Harcos Hercegnő

Támogatás

Cassian

A beszélgetés végét sikerült még elkapnom, és azonnal megindultam Lilith felé amint megláttam mennyire levan sújtva. Képtelen volt megszólalni, a tekintetét sem emelte fel a földről.

A királynak csupán a hátát láttam, így a hercegnőre teljes rálátásom nyílt. Ekkor szólalt meg, és éreztem hogy minden erejét összegyűjti ahhoz hogy belekezdjen. Viszont amit mondott, és ahogyan előadta teljesen letaglózott. Még az apja arcán is rémületet és meglepődötséget véltem felfedezni. A mondandója egy halálos fenyegetéssel ért fel, és olyan higgadtan adta elő, mintha csupán az időjárásról beszélgetne.

A király olyan gyorsan fordult el tőle hogy majdnem felbotlott az egyik katonájában. Elviharzott, de láttam hogy még mindig sokkban volt a lánya szavaitól. Lilith mozdulatlanul maradt az üres folyosón, mint egy kőszobor.

Ekkor rámnézett és képtelen voltam kibírni hogy ne lépjek hozzá. A tekintetében kétségbeesés és zavarodottság uralkodott. Olyan elveszett és kicsi volt ebben az óriási palotában, úgy éreztem ha nem ölelem át talán örökre eltűnhet itt.

Mozdulatlan maradt akkor is amikor hirtelen átkaroltam a derekát és magamhoz vontam őt. Olyan karcsú volt és alacsony, szinte eltűnt az ölelésemben. Éreztem minden csontját és izmát a testén belül, tudtam hogy életben van, mégis olyan merev volt, ha nem hallottam volna a szívverését azt hihettem volna, már csak egy holtestet tartotok a karjaimban.

Olyan gyámolatlannak és magányosnak tűnt hogy nem bírtam megállni, a karjaim maguktól emelkedtek fel. Erősen szorítottam, mintha én kapaszkodnék belé nem fordítva.
Én akartam a támasza lenni.

-Hallottam hogy mi történt. Nagyon sajnálom - suttogtam a hajába, miközben megcsapott az illata. A szavaim mintha megtették volna a hatásukat, megrázta a fejét és ráeszmélt hogy hol van.

Először megpróbált eltolni magától és kiszabadulni, de nem engedtem. Tudtam, hogy megint csak eltaszítana magától, bezárkózna a szobájába és megpróbálná egyedül megoldani a problémáit. Nem beszélne velem.
Ezt pedig nem hagyhattam.

Bármilyen erősen küzdött ellenem, nem engedtem. Próbált a keménység álcája mögé bújni, de ellenálltam. Valószínűleg ez az egyetlen lehetőségem hogy így lássam, és ilyen közel kerülhessek hozzá.

-Nem tudom mi legyen most- suttogta beletörődően. A fejét a nyakamba temette és olyan halk volt mintha csak magának mondaná.

-Hagyd hogy segítsek, addig úgysem engedlek el - mondtam keményen. Fenyegetésnek szántam, mégis élveztem a helyzetet.
Élveztem hogy a karjaimban tarthatom, mintha csak az enyém lenne, senki nem érhetne hozzá.
Élveztem hogy lassan átkarol és belém kapaszkodik, megmutatja a sebezhető oldalát. Olyan erősen ölelt mintha hozzám menekülne valami elől.
Élveztem a lélegzetét a nyakamon, ahogy azt is milyen erősen szorít magához.

Emiatt pedig egyben szörnyen éreztem magam.
Lilith a barátai miatt szenvedett én pedig csak arra tudtam gondolni hogy mennyire jó őt a karjaimban tartani.

Lassan elengedtem és ránéztem az arcára. Megtört volt, mintha valami távozott volna belőle. Furcsa és szívszorító volt így látnom őt.
A rövid ismertségünk alatt csak a makacs és kemény oldalát mutatta meg, szinte elfelejtettem hogy ő csupán egy 18 éves lány, akinek a vállain hatalmas felelősség nehezedik. Éreztem hogy ez neki is új terep, senki előtt nem szokott így viselkedni.