S T Y L E S | ✔️

• T W E N T Y - E I G H T •

  – Nem hiszem el, hogy kirepültél.
Nagyot sóhajtottam, amikor a nagyanyám ismét magához szorított és rengeteg puszival halmozott el. Nem vagyok benne teljesen biztos, de szerintem hetedszerre csinálja ezt, miközben a nagyapám csak Louisval együtt nevetve csóválja a fejét, a nappaliban található kanapén üldögélve. – Édesanyádék nagyon büszkék lennének rád, ezt remélem tudod.
Szemeimet lehunyva bólintottam, de igazából csak remélni merem, hogy nem csalódtak bennem teljesen. Hogy valamelyest sikerült olyan emberré válni, mint amilyennek ők is elképzeltek engem, amikor a kezeikben tartottak a kórházban vagy amikor együtt néztük a kedvenc gyerekkori meséimet a nappaliban.
Úgy látszik Zaynnek sikerült a fülembe ültetni a bogarat.
  – Jól van, induljunk – állt fel Louis mellől a nagyapánk, mi pedig nagy nehezen elengedtük egymást és egy utolsó puszit követően Louistól is elbúcsúztak, majd kikísértük őket az ajtóig. – Aztán csak okosan, rendben? És ha lehet, te ne felejts el meglátogatni minket.
  – Le sem tudtok majd vakarni – vontam fel szemöldökeimet szórakozottan, mire erősen csillogó szemekkel nézve rám megragadta kezeimet és szoros ölelésbe vont. – Szeretlek, nagyapa.
  – Én is téged lányom, én is.
Kissé megtörten néztem, ahogy apró termetű családtagjaink lassú léptekkel vonultak végig a folyosón, majd szálltak be a liftbe és tűntek el szemeim elől. Gombóccal a torkomban dörzsöltem meg homlokomat mindkét kezemmel, amikor arra lettem figyelmes, hogy csilingelt a lift. Mármint, jelezte, hogy valaki kiszállt. Mert csak akkor jelez.
  – Amikor én mentem el otthonról, utánam senki nem sírt ennyit – torpant meg csodálkozó tekintetét rám emelve Louis, majd mindketten érdeklődve léptünk ki a folyosóra.
Hát, végülis, a szomszédokat és az ő barátaikat csak meg kéne ismerni valamikor, nem igaz? Szerintem de.
  – Szerinted tényleg a nagyiék azok?
  – Őszintén remélem, hogy nem, mert eddig túlságosan is veled volt elfoglalva, de ha most visszajön és alaposabban körülnéz, akkor itt fog maradni takarítani – húzta el száját, miközben megvakarta tarkóját és fejem felett elnézve hosszasan fújta ki a levegőt. – Nem ők azok.
  – Akkor..
  – Sziasztok – állt meg mellettünk maga a tökéletesség megtestesítője, aki immár egy hete az enyém. Vagy legalábbis annyira az enyém, hogy úgy tűnik most már tényleg minden rendben köztünk. Pontosan hét napja, hogy szabadultam a gimiből, ahol ő most zökkenőmentesen taníthatja a maradék osztályait, anélkül, hogy az igazgató különösebb figyelmet szentelne neki. Miattam. Vagyis, a kicsit sem átlagos és hétköznapi kapcsolatunk miatt.
– Szia – mosolyogtam vissza rá, miközben éreztem, hogy az arcom egyre csak melegszik. Ez egyébként egyáltalán nem meglepő reakció akkor, ha az ember lánya egy edző cipőben, fekete melegítőnadrágban és fehér pólóban látja a számára jelenleg legszebb férfit.
Miközben én a gondolataimban elmerülve néztem végig rajta alaposan, addig ő már-már teljesen haveri stílusban üdvözölte unokatestvéremet, aki szintén örömmel fogadta a hirtelen felbukkanást.
– Be kéne menni, nem? – kapkodta kettőnk közt pillantását Louis, majd amikor mi bólintottunk, de nem mozdultunk, a fejét csóválva sétált be a lakásba.
Ahogy eltűnt a falak takarásában, amire azt hiszem Harryvel ugyanannyira nagyon vártunk már, egyszerre tettünk egy gyors lépést a másik irányába, az én kezeim arcára simultak, míg övéi a csípőmre és így vont egészen közel magához. Annyira közel, hogy mindenünk összeért.
  – Szia.
Felnevettem, amikor aranyos mosolyra kunkorodtak ajkai és a fejét oldalra biccentve pislogott le rám.
  – Szia – haraptam alsó ajkamba, miközben gyengéden húztam végig ujjaimat arcélén. Aztán a száján, az orrán, a homlokán..fogalmam sincs mi ütött belém, egész egyszerűen úgy éreztem magam hirtelen, mintha ez lenne az utolsó esélyem ennyire alaposan megfigyelni őt, anélkül, hogy bárki is közbeszólna. – Azt hiszem szeretnélek bemutatni a nagyszüleimnek. Majd valamikor. De nem olyan soká..
