Bosszúvágy 《Ereri》(befejezett)

33. rész

Eren szemszöge
Miután leszámoltam a négy sráccal akik Sashaékat üldözték, még meggyült a bajom egy furcsa fazonnal is, aki a lövöldözései közben egyfolytában Levit szidta, így nem tartott sokáig az élete. Nem is tudom mikor volt utoljára ilyen izgalmas napom. Legalábbis nem éppen mészárlással szoktam az időm nagy részét tölteni, de mikor lehet és nem csuknak le miatta akkor szívesen besegítek szinte akárkinek.

Amint leszámoltam velük, hallani lehetett a nyaraló felől, hogy még koránt sincs vége a csetepaténknak, de mielőtt elindultam volna segíteni Arminéknak, elkezdtem megkeresni a törpémet.

Ahogy haladtam visszafele egyre több holttestet láttam hol az erdőben, hol a mezőn, erősítve a bennem levő félelmet miszerint Levi nem élte túl. Nem kéne ilyenekre gondolnom. Biztos jól van. Meg erős is, de mi lesz, ha felbukkan Dok? El tud bánni vele? Vagy talán már el is intézte és visszament a nyaralóhoz besegíteni? Bár akkor feleslegesen megyek vissza. Induljak én is meg az épület felé? Nem. Még elmegyek addig a fáig, és ha nem találom addig meg, akkor én is visszavonulok.
Mondtam ezt negyedórával és öt fával ezelőtt.

Egy bokor mellett elsétálva nagyjából harminc méterre hallottam egy lövést, így amilyen gyorsan csak tudtam szaladtam a hang irányába. Lehet most sérült le. A félelemtől hajtva kezdtem megtenni a maradék távot. Egyre közelebb érve megpillantottam az ismerős hajkoronát egy pisztollyal a kezében, egy vörös -vagyis inkább véres- fejű alak felett, ki hirtelen felismerhetetlen volt számomra. A megkönnyebbüléstől, hogy él Levi majdnem összerogytam, így megkellett szakítanom a futásom. Talán még egy ütemet ki is hagyott a szívem, amint megláttam. Az örömtől pedig bekönnyesedett szemmel lépkedtem felé, mint aki el se hiszi, hogy még mindig itt van.

Sétaszerű valamimre felfigyelve nézett irányomba a pisztolyt rám szegezve kemény tekintetével, de amint meglátta ki vagyok, vonásai ellágyultak, leengedve maga mellé a fegyvert.

-Jól vagy, Eren?- vette észre a könnyes szemem és már indult is felém. Ahogy kimondta a nevem lábaim feladták a szolgálatot, így a földre huppanva eresztettem ki könnyeimet, amiket folyamatosan próbáltam letörölni arcomról.

-Élsz!- ejtettem ki most a számomra egyik legfontosabb szót, mire lágy mosollyal az arcán letérdelt elém.

-Igen, és te is- a szívem nagyot dobbant rövid, de jelentőségteljes mondatán, mire karjaimat köré fontam egy szoros ölelésbe invitálva.

-Most már minden rendben lesz- simogatta a hátam, míg könnyeim el nem apadtak, bár így is egy nagy foltot hagytam pólója vállánál. Felnézve rá tapasztaltam, hogy enyhén mosolyog, miközben mellkasomba bújt. Nála édesebb, és szebb embert még nem láttam. Meg, ha a lányokat is nézem. A gyönyörű acélkék szemei amik már felém is rengeteg érzelmet közvetítenek, pedig a nyár elején még csak ridegséget láttam belőle. A szemöldöke amit általában mindig ráncol, de most lehunyva a szemét elengedve ezt a szokását pár másodperc erejéig. A koromfekete felnyírt haja ami arccsontjáig ér néha belelógva a szemébe, ilyenkor megfosztva engem a szempárja csodálásától. Az apró, de annál erősebb testalkata tele izommal, ami még pólóján keresztül is tökéletesen látszódik irigykedésre késztetve. Az elsőre rideg és flegma személyisége amit megismerve kiderül, hogy még életedben nem találkoztál törődőbb, szimpatikusabb és -már amikor- kedvesebb lélekkel. Egy szóval tökéletes. Én pedig ebbe a tökéletességbe szerettem bele, ilyen rövid idő alatt.

-Mit nézel?- nyitotta ki szemeit és vezette fel tekintetét az arcomra, miközben egy icipicit elpirult.

-Semmit- figyeltem más irányba zavaromban. Majd csak arra eszméltem fel, hogy kezeibe veszi az arcom és ajkaival megközelíti enyéimet lassan, ha esetleg elszeretném lökni. Bár ez az eshetőség nem tudom, hogyan juthatott az eszébe.

Az a pár másodperc amíg egybe nem forrtunk egy örökkévalóságnak számított, így gyorsan közelebb hajoltam siettetve a dolgokat. Maga csók nem volt hosszúnak mondható, de annál szenvedélyesebb, átadva érzelmeinket a egymás iránt.
Megszakítva a csókot fürkésztük a másikat, míg egy messzebbről hangzó lövés meg nem törte a kellemes csendet.

-Segítsünk nekik- állt fel az ölemből, majd felkapta a pisztolyát a földről egy vadászbicska társaságában.

-Oké- keltem én is fel a földről, mikor megakadt a szemem a tőlünk tíz méterre levő holttesten. Ezt nem hiszem el. Az első csókom Levivel egy halott mellett volt. Na, pontosan ez történik mikor egy magamfajta szerencsétlenbe botlik bele az ember.

-Nem jössz?- nézett hátra, majd válaszom meg se várva indult el a nyaraló felé.

-Megyek.

~Vége~

Hello!
Igazából nem tudom mit írjak ide, mivel nem vagyok a szavak embere (, mint ahogy ezt eddig is észrevehettétek).
Remélem tetszett ez a kis sztori és élveztétek olvasni (még, ha néha tényleg elég unalmas részeket raktam ki).
Na meg szeretném megköszönni a sok vote-ot és megtekintést. -Mivel egyik rész végén sincs "köszönő beszédem/írásom", mert soha sem tudtam volna két mondatnál többet írni.- Szerintem nem is tudjátok elképzelni milyen boldog szoktam lenni mikor kijelzi a wattpad, hogy a sztorival kapcsolatban kaptam értesítést.
Esetleg, ha van valamilyen kérdésetek a történettel kapcsolatban azt szívesen megválaszolom meg ilyenek (bár nem tudom mit lehet kérdezni egy sztorival kapcsolatban, szóval nem hiszem, hogy bárki is fog valamit írni).
Így utólag pedig tényleg nagyon köszönöm, hogy végig olvastátok az első "könyvem".