too many songs about you - Sebastian Stan [Completed]

try

Két és fél órája lógok a kötélen, ami igazából szalag, de részlet kérdés. Már begyakoroltuk a dalok koreográfiáját, így csak ez, az égben történő attrakció maradt ki.

Ahogy Eve megígérte, szerzett nekem egy pasit, aki tud énekelni, és képes kötéltáncost megirigylő mozdulatokat megtanulni a rendezvény kedvéért. Ő pedig nem más, mint Zac Efron, aki azt mondta nekem, mikor először találkoztunk, hogy a menedzserem fenyegető tekintete nélkül is egyből belement volt, az én kedvemért.

Hát jó.

Neki viszont hozzám képest, hatalmas volt az előnye azzal, hogy ő már egyszer elsajátította ezeket a roppant bonyolult, légies mozdulatokat, a filmben szereplő karaktere miatt.

- Akkor újra, az erkélyről! - kiáltott bele a megafonba a koreográfusunk. - Zuri, mintha élnél, kérlek!

Sóhajtva, az egyik staff segítségével visszamásztam az erkélyre, majd Zac a kezét nyújtva áthúzott a korláton, és átkocogott a velem szemközti oldalra, mivel neki az lesz a kiinduló pontja.

- Akkor három, kettő, egy és mehet a zene! - reccsent meg hangosan az eszköz a nő kezében, mire a hangtechnikusok elindították a Rewrite the stars alapját, és Zac egyből énekelni kezdett. - Lassabban menj, mert Zurinak nem lesz ideje felmászni a korlátra! Újra! - kiáltotta, mire leállt a dal, és ismét elölről kezdtük a darabot. - Három, kettő, egy és mehet!

A férfi mostmár lassabban közeledett, a reflektorok pedig folyamatosan követték minden lépését. Mikor elém ért, közelebb vont magához úgy, hogy éppen nem ért össze a szánk, majd megrántottam a kötelet, ami pár pillanat alatt, egy rohadt erős rántással felhúzott a mennyezet tetejére.

- You think it's easy, You think I don't wanna run to you... - fordultam egyet a kötélen, és hátradőltem az anyagot, miközben erősen markoltam azt.

Fejjel lefelé, forogva énekeltem el a verzémet, majd egy pillanatra megállt a zene, engem felhúztak úgy, hogy takarásba legyek, majd átmásztam az előre elkészített fémből készült karikára, amin a következő két percet fogjuk tölteni.

- Újra! - hallatszott fel megint egy kiáltás a levegőben, mire panaszosan vártam, hogy leengedjenek a földre. - Zuri, Zac! Gyertek ide! - tapsolt kettőt a nő.

A szőkésbarna férfi mellett sétálva megosztottuk egymással az észrevételeinket, főleg azokat, amiket szerintünk még többször, alaposabban át kell majd néznünk, ha száz százalékot szeretnénk nyújtani a fellépéskor.

- Srácok! - nézett ránk mosolyogva a koreográfus. - A tempóra nagyon kell ügyelni, mivel ha akár csak egy tizedmásodpercnyi késés bekövetkezik, akkor borul a sorrend és összedől a ritmika! - mutatott rá a lényegére, amit sokszor eltévesztünk. - Zac, főleg az a rész macerás, mikor az elején sétálsz nálad! - pillantott a férfira segítőkészen. - Próbáld meg valamilyen módon ütni a ritmust, úgyis csak deréktól fölfelé látnak majd, inkább menj biztosra! - Zac bólintott egyet, majd a nő felém pillantott. - Örülök annak, hogy kezdesz feloldódni a szalagon, és nem szorongatod annyira görcsösen szegény anyagot! - nevetett fel, amibe én is becsatlakoztam. - Annyi, hogy mikor átmész a karikára, akkor ne több pici mozdulattal mássz rá, hanem inkább egy, nagyon határozottal, mivel akkor kevesebb az esetleges esés veszélye! - helyeselve elraktároztam magamban a fontos, és segítőkész tanácsot. - Az énekre is figyeljetek, hogy ne üssétek bele sehová a mikrofonokat! Attól, hogy a homlokotokra vannak ragasztva, attól még elég érzékenyek!

- Rendben! - bólogattunk, majd lecsavartam a kulacsom tetejét, és mohón enyhítettem a szomjúságomon, mielőtt kiszáradtam volna. - Mára ennyi?