– Már ismerem a nagyszüleidet – felelte azonnal, mire megforgattam szemeimet és lábujjhegyre emelkedve összekulcsoltam kezeimet a nyaka körül.
– Mint a tanárom, igen, de nem mint a..
– Na, Hope Graham, én aztán nagyon nem így ismertelek meg téged. Zavarban vagy?
Dühösen mordultam egyet, és néhány tincsét meghúztam egy kicsit.
– Mint a barátom. Megfelel?
– De még mennyire, hogy megfelel – vigyorgott le rám szélesen és csillogó szemeit a szemhéjával eltakarva előlem, ajkait enyémekre illesztette. Mély csókban részesített, aminek következtében aztán mindketten totálisan megfeledkeztünk arról, hogy ez bizony nem az ő lakása. A legkevésbé sem és így történt meg az is, hogy miután tenyerei fenekemre csúsztak, én jóleső sóhajt hallatva rugaszkodtam el az épület folyosójától, majd kulcsoltam lábaimat szorosan vékony, ugyanakkor izmos csípője köré. Vadul faltuk egymás ajkait, Harry kezei időközben a hátamat simogatták és annyira elmerültem az érzések mélységében, hogy a melltartóm kapcsának kipattintása se tűnt fel különösebben.
  – Az ajtó – motyogtam, de közben egyikünk sem szakította félbe a csókunkat.
Lerúgta magáról cipőit, majd sarkával a bejárati ajtót is belökte utánunk, végül pedig hosszú és sebes léptekkel indult meg előre.
  – Na, na, naaa! Helló! Mindenről volt szó, de erről nem, hé! Basszakutya, mindjárt elájulok.
Egyszerre fagytunk le mozdulataink kellős közepén Harryvel, amikor egy döbbent és a megszokottnál lényegesen magasabb hang csapta meg füleinket.
  – Louis – köszörültem meg torkomat, miközben szerettem volna leszállni Harryről, de nem engedett. – Hadd szálljak már le, engedj el, ezzel csak r..
  – Maradj – nézett rám könyörgő tekintettel, mire csak értetlenül pislogtam rá, de unokabátyám úgy tűnt teljes mértékben sikeresen vette az adást.
  – Jaj. Fúj. Én ezt..te miért..ti mégis..a francba, menjetek már a szobába – röhögte el magát végül kínjában, mire az engem szorosan magához ölelő srác is felnevetett, talán azért, mert viccesnek vagy mert ugyanilyen kínosnak találta a helyzetet, majd válaszomra elindult a nappaliból jobbra, a harmadik ajtóhoz. – A falak vékonyak!
Szemeimet forgatva hajtottam fejemet Harry nyakhajlatába, aki velem együtt leült az ágyamra és eldőlt rajta.
Felszisszentem meglepettségemben, amikor megéreztem a benne tomboló vágy..Mhm, érzékeltetőjét.
  – Annyi minden van most a fejemben, amit szeretnék megtenni, hogy..
– Harry, be ne fejezd – hajoltam előre és tapasztottam tenyeremet szájára nevetve. – Az unokatestvérem a nappaliban ül és szerintem lassan Rachelék is.. – a csengő éles hangja, majd néhány erőteljes kopogás szakította félbe mondandómat, mire puszit nyomtam az alattam elterülő srác arcára és leszálltam róla – ..befutnak.
Arcára hirtelen ült ki a megilletődöttség és szerintem simán ott volt a félelem is. – Jó lesz, ígérem, csak ne izguld túl. Oké?
– Oké, hogyne – bólogatott, majd felállt az ágyról és megvakarta a tarkóját. Totálisan, teljes mértékben odavolt a tudattól, hogy a legjobb barátaim, továbbá az ő egykori diákjai most az egyáltalán nem megszokott, hétköznapi énjét fogják megismerni. De azt hiszem, hogy attól is hátrahőkölt, hogy most már nem csak egy személy ismeri úgy mint a barátomat, hanem négyen. És ez, ha jobban belegondol az ember, akkor egész könnyen meglehet, hogy megrémisztette. Mert bár még nem volt részem kapcsolatban, az elképzelhető, hogy minél többen tudnak rólunk és látnak minket együtt, a kapcsolat annál komolyabbnak tűnhet.
  – De ha szeretnéd, maradhatunk a szobában, bezárom az ajtót és filmezhetünk – hadartam el az első dolgot, ami eszembe jutott.
  – Mi?
  – Mhm, nos, én csak.. – dörzsöltem meg homlokomat, de elkapta csuklóimat és összekulcsolta ujjainkat is.
  – Nézd..a legutóbbi kapcsolatom komoly volt. Nagyon komoly és őszintén azt hittem, hogy egy nap majd ő fog mellettem állni az oltár előtt. De az élet, meg konkrétan az egész univerzum máshogy gondolta ezt és csúnyán derékba törte az egészet – magyarázta lassan, nekem pedig egyre gyorsabban dübörgött a szívem a torkomban. – Viszont. Nem zavar, ha látnak veled. A legkevésbé sem. Úgyhogy Szedd össze magad, Hope Graham és mutass be a barátaidnak hivatalosan is – simította kezeit csípőmre, de ujjhegyei már a fenekemet érintették.
