Harcos Hercegnő

Reggel

Cassian

Egy idegen helyen ébredtem egy idegen szobában. Még mindig nem szoktam meg ezt a helyet, nem sokszor hagyhattam el az országomat. A külföldi ügyeket mindig apám intézte.

A szolgálók pár perc múlva ellepték a szobámat vizet engedve és új ruhákat hozva nekem. Nem szerettem a felhajtást, de túl fáradt voltam hogy visszautasítsam őket.

Tegnap nem bírtam elaludni. Amit lent láttam nem hagyott esélyt a pihenésre, úgy éreztem mintha még mindig figyelnének. A falból száz szem nézett vissza rám és hallottam a lélegzeteket amint engem vizslatnak.
A legrosszabb a lány sikolya volt.
Követett az álmomba is, megbújt és hallgatott, nem kért segítséget, de nem felejtette el hogy otthagytuk.
Valószínűleg már halott.
Ez járt a fejemben.

Mégis valamilyen megfoghatatlan érzés követett lentről. Mintha valamilyen ismerős vonzást tapasztaltam volna, újra vissza akartam térni oda.

Ahogy felvettem a új inget és felcsatoltam a kardom azon járt az agyam, hogyan vegyem rá Lilithet hogy magával vigyen. Mindenképp vissza akartam menni.

Valami húzott ahhoz a helyhez. Úgy éreztem a belsőmben megmozdult valami, reagálva a lent lévő sötétségre. Sokszor éreztem már, hogy valami nincs velem rendben, ezt tudtam, de odalent a csendben úgy éreztem az ott lévő szörnyeteg engem hív.

Válaszokat vártam, és csak akkor kaphattam meg ha lemegyek oda. Valamivel kísérleteznek lent, és tudom hogy magyarázatot adhat az állapotomra.

-A király tisztelettel meghívja önt az étkezőbe, kéreti önt és családját a reggelihez - hajolt meg egy cselédlány előttem. Nem láttam az arcát, annyira mélyen meghajolt.

-Köszönöm, üzend meg hogy elfogadjuk a meghívást - intettem neki, majd kihátrált az ajtón.

Végre megint egyedül maradhattam, mindenkit elküldtem a dolgára. Már vártam mikor láthatom újra a hercegnőt...

Lilith

Reggel Novalin ébresztett.

-Jó reggelt, félek elkésel ha így haladsz - hajolt felém a lány, a hajával teljesen betakarva az arcomat. Széles mosoly terült el az arcán. Legalább egyikünk boldog...

-Hmmm - csak érthetetlen morgást tudtam kinyögni. Reggelente egy szörny voltam.
A csapatból egyedül Gina mert mindig felébreszteni, még a cselédekben sem volt elég bátorság bejönni amíg nem kérettem értük.

Kiállhatatlan vagyok ha kávé nélkül keltenek fel.
Néha még akkor is ha van kávé.

-Hagyjál! Túl korán van - zártam le dühösen a beszélgetést.

-Az apád reggelire vár, 20 perced van - rázogatta meg a vállamat.

-Tűnés! Nem érdekel apám - átfordultam a másik oldalra a kanapén. Olyan kényelmes volt hogy nem akartam mozogni sem.

Novalin hátrált pár lépést, tudva hogy még visszafogom magam. Egyszer a párnám alatt lévő késsel támadtam a cselédekre. Soha többet nem mertek felkelteni.

Imádtam aludni, ez volt az egyetlen amikor kikapcsolhattam. Az egyetlen baj, hogy csak teljes biztonságban tudtam elaludni. Ilyenkor elengedhetem magam, mert tudom hogy senki nem fog bántani. Amikor így alszom nem érzem kik vannak körülöttem, és tudom, hogy ha megtámadnának arra sem kelnék fel.
Ha utazunk vagy a lányokkal vagyok mindig ébren maradok, vagy csak félálomba tudok pihenni.