S T Y L E S | ✔️

• F I F T E E N •

Úgy éreztem magam, mintha egy krimiben, vagy valamiféle akciófilmben szerepelnék, amihez társult egy kis drámai szál is. Én ennyire az elmúlt négy évemben még egyetlen egy alkalommal nem bujdostam, mint ebben a három percben, amíg el kellett jutnom az aulán át, a suli büfé mellett a tornaterem melletti szertárba.
Ami mellett, pont amikor kiléptem a fal takarásából, felbukkant Mr Connor.
  – Hope? Hát maga meg mit keres itt? – nézett rám enyhén szólva is meglepődve, mire akkorát kellett nyelnem, hogy szerintem simán hallotta ő is.
  – Beszéltem Mr Dawnnal, hogy kölcsön kérnék néhány dolgot, mert majd kell az egyik fizikai kísérlethez, szóval jöttem megnézni, hogy minden, ami kell, itt van-e.
Utálok hazudni, főleg olyan embereknek, akiket szeretek, de a fenébe is, nincs más választásom..
Mr Connor megértően biccentett egy aprót, aztán ellépett mellettem és visszasétált eredeti helyére, az aulába. Én meg bementem a szertárba.
Amint becsuktam magam mögött az ajtót, homlokomat a hideg fémnek döntöttem és szemeimet lehunyva lélegeztem mélyeket.
  – Fizikai kísérlet?
A fejemet csóválva fordultam meg lassan a tengelyem körül és emeltem arcára megrovó tekintetemet.
Aztán szemeim tovább csúsztak markáns arcáról gyenge hullámokkal rendelkező, sötét barna, rövidre vágott hajára, onnan pedig megint az arcát kezdtem vizslatni. Valahányszor rá néztem, volt szerencsém rájönni, hogy lényegében nem én vagyok a hibás, amiért..nos, amiért a kelleténél jobban felfigyeltem rá. Az én álláspontom szerint egyértelműen ő a hibás, legalábbis nagyobb részben mint én. Már csak azért is mert úgy néz ki mint egy világszerte híres színész, akire minden második nő csorgatja a nyálát a mozivászon előtt ülve. Aztán ott van az is, hogy olyan a stílusa, de leginkább a személye, amit nem lehet, nem figyelembe venni. Vagy egy idő után megkedvelni. Én megkedveltem. Nagyon is. Úgy tűnik.
  – Nagyon vicces – mondtam ugyanazt, amit néhány órával korábban, az aulában jegyeztem meg neki, miután elég jól szórakozott a korai borulásomon. – Mit keresünk mi itt, Mr Styles?
Kérdésem hallatára élesen szívta be a levegőt, pupillái, igazából fogalmam sincs miért, de nagyobbak lettek, íriszeinek eddigi világossága hirtelen pár árnyalattal sötétebbé vált, ajkait pedig vékony vonallá préselte.
  – Tudja... – kezdte lassan, ujjaival babrálva. Ez a mozdulatsor pedig egyértelműen arról árulkodott, hogy..a fenébe, zavarban van. Ahogy én elnézem, nem kis zavarban. – Tudja, Hope, mióta megláttam nem tudtam kiverni magát a fejemből – vetette hátra a fejét egy pillanatra, közben tett felém egy lépést. – Pedig ezt kellett volna tennem, a legkevésbé sem helyénvaló ez..ez az egész – még egy lépés. – Ezért voltam rideg, de közben ennek ellenére is szerettem volna megtudni mi történt magával. Ami, hála annak az esőnek, nagyjából sikerült is – mosolyodott el, még egy lépést téve irányomba, én pedig nagyot nyelve kerestem valamiféle menekülő utat. Ami nem nagyon akadt. Mert ez még mindig a hülye szertár, ahol szekrényeken, hulla-hoppkarikákon meg rengeteg labdán kívül nem sok mindent láttam, ami segítségemre lehetne. Talán annyi, hogy amíg lejtek neki egy gyors hulla-hopp számot, megszórom néhány labdával, bízva abban, hogy majd valamelyik dobásom a fejét találja el. És akkor megmenekülök. Csak azt nem tudom, hogy tényleg ennyire, mindenáron akarok-e szabadulni. – Csakhogy ezután még jobban felkeltette az érdeklődésemet, ami azt hiszem, a múltkori zene órán is meglátszott – vágott tűnődő arcot, majd egyetlen egy lépésre redukálta a köztünk lévő távolságot. Nekem meg nehezemre esett gondolkodni. Józanul. A másik gondolkodással természetesen nem volt gond. Semmi más nem járt a fejemben, csak az, hogy mindennél szerettem volna érezni őt. Akartam a közelségét, ujjainak érintését testemen, ugyanúgy ahogy ajkainak gyengéd becézését enyéimen, mint azt tegnap is tapasztaltam. – Tegnap délután pedig egyértelműen elvesztettem a maradék józan eszemet is, Hope, kívánom. Nem tudom elfelejteni, akkor sem, ha mindennél jobban ezt szeretném tenni, egész egyszerűen nem megy.