Vigyorogva emelkedtem lábujjhegyre és nyomtam gyengéd csókot ajkaira, amik kedves mosolyra kunkorodtak.

  – Jó, de és az megvan, hogy ti megint egy suliba fogtok menni? Én meg szívok a fordítással, te meg..te mit is csinálsz pontosan?
Nevetve dőltem a kanapén mellettem üldögélő Harry mellkasának, aki a szemeit szórakozottan megforgatva kulcsolta össze előttem karjait. Ujjaimmal a talpas poharamat tartottam, majd belekortyoltam a vörös italba, akárcsak Louis és Niall is tette. Harry fehéret, míg Rachel és Bobby pezsgőt isznak.
Először, amikor kivonultunk a szobámból, komolyan úgy éreztem magam mint egy tini lány, aki éppen akkor vitte haza élete első barátját, akivel még egyáltalán nem teljesen komoly a helyzet, csak éppen annyira, hogy egy futó találkozás beleférjen a dologba. A mi esetünkben azonban annyi volt a különbség, hogy én nem a szüleimnek, hanem a három legjobb barátomnak mutattam be az immár ex-tanárunkat úgy, mint a barátomat. És kis híján simán elvitt volna egy infarktus. Főleg, amikor Rachellel váltottak pár szót. Úgy szakadt rólam a víz, mintha nyáron futottam volna le egy maratont.
  – Én fizikus leszek. Pár év múlva – tette hozzá összevonva szemöldökeit Bobby, Louis pedig a fejét csóválva jelezte nemtetszését.
  – Fizikus? Nincs abból már így is éppen elég?
  – Te egyébként mit tanulsz? – szólalt meg mögülem hirtelen Harry, hangjára mindenki felénk kapta a fejét.
  – Fél éve már semmit – vonta meg vállait hanyagul, de döbbenetünket látva felemelte kezeit. – De dolgozok. Vagy legalábbis most gyakorlaton vagyok. Az egyik ügyvédi irodában..
  – Jogot tanultál? – kérdezte meglepett arckifejezéssel Niall, így ő és a másik két személy is kíváncsian hallgatta unokabátyám szavait.
Én mindeközben boldogan és kifejezetten nyugodt állapotban cirógattam Harry nadrágba bújtatott lábát és néha belekortyoltam a borba.
  – Ha elmennek, van kedved sétálni egyet?
Boros és az előtte fogyasztott mentolos rágó által még enyhén mentolos lehelete csiklandozta bőrömet, miközben ajkai fülcimpámat súrolták.
  – Van, de felőlem akár most is mehetünk. És aludjunk nálad, ha lehet – egyeztem bele ötletébe minden további nélkül, mire kuncogva csókot nyomott a nyakamra, kezeit pedig combjaimra simította.
  – Egyébként ezt már meg akartam kérdezni, csak elfelejtettem – fordult felénk hirtelen Rachel, aztán Louisra emelte tekintetét. – Hogy van az, hogy te előbb tudtál róluk, mint én?
Behúztam a nyakamat. Jaj.
  – Csak véletlen volt az egész – röhögött Louis, mire én is egyetértően bólogattam. – Akkor éppen azért pedáloztam, hogy rendbe hozzam a dolgokat, ő meg valami Laurenhez akart menni, hogy visszaadja a valamilyen ruhákat. Elvittem, ő bement a panelba, aztán nem jött, szóval én is felmentem. Nyílt a lakás ajtaja, mondom tök jó lesz, legalább megismerek valakit az életéből, hátha az segít majd valamennyit a helyzetemet, erre egy lány helyett megláttam Harryt. Majdnem elájultam, hallod – mesélte teljes beleéléssel, én pedig a fejemet csóválva vigyorogtam mint a tejbetök.
Jó volt. Minden, ahogy volt. Elvoltunk, megvoltunk és semmi probléma nem volt.
  – Egyébként.. – hajolt megint közel a fülemhez Harry és halkan motyogta szavait. – Már akkor is tetszettél.
  – Lassú vagy, mit ne mondjak – fordítottam felé fejemet, szám súrolta övét. – Már az első nap tetszettél.

•
•
Sziasztoook!
Újabb rész, ami remélem valamennyire elnyeri a tetszéseteket, még úgy is, hogy nekem most nem lett olyan nagy kedvencem..😬
Továbbá meglehet, hogy a következő két hétben kevésbé leszek aktív, mert holnaptól nekünk újra iskola van, jövő héten pedig matek tz-t írunk, arra meg készülni kell, szóval, igen.😄
Legyen nagyon szép estétek❤️
midnightwhiteowl ❤️❤️❤️
Ladybady ❤️
ladyshitgirl 🥰
macilacinaci 🥰
hungarianwriter ❤️