Harcos Hercegnő

A hír

Lilith

Fújtatva siettem el a hercegtől.
Nem akartam így elválni.

Apám fordult be a sarkon az őreivel a nyomában. Majdnem nekifutottam, túl későn vettem észre őt.

-Lilith, beszélnünk kell! - állt meg előttem, elzárva az utamat.
Még mindig az egyszerű vászonruha volt rajtam, a barna kócos hajam a szemembe lógott.

Láttam ahogy megvetően végig mért majd megforgatta a szemét.

-Nem érek rá, majd máskor - haladtam el mellette idegesen.
Nem tudtam teljesen kikerülni, és azonnal elkapta a karomat amint elhaladtam mellette. Erősen visszarántott, ami nem volt jellemző rá.

-Erről most kell beszélnünk - nézett rám szánakozóan, mintha túl együgyűnek tartana a magyarázkodáshoz. Utáltam hogy hozzám ért, legszívesebben kifordultam volna a szorításából, de az őrök szemeit magamon éreztem.

Felesleges lett volna az ellenállás.

-Ginorához tartok, megfelel utánna? - kérdeztem vissza agresszívan. Egy röpke pillanatra összehúzódott a szeme. Ez elég volt hogy enyhüljön a szorítása és azonnal távolabb húzódtam.

-Pont róla akartam beszélni.

A szívem egy pillanatra megállt.
A levegő fájdalmas sóhajként szabadult fel belőlem és minden sejtem tiltakozva kiáltott segítségért.

Azt mondják egy vadállat megérzi ha veszélybe kerül, és a bőröm alatt élő bestia tudta hogy valami nincs rendben.

-Miről akarsz beszélni? - kérdeztem kedvtelenül, figyelve nehogy eláruljam magam. A bal kezem a hátam mögé rejtettem, összeszorítottam mintha minden félelmemet abban összpontosíthatnám. Ez volt a szokásom.

-A tegnapi akcióddal kapcsolatba, ugye nem gondoltad hogy büntetlenül megúszhatjátok? - lépett közelebb hozzám.

-Oh, szóval megakarsz büntetni? Csak rajta, itt vagyok - tártam szét a karom, itt vagyok, ide lőjj stílusban. Azonban ő csak gunyorosan elmosolyodott, mintha rajtam nevetne.

-Félre érted, nem téged akarlak megbüntetni, inkább a korcsaidat. Pontosabban már meg is kapták a büntetésüket.

A vérem forrni kezdett. Még soha nem tette ezt. Mindig előttem büntette meg őket, ez egyben az én büntetésem is volt. Végig kellett néznem ahogy a szeretteimet bántja, és semmit sem tehettem ellene.

-Mit tettél velük? - morogtam felé.
Kezdtem elveszíteni a fejem, a kezem a késem után sóvárgott.

-Tisztelem a csapatodat és igazán bátran kiálltak érted, de felháborító volt azt gondolni hogy büntetlenül megúszhatjátok. Akár az egész békeszerződést felrúghattátok volna ezzel a lépéssel! Örülj neki, hogy a herceg nem csinált ebből problémát, csak miatta vannak még életben a barátaid! - felemelte a hangját és ostorként csattant a falakon.

-Mit szabtál ki rájuk? - kérdeztem lassan, minden szótagba gyűlöleletet préselve.

-A csapatodat száműztem az országból, tiszteletlenek voltak a néppel, a nemességgel és a királyukkal szemben. A rád való tekintettel nem végeztem ki őket - mondta mintha tényleg kegyesen cselekedett volna.

A szavai azt jelentették hogy a csapatom arca szerte az országban terjed, olyan magas vérdíjjal hogy mindenki kecsegtetőnek találná az elfogásukat. A nép fele most a nyomukban van, ebben az országban pedig profi orgyilkosok járnak az utcán.

A legtöbb tagunkat nem féltettem, ha együtt vannak nem lesz baj. Megtudják védeni magukat.
Nem lesz baj.

Ezt mondogattam magamnak, de nem tudtam merre lehetnek most, nem tudtam mikor szabta ki a büntetést és ez elkeserített.
Semmit sem tudtam tenni értük.