  – A munkájával és a hírével játszik, Mr Styles, nem kéne inkább...
  – Amikor pedig így hív..nincs egy józan gondolatom sem.
Ez volt az utolsó dolog, amit utolsó lépése előtt mondott, kezeit az arcomra helyezte és kissé lehajolva már be is kebelezte ajkaimat. Jóleső sóhaj szakadt fel torkomból hirtelen cselekedetére, kezeim önálló életre kelve túrtak tincsei közé, ezt követően pedig éreztem, ahogy belemosolyog a csókunkba.
[16+-os tartalom következik, ha nem szeretnéd elolvasni, nyugodtan kihagyhatod! (:]
Két keze arcomról először vállaimra csúszott, onnan pedig mellkasomon át a csípőmön állapodott meg. De nem kifejezetten sokáig. A fenekem alá nyúlva, a csókunkat egy pillanatra sem megszakítva, jelezte, hogy ugorjak. Lábaimmal szorosan fogtam közre derekát kezeim továbbra is hajában matattak. Markoltam, húztam, vagy egyszerűen csak ott pihentettem a kezeimet, de annyira elvesztettem a fejemet, hogy lassan azt is elfelejtettem, hogy mi bizony egy iskolában vagyunk. Egy iskolában, abban, amelyikben már csak öt hetet kell eltöltenem zűrzavar nélkül. Nos. Mentségemre legyen mondva, hogy először őszintén ez volt a terv. Tényleg, akármennyire is kezdtem egyre jobban szimpatizálni az új tanárral, igyekeztem nem olyan jeleket küldeni az irányába, amiből bármi másra következtethetett volna. Hát, most, éppen ebben a pillanatban elnézve magunkat azt hiszem ebben mindketten bénák voltunk. De olyan nagyon bénák.
  – Hé! – toltam el magamtól kezeimet a vállára tapasztva, mire nyelvét alsó ajkán végighúzva nézett fel rám, engem továbbra is a fenekemnél megtartva. – Miért harapott meg?
  – Mert feszült. Engedje el magát. Minden..rendben..lesz – motyogta taglaltan a nyakamhoz érintve ajkait, közben gyengéd csókokat hagyva a vékony bőr felületen.
A fejemet oldalra döntve hagytam még nagyobb területet az apró csókjainak, aztán hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az egyik szekrény tetejére ültetett. Két kezét a mellettem lévő részen támasztotta meg, ezzel közre zárva engem, szemei eközben a benne feltörekvő vágytól csillogva vizslatták arcomat. Aztán lejjebb vezette testemen most sötétzöld színben burkolózó szemeit és kezeit az iskola egyenruhájához tartozó szoknyám alól kikandikáló térdeimre helyezte. Lassan, döbbenetesen lassan kezdte simogatni bőrömet, amitől a hasamban furcsa, szorító érzés keletkezett. És úgy éreztem, hogy már csak kevésen múlott, hogy felrobbantak. Én magam, a szívem, az agyam, vagy a hasam, a benne vadul csapkodó pillangóim és a szorító érzés miatt.
Ujjai épp elérték volna fehérneműm szegélyét, amikor a csengő éles és erőteljes hangja állította meg mozdulatsorában.
Mosoly kúszott arcára, megigazította a ruhámat és se szó se beszéd, elhagyta a szertárat. Hátrahagyva engem. Elkerekedett szemekkel meredtem a maga után becsukott ajtóra és hirtelen fel sem fogtam, hogy pontosan mi is történt.
