too many songs about you - Sebastian Stan [Completed]

hard

Az élet nehéz, bárki bármit is mondjon. Nem telik el úgy nap, hogy ne történne olyan dolog, ami fáj nekünk mélyen, csak nem mindig ismerjük ezt be.

Titkoljuk a dolgokat, a fájó sérelmeket, és csak pakolhatjuk őket egymásra. Halmokba tesszük őket, de nem szűnnek meg, csak ott hagyjuk őket.

Aztán egyszer borul minden. Meghallasz egy egészen apró sértést, amit a hátad mögött mondtak, vagy látsz egy olyan hírt, ami teljesen kiborít, egy olyan dolgot, amire még csak nem is számítottál, mikor felkeltél.

Nem tudsz mit kezdeni magaddal. A legtöbb ember általában sírt, kifejezve a fájdalmat, amit érez, de vannak olyanok is, akik félnek sírni, ezért elrejtve az érzelmeiket, leisszák magukat a sárga földig, vagy éppen verekedésbe keverednek. Olyan emberekről is hallottam már, aki a családján, barátain és akár még a gyerekei is levezette a felgyülemlett feszültséget, ezzel nyugtatva meg az idegeit.

Minden ember arról álmodozik, hogy ő lesz a világon a legjobb valamibe. Milyen kellemes és üdítő érzés lehet, mikor elismerik, hogy te vagy a legjobb, te csinálod a legjobban és azt, hogy tehetséges vagy. Mindenki vágyik a dicséretre, az ösztönzésre, biztatásra, de senki nem gondol a hírnév árnyoldalára.

Bárhová mész, látnak téged, felismernek, követnek. Rajonganak feléd, és bármit megadnának azért, hogy akár csak egy rossz minőségű képet készítsenek rólad. Fontos vagy neki, de mégse te, hanem az az arcod, amit mutatnak a címlapokon és a közösségi médiában.

Mikor először ismertek fel az utcán, megjegyezték, hogy milyen aranyos vagyok, de magasabbnak hittek. Másodjára képet kértek, és megkérdezték, hogy mindig ilyen kicsi voltam e. A sokadik alkalommal egy csapat fiatal talált meg. Készítettünk egy csoport képet, és mindenkivel külön-külön is. Nem köszönték meg, csak elmondták, hogy mennyire nyomorékul nézek ki a ruhájimba, és hogy nem is vagyok tehetséges.

Az első barátommal, mikor összejöttem nagyon fiatal voltam. Nem volt hosszú kapcsolat, mivel mikor megtudta a srác, hogy énekes szeretnék lenni, egyszerűen eldobott magától, mert neki nem kell egy híresség. A gimiben és az egyetemen meghúztam magam, nem is mindig jártam be, mert általában külön ének tanárnál voltam. Nem keresték a társaságom, mivel nem voltam elég népszerű, de aztán, mikor elkezdett növekedni a videóim megtekintéséinek a száma, akkor már érdekes voltam.

Ott is hagytam a sulit.

Hírességként nehéz megfelelő partnert találni, mivel sokan csak a hírnévre és a pénzre utaznak. Ezért nem ismerkedtem egészen Elliottig.

Ő volt az álom pasi számomra. Gazdag volt, sikeres, saját cége volt és volt egy alap hírneve. Nem féltem attól, hogy a pénzemre utazik, mivel neki akkor még sokkal, de sokkal több volt, szóval kedvesen bedőltem a kis játszmáinak.

Egy afterpartyn találkoztunk, valamelyik Oscar-díj átadó után. Kivételesen egyedül mentem a rendezvényre, mert nem éppen akadt olyan ember, aki szívesen csatlakozott volna, ezért senkire nem erőltettem rá a több órás kínzást.

A sors úgy hozta, hogy az ülésrend szerint, mellettem kötött ki. Iszonyúan döglesztően nézett ki, de nyugi nem jobban, mint Sebastian. Udvarias volt, érdeklődött arról, hogy hogy vagyok, meg hogy milyen napom volt, én pedig válaszoltam.

Az ünnepély alatt jó társaságnak bizonyult. Vicces hozzászólásokat fűzött a díjazott filmekhez, színészekhez, és kifigurázott néhány híres karaktert.

Nagyon beleszerettem a karizmájába, a poénjaiba, és a közelségébe. Szerettem, mert jól éreztem magam vele. Szerettem, mert a tenyéren hordozott, és megbecsült. Bemutatott a szüleinek, eljegyzett, aztán kezdődtek a bajok.