Bosszúvágy 《Ereri》(befejezett)

27. rész

Levi szemszöge
-Még jó, hogy ma kiértél- köszöntöttem a kocsiba beülő Erent akinek eléggé elhúzódott a készülődése. Végülis nem tudom mi tarthatott neki ennyi ideig, mivel egy pólót és egy gatyát felvenni a cipőjével együtt nem egy óra. Még, ha eszik, úgy se. Mikasa pedig nem hiszem, hogy nagyon feltartotta volna, mivel úgy tudom, hogy valamiféle köszönőviszony szerűség van csak közöttük. Bár biztos vagyok benne, hogy pár hét múlva ismét jó barátok lesznek csak úgy mint az elején.

-Akkor indulunk?- figyeltem fel Jeager hangjára hirtelen. Észre se vettem, hogy elidőzött rajta a szemem, de ha egyszer vonzza valamiért a tekintetem, vagy legalábbis elgondolkodtatott.

-Igen- izzítottam be az autó motorját és már a főúton is haladtunk Hanjiékhoz.
Ahogy fogyatkoztak a város kijjebb eső házai, úgy láttunk egyre többet a természetből. A táj még mindig varázslatosan szépnek bizonyult a mezők és erdők miatt, mintha csak most kezdett volna elmúlni a tavasz, pedig már bőven a nyár közepét elhagytuk. A fák zöldelltek, leveleik meg se égtek a nagy melegtől. Néhol még alma és szilva is látható volt a hatalmas kertekben, ahol a gazdák igyekeztek bevinni minél több gyümölcsöt a kezükben vagy kiskosarukban míg az unokáik követték őket, esetleg be-besegítettek a szedésben, ha elérték az ágakat. Milyen jó lett volna, ha Mikasaval mi is ilyen gyermekkort kapunk. Kijárni a nagyszülőkhöz régi történeteket hallgatni vagy megkóstolni az éppen megsült süteményt. Kint játszani a kertben ami már inkább megérdemelné a telek megnevezést. Ami nincs az nem hiányzik, mondták a szüleink. Ők is jól tudták, ha már igen korán meghaltak a nagyiék nem tudnak mit kezdeni vele. Legalábbis fel nem tudják támasztani őket. Így ugrott ezen része a gyerekkorunknak. Persze ez az űrt betöltötték hol ajándékok, hol az utcabéli gyerekekkel kötött barátságok amik addig tartottak amíg mellettünk laktak. Amint elköltöztek már ki is törlődtünk az emlékeikből.

Nagyjából egy-másfél óra múlva meg érkeztünk a nyaralóhoz. Szerencsére a forgalom se volt nagy, bár csodálnám, ha a külterületeken dugó lenne.

Jeagerre rápillantva megcsodállhattam az alvó arcát, ami valljuk be szimpatikusabb, mint amikor fent van és be sem áll a szája. Végülis az egész utat így töltötte, adva egy kis időt a gondolataimra.

-Eren kellj fel- ráztam meg kicsit a vállát, de várhatóan semmi változás nem történt. Szóval ezt próbálgattam még egy párszor, mivel nem szerettem volna lekiabálni a fejét, mert elaludt. Felébreszteni meg méginkább nem. Én is gondolok néha másokra, ha ez nem is látszik.

-Sziasztok!- tépte fel a kocsiajtót Hanji, mire az égimeszelő egy kicsit megugrott és kipattantak a szemei a hirtelen zajra. Milyen jó, hogy amikor próbálok kedves lenni egyszer az életben elront mindent ez a nőszemély.

-Kösz Pápaszem- jött ismét vissza a ridegebb énem miközben indultam befele a házba megkeresni Erwint.

-Mit csináltam?- hallottam még meg Zoe hangját egy kis meglepődéssel átitatva.

-Nem tudom- válaszolt Eren álomittasan. Pedig ha nem kelt volna fel az ébresztgetésemre, még be is hoztam volna, hogy akkor aludjon. Úgy sincs sok dolgunk ma. Csak egy kis beszélgetés amit egy vagy két óra alatt valószínűleg simán letudnánk.

