Hoping This Cold Blue Water Scrubs Me Clean And Spits Me Out Again (Magyarul)

24.

Többet soha nem hagyta magára Louist a történtek után. Legtöbbször vele volt, de ha nem tudott, valaki olyannak kellett mellette lennie, akiben megbízik. Valakinek a fiúk közül, ha rövidebb időről van szó. Vagy Jay. Senki más nem jöhetett szóba, és még a fent említett emberek mellett is Harry úgy érezte, rátör a pánik, attól a másodperctől kezdve, mikor kisétál az ajtón, egészen addig, amíg újra nem láthatja Louis arcát.

Louis mindig elszomorodott, amikor elment. Harry is, de muszáj volt elintéznie dolgait, kórházi számlákat kellett fizetnie, az orvosokkal konzultálni. Felvette Louis nyakában az ezüstláncon lógó medálokat és megcsókolta őket.

"Így akkor is veled lesz a szerelmem, amikor én nem, melegen tart, amíg vissza nem érek." ígérte. Louis bólintott, bízva minden szavában.

Mikor Harry elment, aggódva ismételgette magában Louis, Louis, Louis, Louis rendben van? Ébren van; vagy alszik? Boldog? Hiányzom neki? Ujjait a tarkóján lévő szívdobogáshoz nyomta.

Ez nem tökéletes megoldás, de segített.

"Hogy van?" ez volt az első dolog, ami kiszaladt Harry száján, miután köszönt Niallnek. A legrövidebb úton a székhez ment, ahol Louis összegömbölyödött, mint egy cica, feltehetően aludt, összekuporodva.

"Kicsit több mint egy órája nincs magánál." mondta szomorúan Niall, miközben ujjaival végigsimított Louis karján, és nem tettek semmit annak érdekében, hogy felkeltsék. "Pedig jól volt eddig. Step Brotherst néztünk, és ölelkeztünk. Mondtam neki, hogy nem szólok neked a csókról, ha ő sem." vigyorgott pimaszul Niall, védekezően feltartva kezét, mintha azt mondaná, csak vicceltem, kérlek, ne ölj meg. "Korábban folyton rólad beszélt. Szerintem téged akart."

"Persze, hogy engem akar." mondta Harry, Louis arcát puszilva. "Én vagyok a kedvence. Ugye, kicsim?"

Louis halk, érzelmesen nyafogó hangot ad ki magából, amikor szempilláin keresztül Harryre pillant. Harry karjaiba bújt, mint egy cica.

"Hé, drágám." üdvözölte Harry, letérdelve, ugyanis könnyebb volt Louis számára a koncentrálás, ha Harry vele egy szinten van. Louis szeme könnyes volt, pulóverének ujjával elgondolkodva törölgette az orrát.

"Búcsú ölelést kapok? ugratta Niall, miközben felkelt, hogy menjen. Meglehetősen zavarban volt, amikor Louis nevetve lehúzta magához, hogy átkarolja, barátságos puszit nyomva az arcára. "Szia, Lou. " A kijáratnál átölelte Harryt, biztosította róla, hogy bármikor rendelkezésére áll. "Hívj, ha szükséged van valamire."

Amikor Harry visszatért oda, ahol Louis ült, úgy tűnt, mintha Louis sírni kezdene, remegett az alsó ajka. Harry azon gondolkodott ,vajon távollétében is így érezett egész végig, csak visszatartotta?

"Harry" suttogta Louis, érdes és szomorú hangon. Harry megjegyezte magában, hogy addig nem hagyja el a szobát, amíg Louis ismét jól nem érzi magát.

"Igen, kicsim. Itt vagyok." Harry homlokát ráncolva, alaposan megvizsgálta Louis tekintetét, hogy megbizonyosodjon róla, valóban jelen van-e. "Azt hiszem, most sárga vagy. Igaz?"

Louis egyszer bólintott. "Szomorú." nyöszörögte, mielőtt Harry karjába temette az arcát. Harry felkapta, lehúzta a takarókat a székről, mielőtt leült Louissal az ölében, majd gondosan elrendezte a takarókat maguk körül.

"Miért vagy szomorú?" kérdezte Harry, teljesen felkészülve arra, hogy semmit sem kap válaszul. Louis az utóbbi időben ilyen; képtelen felfogni, a hogyan, miért, vagy akár mit kérdéseket.

Éppen ezért meglepődött, amikor Louis rá pislogott és azt motyogta: "Hiányoztál." Idegesen babrált a nyaklánccal, amelyet Harrytől kapott születésnapjára, olyan szorosan tartva, mintha attól félne, eltűnik.

Harry szíve most tényleg a torkában dobogott. "Ó, bébi" dúdolta halkan, puszit nyomva Louis homlokára. Mostanában képtelen volt abba hagyni a csókokat, nem hagyhatta abba az érintését, biztosítania kellett Louist arról, hogy mennyire szereti. Arról, hogy bármit megtenne érte. "Te is hiányoztál. Sőt, nekem jobban hiányoztál. Sokkal jobban."

Louis az ajkába harapva megrázta fejét. "Az nem lehetséges."

Az elmúlt napokban most reagált igazán, és ezt Harry teljes mértékben ki akarta használni. "Éhes vagy?"

Louis megrázta a fejét. Harry felsóhajtott. A jó dolgok soha nem jöttek könnyen.

"Oké, próbáljuk meg újra. Ha levest főzök, megpróbálsz enni?"

Louis ezúttal bólintott, összeszorította ajkát, és hanyagul nézte a falat. Az étkezés nehéz, mostanában - soha nem volt éhes, csak mindig olyan fáradt. Az orvosok azt mondták Harrynek, hogy ez az idő múlásával normális, amiről Harry tudta, hogy ez egy kód, ami azt jelenti, egyre közelebb kerülnek a végéhez. Ennek ellenére még mindig megrémisztette, ahogy Louis tekintetét figyelte, mintha elveszne semmiségben.

Louis aznap este több kanál levest is megevett, Harryhez simulva az ágyban, miközben A híres Ron Burgundy legendáját nézték. Louis a felénél elaludt, lágyan és egyenletesen vette a levegőt, de Harry egész éjjel a mellkasához szorította fülét, és végül elsodródott Louis szívének egyenletes dobogásában, ugyanabban, amelyet a tarkójára tetováltatott. Ez egy jó este volt.

Az utolsó jó éjszakák egyike.