Hoping This Cold Blue Water Scrubs Me Clean And Spits Me Out Again (Magyarul)

12.

Vasárnap délután volt, az eső szünet nélkül esett az ablak előtt, és még mindig ágyban voltak. Louis keresztbetett lábakkal ült a matracon, fonta majd kibontotta Harry haját, ujjai átcsúsztak sötét fürtjein. Bruce az oldalán összegömbölyödve feküdt, farkát lábához csapkodva. Harry az egyik szörnyű indiai együttes albumát hallgatta, mely a komód felett lévő hangszóróból szólt.Tökéletes volt.

Egy pillanatra elengedte Harry haját, arcát Harry tarkójába temette, még ebben a hűvös novemberi időben is elöntötte a hő.

"Mi lesz a gyerekekkel?" kérdezte hosszú idő után. Harry testtartása kissé megmerevedett, Louis pedig komoran elmosolyodott. Nem mintha mást várt volna.

"Lou" krákogta, félig elfordulva, Louis már látta, hogy a szeme könnyes. "Ne."

Normális esetben Louis csak úgy elengedné a beszélgetést, azt suttogva, sajnálom, újra meg újra Harry bőrébe, és bocsánatkérően kiszívná a nyakát, mielőtt visszatérne a hajával való játszáshoz, de ehelyett csak ült remegő kezekkel, az ajkába harapva, és újra megpróbálta "De tudod... ha lennének. Ha lennének gyerekeink. Úgy értem..Nevek. Tudom, hogy megbeszéltük őket, de tudnom kell. Tudnom kell, melyik lenne amelyik mindennél jobban imád téged, melyiket rontanám el, és vinném el fagyizni tea után. Kérlek, Harry. Csak. Hülyeség, de.." Louis elhallgatott, miközben Harry pulóverének ujjaival babrált, megpróbálta felmérni Harry arckifejezését. "Csak úgy érzem, hogy ezt tudni szeretném, mielőtt. Tudod." Hangja nem hangosabb a suttogásnál, mégis büszke volt.

Harry hosszú ideig csendesen ült, szinte kísértetiesen mozdulatlanul, miközben az ablakon át a vihart nézte, a viharfelhők szürkék és kegyetlenek. Végül olyan csendesen, hogy Louis álmos agya szinte fel sem fogta, azt mondta: "Sikerülne megrontanod őket, igaz?" Az ajka sarkát kissé mosolyra húzta.

Louis bólintott, szinte már túl lelkesen.
"Persze, hogy sikerülne. És te lennél az a szülő, aki kibaszottul összekeveri a spenótot és a brownie-ba raknád, mi pedig mindannyian megdicsérnénk, hogy milyen finom, mert túlságosan szeretünk, ahhoz, hogy összetörjük az álmaidat." Louis legnagyobb örömére elérte, hogy Harry kicsit nevessen rajta. "De utána elvinném őket fagyizni, és úgy jönnének haza, hogy az egész arcuk jégkrémes, de soha nem mondanák meg neked az igazat, mert én vagyok a menő szülő." Mondta ördögi vigyorral, majd Harry köré fonta karjait, és addig húzta hátra, míg egymás mellett nem feküdtek, váll-váll és csípő-csípő mellett.

"Talán lehetne még egy kutyánk. Vagy egy cicánk. Félixnek hívnák." mondta Harry szemét lehunyva, és halványan mosolygott. "Istenem, a gyerekek úgy szeretnének téged. Úgy értem, engem is szeretnének, de téged kibaszottan imádnának, Lou."

Louis nem tudta visszatartani mosolyát, arcát Harry vállába temette. Egy kis időbe telt, mire megnyugtatta hasában növekvő szédülést, a szíve megrebbent. "Pedig szeretnének." mondta végül. "Valahányszor szomorúak lennének vagy félnének, először hozzád mennének. Te lennél az első, aki abban a másodpercben felkelne, amikor sírni kezdenek az éjszaka közepén, és mind készen állnának arra, hogy újra álomba ringasd őket a szörnyű indiai zenéddel." A szavak nem úgy jöttek ki, ahogy szánta. Egyre nehezebben találta a keresett szavakat, de nem hagyta, hogy Harry észre vegye.

