S T Y L E S | ✔️

• T E N •

– Eddig is tisztában voltam vele, hogy jól nézel ki, de ez azért túlzás. Enyhén szólva is túlzás.
– Neked is szia – ragadta meg a motor kormányáról lelógó ruhadarabot és törölte meg vele a homlokát. – Azt hittem nem jössz már.
Mosolyogva vontam meg a vállaimat, majd táskámat letettem a földre és lassan hozzá lépdeltem. – Olajos vagyok, nem ölellek meg így.
– Majd szólok, ha érdekel – vágtam rá azonnal, aztán kezeimet nyaka köré akasztva vontam magamhoz egy szoros ölelésre.
Parfümének kellemes illata valóban keveredett az olaj és kipufogó füstjének jellegzetes szagával, de ez engem egy pillanatig sem zavart. Ölelése, mint az eddigi találkozóink alkalmával, most is nyugalmat és valamiféle felettébb jó érzést árasztott szét bennem, így arcomat szinte azonnal a nyakhajlatába fúrtam.
  – Hé, minden oké veled? – kuncogott, tenyereit derekamra csúsztatva és ő is szorosabban tartott.
  – Kicsit..eseménydús napom volt, de minden rendben van, persze. Te hogy vagy? És a munkatársad felesége?
Liam a fejét csóválva mosolygott le rám, szemei pedig csillogtak, amikor összekapcsoltuk tekintetünket egymással.
Olyan szépek a szemei.
Aztán amíg ő figyelmének egy részét újra a motorra fordította – mert ő egyébként még mindig munkában van és csakis én vagyok itt a betolakodó.. –, én lehuppantam az egyik dobozra, ami úgy tűnt nem mostanában lesz használatos és onnan figyeltem gyors, valamint felettébb biztos mozdulatait, melyekkel gyanítom, hogy éppen megjavítani próbálta a kétkerekű járművet.
  – Dean nem olyan rég telefonált, hogy már megindult a szülés, ő azután ment be a szülőszobába. Szóval hamarosan apa lesz – vetett rám egy gyors pillantást, én pedig széles vigyorral bólintottam.
Nem is tudom.. valamiért a tudat, hogy ha nem is a közvetlen közelemben, de valahol bizony egy új élet érkezik a világunkba, mindig örömmel tölt el. Talán azért, mert már volt szerencsém tapasztalni, hogy milyen, amikor az élet nem ad, hanem elvesz. Így tehát első kézből tudom, hogy milyen rossz is az a helyzet. – Reggel nem másban voltál? – hagyta abba a bütykölést, amikor már harmadszor nézett végig rajtam alaposan.
  – Öö. De. Csak megáztam, mikor ide tartottam és beugrottam az egyik barátnőmhöz, aki kölcsön adott néhány..néhány száraz ruhát.
  – Ezek Rachel ruhái? – nézett végig rajtam újból, mire én is lehajtottam a fejemet.
Fekete, apró fehér pöttyökkel tarkított blúz, valamint egy világoskék trapéz szárú farmer. Hm. Ebből Rachel konkrétan semmit sem lenne hajlandó magára venni. Blúz? Előbb égetné el, mint hogy ilyenben mutatkozzon.
– Nem, uhm, egy másik barátnőmhöz mentem be, Rachel Niallel van valamerre.
A szívem szakadt meg, hogy már bármiféle komoly kapcsolat kialakulása előtt hazudok neki, de az igazat mégsem mondhattam el. Mégis hogyan?
Figyelj, szakadt az eső, teljesen eláztam, az új tanárom éppen haza tartott az egyik közértből, aztán megesett rajtam a szíve, a kocsijába ültetett és haza vitt.
Ezt kellett volna tálalnom neki?
Akkor inkább ferdítek egy kicsit a történteken. Jobb ez így. Mindenkinek.
  – Egyébként miért nem szóltál? Elugrottam volna érted – nézett rám kissé bűnbánó tekintettel, miközben ujjaival a blúz gombjait kezdte birizgálni.
Szaporábban kezdtem levegőt venni, amikor egyik kezét a csípőmre simította és úgy vont magához közelebb, a másikkal pedig továbbra a gombokat birizgálta. – Tudod, csak ketten vagyunk itt..
– Tényleg? – nyeltem egy hatalmasat, de akkorát, hogy a torkom is megsajdult közben.
Liam kedves mosolyra húzta ajkait, majd mindkét kezét a blúzom, illetve, elnézést, Miss Styles blúzának legfelső gombjához emelte. Szemei az enyémeket tartották teljeskörű fogságban, egész egyszerűen nem voltam képes félre nézni róla, még úgy sem, hogy egyébként őrült mód zavarban voltam. Azok a barna szemek.. a fenébe.
– Mhm, tényleg – hajolt hozzám közelebb, mire ajkaink súrolták egymást, szemeim pedig azonnal lecsukódtak.

