Nem csattanással végződött, amire Harry számított. Nyöszörgött, gyengéden sóhajtva, Louis törékeny mellkasa egyszer, kétszer, háromszor feljebb emelkedett, aztán minden mozdulatlanná vált, mintha a föld megállt volna a tengelye körül forogni.
A tudattól, hogy ez fog történni, nem lett kevésbé fájdalmas. Ha valami, ez még rosszabbá tette - mintha minden hely, ahol Louis valaha megérintette, lángokba borulna, égették hólyagosodó bőrét.
Hosszú időbe telt, mire megmozdult, és még többe, hogy kibontsa magát Louis karjából, próbált óvatos lenni. Nagyon óvatos - ne ébreszd fel Louist, ne ébreszd fel Louist, gondolta. Ujjai remegtek, mikor tárcsázta a számot - már megjegyezte, hetek óta felkészült erre a pillanatra - hangja kissé megtört, miközben elmagyarázta a helyzetet.
Legalább úgy tűnt, Louis rendben van - kevésbé fáradt, szájtartása laza. Ismét gyereknek tűnt. Harry remélte, már elmúlt fájdalma.
Amikor a mentők végre kiértek, Harry remegő ujjaival végigsimított Louis haján, éppen úgy, ahogy neki tetszik - tetszett, emlékeztette magát, miközben érezte, ahogy józan eszének egy másik szilánkja a szőnyegre omlik - szinte normálisnak érezte. Szinte.
Miután elvitték, Harry a kanapé szélén ült, erősen remegve, térdét szorongatva, miközben egészen a mélyébe süllyedt. Tudatosult benne, hogy soha többé nem fogja látni Louist. Öklével már a gipszkartonba csapott, mielőtt józanul gondolkozhatott volna.
Még két hét sem telt el, amikor egyedül feküdt a hideg ágyban, és eszébe jutott a levél. A kibaszott levél.
Megbotlott saját lábában, miközben a komód felé tartott, kirángatta a borítékot, kétségbeesetten a mellkasához szorította. Fejével a mennyezet felé hajolt, Louis halála óta most először érzett valamit. Nem volt valami jó, de több az ürességnél.
A keze olyan erősen remegett. Félt még rá nézni is, félt, mert ez volt az utolsó darab Louisból. Nem teljesen, hisz Louis összes ruhája, képe, a telefonja, mindene ott volt, de valahogy úgy érezte, ez volt az utolsó szög a koporsóban.
Harry érzelemmentes arckifejezése fojtogató zokogásba váltott, amikor szeme a boríték tetején landolt- két rajzolt pálcikafiú volt rajta, kezükben egy aránytalan szívvel, melynek közepén H + L örökké !!!!!!! állt. Az említett pálcikaemberek feltehetőleg anális szexet folytattak, Harry nem tudta eldönteni, hogy inkább sírjon vagy nevessen. Talán egyszerre a kettőt.
Mielőtt kivehette volna a boríték tartalmát, megszólalt az ajtócsengő.
Sok időbe telt, míg az ajtóhoz ért, de mikor végre képes volt rá, hogy kinyissa, miután remegő ujjakkal elfordította az összes zárat, Harry meglepődve látta, hogy Zayn, Niall és Liam ott állnak, feltűrve pólójuk ujját bal kezükön, vigyorogtak, mint egy őrült. Harry meg akarta ütni őket, amiért valóban ilyen boldognak tűntek. Alig emlékezett, milyen érzés mosolyogni, milyen az, ha nem lóg nehéz súly másodpercenként a szívén. Hacsak egy másodpercig megpróbálna fellélegezni, összetörne.
Mi olyan nagyszerű? akarta feltenni a kérdést, de mégsem. Mikor kinyújtották elé karjukat, megkapta a választ.
Mindkét csuklójukra egy apró L betűt tetováltattak.
أنت تقرأ
Hoping This Cold Blue Water Scrubs Me Clean And Spits Me Out Again (Magyarul)
أدب الهواة"Ezt aközben írom, amíg te lent mosogatsz, én pedig összegömbölyödtem az ágyban. A mi ágyunkban. Nem szeretem a gondolatot, hogy csak a tiéd legyen - mindig is kapzsi gazember voltam, nem igaz?" Nem saját történet, csak fordítás. 🤍 Befejezett. Ere...
