Louis másnap reggel befejezte Harrynek írt levelét, miközben Harry tojást készített neki, bár a gyomra csomókban volt, és kétségei voltak afelől, hogy sokat tudna enni. Határozott tollvonással fejezte be a levelet, mielőtt kinyomta a tollát. Végleges levegő uralkodott benne, ahogy szépen összehajtotta a levelet, és bedugta az üres borítékba, amely előtte volt, és amiért Harry az egész lakást átkutatta.
Gondoskodott róla, hogy szemkontaktusba kerüljön Harryvel, amíg a borítékot nyalogatja - tudta, hogy túlságosan megnyalta, mivel nem lehetett megfelelően lezárni. Harrynek egy másikat kellett keresnie, amelyen már nem húzta végig annyiszor a nyelvét. Gyorsan firkált valamit az elejére, túl gyorsan ahhoz, hogy Harrynek lehetősége lett volna megnézni, majd mélyen a pulóvere zsebébe rejtette.
"Mostmár elolvashatom?" kérdezte Harry, a tűzhely mellett állva, meztelen felsőtesttel, pizsamanadrágja alacsonyan feszült csípőjére, miközben az előtte lévő serpenyőben sistergő szalonnára koncentrált.
"Nem" mondta Louis egyszerűen, és hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát, főleg a rák miatt, de azért is, mert nem akarta folytatni ezt a beszélgetést.
Harry a homlokát ráncolva összehúzott szemmel nézett rá, egyik keze még mindig a spatulát tartotta. "Azt mondtad, hogy nekem szól."
"Neked szól. De most nem olvashatod el."
"Akkor mikor olvashatom el?"
"Majd azután." motyogta Louis, a székén mocorogva, miközben érezte, hogy Harry tekintete megkeményedik. Hallotta a sütő kikapcsolásának hangját, azt, ahogy a spatulát visszatette a pultra. Harry léptei közeledtek, szorosan összeszorította szemét. Egyáltalán nem akarta folytatni ezt a beszélgetést sem most, de lehet, soha sem.
"Miután, Lou? kérdezte Harry, hangja veszélyesen halk volt.
"Tudod miután." Durvábban ejtette ki a szavakat, mint szándékozta. Nem tehetett róla. A feje lüktetni kezdett, és harcolt a késztetés ellen, hogy ismét lehunyja szemét.
"Lou." Harry hangja gyengéd, erőtlen, mintha sírni kezdene. Vagy talán már sírt is, Louis nem tudta rávenni magát, hogy az arcára nézzen. Mostanában mindketten nagyon sokat sírnak. Ezt gyűlölte Louis.
"Én, csak.." hadart Louis, szinte szétrobban az agya a keresett szavakért. "Szerettem volna adni neked valamit. Magamból. Ez..bizonyos értelemben én vagyok, ha ennek van bármi értelme. Szóval akkor kaphatod meg... amikor én.. amikor már nem leszek önmagam, azt hiszem. " Felemelte egyik kezét, hogy megdörzsölje szemét, melyből könnyek folytak. Nem tudta, mikor kezdett sírni, csak annyit tudott, hogy sír és szinte biztos volt benne, hogy Harry is. Nem volt képes abbahagyni
"Ó, Lou" suttogta, majd megcélozta a száját, de végül az arccsontját csókolta meg. Majdnem. "Rendben." mondta végül, lemondóan. "Akkor megvárom, míg elolvashatom. Amíg ... utána. " Arckifejezése miatt sajgott Louis szíve. A megértés, a lemondás és a szomorúság tekintete. Megértés. Ez volt minden, amit Louis szeretett volna tőle, de ezt látva csak el akart tűnni.
Nemsokára, gondolta. Nemsokára.
YOU ARE READING
Hoping This Cold Blue Water Scrubs Me Clean And Spits Me Out Again (Magyarul)
Fanfiction"Ezt aközben írom, amíg te lent mosogatsz, én pedig összegömbölyödtem az ágyban. A mi ágyunkban. Nem szeretem a gondolatot, hogy csak a tiéd legyen - mindig is kapzsi gazember voltam, nem igaz?" Nem saját történet, csak fordítás. 🤍 Befejezett. Ere...
