S T Y L E S | ✔️

• T H I R T Y - O N E •

Van kedved ma nálam aludni? xx H.

Négy napja nem beszéltünk Harryvel. Valahányszor írtam neki, ő nemes egyszerűséggel ignorálta, ahogy az üzenetet, úgy lényegében engem is. Fogalmam sincs mi történt pontosan, de abban szinte teljesen biztos vagyok, hogy nem kis részben van köze a négy napos eltűnésének ahhoz az estéhez, amikor a nővérével és édesanyjával ültünk be vacsorázni London egyik éttermébe. De leginkább..leginkább ahhoz van köze, amit Anne mondott. Vagy megemlített. Igazából teljesen tökéletesen mindegy.

Cara.

A név, amit egész egyszerűen nem akarok hallani. Sem a saját, sem pedig más szájából. Hirtelen bukkant fel a túlságosan is szép és jónak tűnő életembe, erre most nagyon is úgy tűnik, hogy egy hülye tűvel a kezében mászkál körülöttem, arra várva, hogy kipukkassza a rózsaszín buborékra hasonlító jelenlegi állapotomat. Én pedig nagyon úgy tűnik, hogy az ég egy adta világon semmit sem tudok tenni ez ellen. Tényleg.
Rohadtul semmit.

Nem tudom, Eleanorral terveztem találkozni. x

Most legalább egy kicsit ő is érzékeli az elmúlt négy napom érzelmi világát. Sötét volt, fájdalmas és konkrétan minden életkedvem elhagyott, amikor arra gondoltam, hogy őszintén fogalmam sincs mégis mi történhetett vele azóta, hogy Louisval az oldalamon hagytam el a lakását. Négy napja.
Sóhajtva fontam ujjaimat a telefonom köré és egy pillanatig lehunyva szemeimet harapdáltam a szám belsejét. Utáltam ezt a kialakult helyzetet, és nem csak azért, mert úgy éreztem magam, mint akiből kivágtak egy részt és messzire vitték tőle. Hiányzott, teljes egészében és rettentő dühös voltam rá, amiért hagyta, hogy így történjenek a dolgaink. Már ha vannak még dolgaink. Mert én nem mondanám teljesen biztosra. Nem ebben a jelenlegi állapotban.

Mondd le. Látni akarlak. xx

Felhorkantottam. Látni akar? Négy napja nem is kommunikált velem, akkor nem akart látni?

Négy napja nem beszéltünk, és nem miattam. Úgyhogy, ha nem haragszol meg, akkor most rendbe szedem magam, hogy találkozzak az unokatestvérem barátnőjével. Aki, tenném hozzá mellékesen, kiváncsi rám. x

Gyorsan kalapáló szívvel a mellkasomban némítottam le a telefonomat, miközben dühösen fújtatva a kanapén ízlésesen elhelyezett párnák közé hajítottam a készüléket. Ideges voltam rá, meglehet, hogy a kelleténél egy kicsivel idegesebb is, de..de amíg nem volt egyetlen egy normális magyarázat sem a kezeim közt, amivel tudtam volna kezdeni valamit, akármit, addig úgy éreztem, hogy jogosan vagyok dühös, hogy jogos a fájdalom a mellkasomban és a szívemben, amit leginkább akkor éreztem, ha eszembe jutott néhány szituáció, amiben Harryt láttam egy másik nővel.

A francba, hisz még ilyesfajta rémálmaim is voltak!

Nem sok, de néhányat volt szerencsém elég élethű módon megélni. Az összes egy kaptafára ment, talán az álmok eleje volt az egyetlen dolog, ami eltért egymástól. Amúgy semmi más. Az emberek mindig ugyanazok voltak, két nő és egy férfi. A nők egyike voltam én, a másiknak sosem láttam az arcát, csak a haját és kecses mozgását, ahogyan azt a nagyon karcsú testét mozgatta. Már attól rosszul vagyok, hogy rá gondolok. Ugh. Nálam lényegesebben magasabb volt, a haja is legalább kétszer olyan hosszú volt mint az enyém, lábaiért pedig azt hiszem minden egyes alacsony termetű nő harcba ment volna. Szóval így képzeltem el a nőt, aki egykor a jelenlegi – talán még az – barátom jegyese volt. Akivel az álmom végén ő aztán mindig tartott. Az elmúlt négy külön töltött éjszakánk során kettő alatt éltem meg, ha csak képletesen is, hogy a férfi, akiért szabályosan mindent képes lennék feladni egy kevéske hezitálás nélkül összekulcsolja ujjait a nővel és elsétálnak, engem magamra hagyva. Engem teljesen egyedül hagyva.