Másnap délelőtt, tizenegy órakor az egész osztály nyugodt lelki állapotban üldögélt a teremben és csendben vártuk a tanárt, hogy végre megtartsa az órát.
A matek órát.
Mert a végzős osztálynak természetesen olyan órarend kell, amiben pénteken az utolsó két óra matek. Kedves a suli titkárnő, a mi osztályunkat például teljes szívből imádja.
  – Hé!
Egyesével, ugyanakkor tökéletes szinkronban kaptuk fejünket a mindenkit nagyra nyílt szemekkel vizslató Jasonra. – Mikor megyünk kirándulni idén?
  – Megyünk egyáltalán? – kérdeztem összevont szemöldökökkel, mire többen is helyeslően bólintottak. – Elvégre a tavalyi végzősök is csak külön, érettségi után mentek..
Az osztály nagyobb része ezt csendben, valamint magában próbálta feldolgozni, és szerintem tovább gondolni a mi helyzetünket is, de volt nekünk egy Bradleynk, aki viszont már kilencedikben sem a csendről volt híres.
– Ki jön velem a dirihez? Én még érettségi előtt akarok menni, mégis milyen már utána? Akkor nem is vagyunk rendes osztály..
– Bradley Cooper, most lepődjek meg azon, hogy magától zeng az épület, még jóval azelőtt, hogy egyáltalán beléptem volna a terembe?
Valamennyien felnevettek a tanár kijelentésén, én azonban csak a nyakamat behúzva csúsztam lejjebb a székemen.
Kínosnak éreztem a helyzetet. Az egész szituáció csöpögött a kínosságtól. Konkrétan érezni lehetett a feszültséget, ami bennem tombolt és mindenáron ki akart szakadni belőlem. Konkrétan úgy éreztem magam, mint egy ketrec, ami egy felettébb dühös és nagyon is szabadulni akaró medvét tartott magában. A medve, ebben a csodás képben, a feszültség.
  – Veled meg mi van? – pislogott le rám meglepődve Bobby, amikor először oldalra fordult és feltűnt neki, hogy a fejem nem a megszokott magasságban található, hanem legalább húsz centivel lejjebb.
  – Semmi – feleltem gyorsan, mire Rachel és Niall is vetettek rám egy-egy pillantást, de én csak a széken lecsúszva meredtem előre, a táblára.
  – Tanár úr, le kell mennem az igazgatóhoz. Kérem, nagyon sürgős lenne.
Mr Styles a szemeit gyorsan végigvezetve a padokban ülő diákok arcán vett egy mély levegőt, de amikor azok a zöld szemei pont hozzám értek, azt hiszem lefagyott a tette kellős közepén. Nekem legalábbis úgy tűnt.
  – Még egy jelentkezés nélküli kiabálás és én magam küldöm le hozzá, Bradley. Hope, magával minden rendben?
  – Öö. Persze – biccentettem gyorsan, bízva abban, hogy ennyivel el is rendeztük a mai kommunikációs adagunkat. De nem.
  – Remek, akkor őszintén díjaznám, ha megtisztelne annyival, hogy legalább normálisan üli végig ezt a két órát!
Komor és monoton beszéd stílusának hallatára egész testemben összerezzentem és a számat húzva helyezkedtem el rendesen Bobby mellett, aki természetesen továbbra is értetlenül pislogott rám. Fogalma sem volt, hogy miért viselkedtem így hirtelen.
Ahogy Rachelnek és Niallnek sem.
Persze, hogy nem tudják, hisz nem mondhattam el nekik, hogy tegnap közel egy órát töltöttem a tanárunk lakásán, csak azért, mert eláztam és mert esze ágában sem volt azelőtt kiengedni a lakásából, hogy elállt volna az eső. És azt sem mondhattam el, hogy amíg nála voltam, beszélgettünk. Sokat. Sőt. Egyenesen rengeteget. Továbbá azt sem mondhattam el nekik, hogy mióta elhagytam a lakását, máson sem jár az eszem, mint azon, hogy.. hogy a fenébe is, attraktív. És rendes. Olyan rendes, amilyennek, ha nincs a tegnapi beszélgetésünk, biztosan nem képzeltem volna el. Úgy soha.
  – Szóval. Most, hogy mindenki lenyugodott és képes rendesen ülni – nézett előbb Bradleyre majd rám –, szeretném elkezdeni az órát. Ma a vektorokkal fogunk dolgozni, remélem még mindenki emlékszik rájuk.
  – Mr Styles, kérem, tényleg nagyon fontos lenne beszélnem az igazgatóval – szólalt fel Bradley a tanár előző megjegyzését teljesen figyelmen kívül hagyva, mire az az orrnyergét masszírozva mutatott a terem ajtajára. – Köszönöm.
A tábla előtt álló férfi biccentett, majd amikor Bradley pont kilépett volna az ajtón, utána szólt.
  – A következő órán maga fog ismételni. Függvények.
A srác elvigyorodott, majd egy értettem után már folytatta is útját az igazgatóiba, hogy elintézzen nekünk egy érettségi előtt esedékes kirándulást.
  – Akkor, vektorok. Ki mit tud mondani róluk?