-Szia- szólalt meg a fal aminek neki ütköztem, az az Szemöldök aki szintén vagy egy fejjel magasabb nálam. Szerintem én vagyok a legalacsonyabb a csapatba.

-Hello- léptem hátrébb, hogy mikor felnézek rá, ne törjem ki a nyakam.

-Látom elgondolkodtál- kezdett a nappali felé sétálni, miközben mellette lépkedtem.

-Csak egy kicsit- rántottam meg a vállam és elfoglaltam az egyik fotelt ami az ablakkal szemben volt elhelyezve. Míg amelyikre Erwin ült, azt a dohányzó asztal másik oldalára tették. Viszont a kisasztalon levő könyvön megakadt a szemem. Ugyanaz a regény, mint amit Isabel olvasott.

-Nem hiszem el, hogy Hanjinak is megvan- vettem a kezembe az irományt.

-Már régebb óta- legyintett Smith mit sem törődve azzal, hogy úgy forgattam a könyvet, mint egy kritikus. Bár belenézni nem mertem.

-Na és ez történt tegnap- hallottuk meg Pápaszem hangját Eren 'igen', 'értem', 'ühüm' válaszaival együtt amíg végig jöttek az előtéren és a folyósón, kitérőt téve a konyhába végül betoppanva a nappaliba.

-Megérkeztünk- jelentette be a lány amint ledobta magát a kanapéra ami félő volt, hogy leszakad a lány hirtelen súlyától. Bár ezt igazából csak a bútor nyikorgásából állapítottam meg, de nem hiszem, hogy sokat tévedtem.

-Nagyon jó- forgattam meg a szemeimet. Nem mintha nem hallottuk volna őket egy perccel ezelőtt mikor beléptek az ajtón.

-Mit is szerettetek volna mondani?- ült le Eren Hanji mellé szinte a karfához szorítva, mire a lány méregetve engem vizslatott, majd megszólalt.

-Levi cseréljünk helyet- a kérésére viszont csak egy unott tekintetett kapott. Eszem ágában sem volt felkelni a fotelből. Főleg úgy, hogy nagyon jól tudom mit tervelt ki Zoe.

-Kár- sóhajtott fel, miszerint mára lemond a célozgatásairól. Remélhetőleg.

- Szóval Eren tudod, hogy pontosan miért is vagy itt?- váltott az eredeti témánkra Erwin figyelmen kívül hagyva, hogy még mondtam volna valamit. Bár nem is csodálom, hogy nem tartotta fontosnak Hanji leteremtését.

-Nem- kaptuk meg a választ, ami egyértelműen nem lehetett más, mivel nem volt rá alkalmam, hogy csak egy keveset is tudassak vele a tervünkből. Petráék meg biztos ránk bízták a feladat ezen részét ezáltal tényleg csoda lett volna, ha tudott volna valamit.

Innentől pedig felválltva magyaráztuk a helyzetektől függő opciókat. Amiket legtöbbször megértett a zöldszemű, de még így is néhol belejavítgatott, mert szerinte egyszerűbb lenne az ő elgondolásai szerint. Végülis, ha megszólalt hülyeségeket nem mondott. Bár a legtöbb ötletét elkellett vetünk mivel Eldékre is nagy befolyással lettek volna és néhol megkérdőjelezhetőnek bizonyultak, mintha nem a békésebb megoldást kereste volna, szinte már feltehetőleg a többi bandára mért károkat akarta megnövelni ötleteivel.  Ebbe beleértve a barátias, alig sebző közelharcot, de akár a vérremenő fegyveres harcokat, ahol egy testrész elvesztése még szerencsés kimenetelnek számítana. Nem beszélve arról, hogy embertársairól van szó, akik közül ketten még a barátai is. A legfurcsábbnak viszont még mindig a beszéde közbeni szemeiben felgyúló zöld lángott tartottam. Jól ismertem ezt az tekintetet. Bosszúvágy.