Harry megmozdult, az oldalára feküdt, könyökére támaszkodva Louis felé nézett, és őrülten vigyorgott. "Azt hiszem, ezt tenném. Istenem" nevetett és a mennyezeten lévő szellőző felé billentette arcát. "Káosz lenne. Mindig. Nagyobb házra lenne szükségünk..sokkal nagyobbra."

"Persze." értett egyet Louis. "Különben hogyan férne el minden káosz?" Gondolkodva összeszorította ajkait. "És az ünnepek. Az ünnepek lennének a legjobbak. Az egész házat díszek és fények borítanák, a gyerekek kimeredt szemekkel és gémkapcsokkal készítenék azokat a vacak rénszarvasokat, mi pedig megvennénk a Mikulás sapkákat a ház összes állatának."

"És lenne egy fánk, egy hatalmas. Még nagyobb is, mint amekkora most van" mondta Harry, kissé elmosódott szemmel, mintha valahol máshol lenne. "És akkor is meg kéne érte küzdeni, hogy mindenki elférjen körülötte."

Louis boldogan bólintott. "Igen, egyértelműen. És persze muszáj lenne meghívnunk a fiúkat. Perriet, Sophiat, az édesanyád, Gemmát, Robint és az egész családomat. A lányokat is." Mosolyogott. Könnyek gyűltek a szemébe, mikor elképzelte, ahogy az összes nővére és a két kistestvére  összegyűlik egy fa körül. Harry karja körül ölelné, és rengeteg göndör hajú, kuncogó kisgyerek venné őket körül, gyakorlatilag rajtuk lógnának, és a fiúk szeretettel néznék őket.

Harry azonnal észrevette, és megpróbálta elterelni a beszélgetést az adott témától. "Halloweenkor pedig te lennél az, aki menne velük édességet gyűjteni. Mindaz az iszonyatosan drága animatronika, amik még a szart is kiijesztik minden csokit vagy csalunkból."

Louis úgy érzete, hogy megszakad a szíve, hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát, szemhéjai nehézkesek lettek, és küzdött, hogy nyitva tartsa őket. "Mhm " mormolta. Álmosnak és boldognak érezte magát, miközben egyre mélyebbre csúszott a  paplan alatt, és addig mozgolódott, hogy közelebb kerüljön Harryhez, míg mellkasuk össze nem ért. Harry szeretettel végighúzta kezét Louis haján, Louis pedig boldogan sóhajtott, és hagyta, hogy teljesen behunyja szemét, majd azt motyogta: "Beszélj tovább."

Harry elmozdult, hogy Louis fejét az álla alá tehesse, kezét óvatosan a dereka köré fonta, folyamatosan beszélt hozzá. "És természetesen te is nevelnéd őket, nehogy olyan nevetséges balfékké váljanak, mint én. Valószínűleg Zaynnel megtanítanátok őket gördeszkázni, ugye, kicsim?" Louis csupán egy apró hangot adott ki, egyetértően, arcát Harry mellkasába temetve.

"Olyan jó apa lennél. Bassza meg, Lou. Olyan kibaszottul jó." Harry kissé szipogott, mielőtt folytatatta, hangja nyers volt, és Louist is sírásra késztetette.

Harry még mindig beszélt, mikor Louis már távolodott, a gondolataiban göndör hajú, zöld szemű kisgyerekek látomásai jelentek meg.  Harry kalandozását hirtelen egy halk, elfojtott zokogás szakította félbe, Louis még szorosabban szorította szemeit, és úgy tett, mintha nem vette volna észre.