Az első ötven percnek azt hittem soha nem lesz vége, de amikor végre meghallottam a csengő hangját, felszabadultan ejtettem ki ujjaim közül a tollamat. A következő pillanatban már nagyot sóhajtva tápászkodtam fel a székemről, nem is törődve azzal, hogy Mr Styles még mindig egy krétával a kezében áll a tábla előtt, próbálva befejezni az utolsó feladványt.
  – Hope, minden rendben? – nézett rám megilletődve, ahogy az összes többi osztálytársam is, én pedig felhevült arccal huppantam vissza a helyemre, olyan gyorsan amennyire gyorsan ezt meg lehet tenni.
  – Persze, bocsánat – motyogtam.
  – Jól van, mivel ügyesek voltatok az órán és nem kellett sokszor rátok szólni, tartsuk meg az öt perc szünetet, rendben?
  – Nagyon rendben, persze – mondta elsőként Rachel, majd már hátra is fordult hozzám a székén. – Mi van veled? Tegnap este Liamtől tudtam meg, hogy tizenegyig vele voltál! Mesélj! Lefeküdtetek?
Egyszerre két személy kezdett erős és egyáltalán nem normális köhögésbe. Az egyik voltam én, a másik..a másik pedig az éppen mellettünk elhaladó, feladatlapokat kiosztó Mr Styles volt.
  – Rachel! – tekertem le sebes mozdulatokkal a kupakot az üvegemről, miközben a tanár két lapot tett le az asztalomra.
  – Ezeket csinálják a következő órán. Rachel..ha lehet, ezt a témát vagy halkabban, vagy inkább egyáltalán ne itt vesézzék ki. Megoldható?
Mindketten egy hang nélkül bólintottunk, mire ő a fejét csóválva ment előre az asztalához, hogy újabb adag papírt vegyen magához.
Nem tetszett a reakciója. Kiváncsi volt a válaszomra, láttam rajta, különben nem vette volna ennyire lassúra a tempóját.
És én őszintén nem tudom mi ütött belém, de amint visszatért hozzánk, pontosabban Niall és Rachel padja mellé, én felvettem vele a szemkontaktust.
  – Nem feküdtem le vele. Csak majdnem – vontam meg vállaimat, mire Rachel és Bobby egyszerre kezdtek bele a mondanivalójukba, de nekem mindez távolinak tűnt. Minden távolinak tűnt, azon a két zöld szemem kívül.
Arcán halvány, tényleg alig észrevehető mosoly húzódott, és egy aprót biccentett is.
Őt figyelve aztán nekem is mosolyra húzódtak ajkaim, de csak addig, amíg tekintetem nem ütközött össze Niallével. A két, folyamatosan egymás szavába vágó illetőn kívül egyedül ő volt az, akinek feltűnt, hogy másra figyelek.
Mr Stylesra.

•
•
Itt is lenne az új rész, remélem mindenkinek elnyeri a tetszését!🥰
All the love.
xx Agirlswriting

midnightwhiteowl ❤️❤️
Ladybady 🥰