Csak azt tudtam, hogy hatalmas hülyeség volt ezt már most, öt héttel az utolsó napom előtt elkezdeni, még úgy is, hogy amúgy nem nagyon tudom, mi ez valójában.
De attól tartok, hogy nem leszek képes kiszállni belőle.
Nem leszek? Hah.
Már most nem vagyok az.

A szekrény tetejéről leugorva gyorsan egy felettébb érdektelen copfba fogtam a hajamat és a szoknyámat, majd fehér blúzomat és az azon hordott blézert megigazítva én is kiléptem a helyiségből. Igyekezve az érzelmeimet, gondolataimat és vágyaimat kordában tartani, lassan sétáltam végig a folyosón, majd az aulán és nem nagyon törődtem azzal, hogy már biztosan van vagy hat perces késésem. Amiről szerintem most aztán tényleg nem én tehetek.
  – Hope! Sikerült megtalálni amit keresett?
Mr Connor valahonnan a hátam mögül érkező hangjára összerezzentem és áldottam magamat, amiért előre tudtam gondolkodni egy kicsit.
  – Persze, meg lett – fordultam vissza felé és megemeltem a két tenisz labdát.
A portás szemöldökei tökéletes szinkronban szaladtak fel homloka tetejére, miközben arcáról lerítt, hogy mindenre számított, csak erre nem.
Öö..jó, lehet, hogy azt mondtam, sikerült előre gondolkodni, de azt nem mondtam, hogy az a gondolatmenet jó vagy rossz volt. Szerintem a két tenisz labda pont az arany középút. Vagy éppen nem, de nem is ez a lényeg. Inkább az, hogy van nálam valami és nem üres kézzel jöttem ki közel fél óra elteltével a szertárból. Na, az rossz lett volna. Nagyon.
  – Tenisz labda?
  – Igen. Fizikára.. – motyogtam, arcom pedig éreztem, hogy egyre csak forrósodik. – Ha megbocsát, Mr Connor, mennem kell órára, mert már..
  – Persze, elnézést, nem kellett volna feltartanom – húzta el a száját azonnal és kezdett bele a szabadkozásba.
Kedves mosolyt lövelltem irányába, majd a két tenisz labdával a markomban újra folytattam utamat a zene terembe.
  – Tíz perces késés, Hope, ezt legközelebb már nem nézem el.
A szemeimet unottan megforgatva motyogtam valamit az orrom alatt, aztán a helyemre sétáltam és lehuppantam a helyemre.
  – Tenisz labda?
  – Ne. Csak ne – sóhajtottam fáradtan, miközben a tanári asztalra vetettem egy pillantást, arra fordítva a fejemet. Még szerencse, hogy ott a tábla is.
Mr Styles teljes nyugalmi állapotban ült az asztalánál, ráncokba rendezve homlokát, aztán felnézett a papírjai közül és két példányt megragadva egyenesen a mi párunkhoz közeledett.
  – Te. Veszélyes hely az a szertár.
  – Hm?
  – A nyakad – bökött mutatóujjával a hajam által most szabaddá tett részre, én pedig nagyra nyílt szemekkel rántottam ki a gumit a hajamból. Francba. Nem is emlékszem, hogy kiszívta volna a hajamat. Basszus.
  – Csoportos feladat. A hatodik órában szeretném látni a teljes dal kottáját – helyezte le elénk a két lapot, mi pedig egyszerre biccentettünk. – Na, akár kezdhetik is. Hála Hopenak, így is volt plusz tíz perc szünete, Niall, álljanak neki.
Amíg barna hajú padtársam, egyben bajtársam is, a fejét lehajtva kezdte olvasni a feladatot én bosszús pillantással illettem az asztalához újra leülő férfit.
Smaragdzöld íriszei most vidáman csillognak, ajkait halovány mosolyra húzta és a fejét oldalra biccentve pislogott rám.
Mégis hogyan haragudjak rá, ha ennyivel képes elvenni az eszemet?

•
•
Új rész, az érzelmek pedig kezdenek kibontakozni főszereplőink közt, de mint tudjuk, semmi nem olyan egyszerű, szóval..
Á, inkább nem mondok semmit, idővel úgyis kiderül majd..😌
Kommentben várom a véleményeket/gondolatokat/kritikákat, kinek mihez van kedve!🥰
midnightwhiteowl ❤️❤️❤️
Ladybady 🥰
ladyshitgirl 🥰