennyével is. Nekem kellett választanom. Végül kis nyápicként mentettem a saját és a húgom életét, de még mindig ez az a döntés amit a legkevésbé fogok megbánni. Bár most simán mondhatnátok, hogy akkor miért nem szegültem Dok ellen? Ha érdekel titeket, ha nem, kimondom. Azért, mert féltem, hogy mi lesz ha elbukok. Méghozzá egyes egyedül. Bár fele annyi esélyre se tettem volna szert a csapatával szemben még úgy se, ha ott lettetek volna- fejeztem be a monológom ami egy kicsit hosszúra sikerült. Ám végig nézve négy barátomon legalább egy kicsi változást tapasztaltam a hozzá állásukon, csak azt nem tudtam, hogy ez jó vagy rossz.

-A Hadnagy használta a kérlek szót- maradt meg a lényeg Eldnek, de még mindig látszott rajta, hogy kell neki egy kis idő, hogy átgondolja az egészet. Végül is meg tudom érteni. Nem sűrűn történik ilyen az emberrel.

-Miért csak most tudtuk meg? Méghozzá mástól?- vett kérdőre Gunther keresztbe tett kézzel, miközben hátradőlt a fotelban. Hozzá teszem jogosan tette fel a kérdést. Az igazat megvallva ezen még nem is gondolkoztam. Egyszerűen egész eddig természetesnek vettem- vagyis próbáltam magától értetődőnek hinni- , hogy egy illúziót állítottam fel és csak Hanjiék tudják az igazságot. Bár az is közre játszott, hogy minél jobban próbáltam lefaragni a közeli érintettek számát. Nem akartam több embert magammal rántani.

-Az előítéletek miatt- adtam meg a rettentően egyenes válaszom a témával kapcsolatban.

-Szóval nem bízol bennünk már vagy három éve?- akadt ki Oluo, és már kelt volna fel a fotelból távozási szándékkal, de Petra maradásra bírta.

-Picit lenyugodtál?- volt a helyzet magaslatán Ral, mint mindig. Még sokra fogja vinni, ha valamilyen embereken segítő munkát választ.

-Megvagyok- kulcsolta össze a kezét Bozado miközben lenézően szuggerált.

-Na szóval. Te azt állítod, hogy nem fogadtuk volna el akkor a történteket és ezért szenvedtél eddig lelkileg?- jött rá a lényegre Eld egy kis kínos, néma csend után.

-Mert jól kezeltétek volna?- válaszolok kérdéssel és a szokásos rideg hangommal, de a szememből kivételesen kilehetett olvasni a reménykedést az 'igen' szó iránt. Ennyire mélyre süllyedni, hogy csak egy apró négy betűs szó miatt feltudnék lélegezni valószínűleg egy örök életre.

-Azt nem mondom, hogy egyből mindannyian megértettük volna- sandított Gunther a még mindig gyilkos tekintetű Oloura- , de egyszerűbben kezeltük volna pont az esemény után, mint pár évvel később- valószínűleg igaza is van. Csak azzal törődtem, hogy a végkimenetel számomra legyen a legkedvezőbb, errefel most én kérem a megbocsátásukat abban reménykedve, hogy még nem késő.

-Gin te mit gondolsz?- pillantottam félve a ránézésre nyugodt barátomra, ám valahol éreztem, hogy ezerrel járt az agya a legjobb választ keresve.

-Igazából csak kiegészíteném Gunther szavait az enyémekkel. Szóval- vett egy mély levegőt és egy hatásszünetet tartva folytatta- én nagyjából megértem a te helyzetedet, de valahogy képtelen vagyok rájönni, hogy hogyan sikerült minket kihagynod az akkori számításaidból- vetett hirtelen véget a mondatának.

Valamiért most mindenki sokkal okosabb és bölcsebb gondolatokkal rendelkezik, mint én. Pedig legutóbb még fordítva volt.

-Hadnagy! Én csak annyit mondanék, hogy nem csalódtam benned és nincs jogom mások felett ítélkezni, főleg akkor nem ha csak a történet pár darabkáját ismerem- mosolygott rám lágyan Petra. Ő tényleg tudja mit kell mondani és milyen hangsúllyal. Esküszöm, hogy nagyon szánalmas vagyok, ha már ez a pár szó is rengeteget dobott a hangulatomon. Ám a légkör még mindig feszélyezett maradt.

-Oluo te jössz- lökte oldalba a fiút a fotele mellett áldogáló Gin, mire Bozado fájdalmasan felsóhajtott, mintha az ő vállát nyomná a világ összes súlya.

-Még gondolkodok a válaszon- és ismét utánozta a rideg és flegma stílusom. Ebből pedig tudtuk, hogy már csak idő kérdése amíg megbékél. Legalábbis remélem.