Harcos Hercegnő

A kishercegnő

Cassian

-A kishercegnő mindent megkapott amire csak vágyhatott élete során. Tökéletes nevelést, testvéreket még barátokat is szerzett. Néha megállíthatatlannak érezte magát, tekintve, hogy soha nem ütközött igazán problémákba. Ezért hát, amikor talált egy rejtélyt a kastélyban, úgy gondolta utána néz a dolognak. A kishercegnő makacs és önző volt, ezért nem csak hogy saját magát, de egy ártatlan lányt is belekevert a tervébe - egy pillanatra megállt és mintha kiakarta volna mondani a nevét a lánynak, de láttam ahogy elmúlik a pillanat. Nem állt készen arra, hogy igazán saját magáról szóljon a történet.

Halkított a hangján ahogy folytatta, és közelebb hajolt.

-Szörnyű dolgokra bukkant, olyanokra amiket még nem volt képes feldolgozni. Mindenesetre a kishercegnő csapdába esett lent és idő előtt felkellett nőnie ahhoz, hogy túlélhesse a lenti poklot.

-De most nem ez a fontos, talán egy másik alkalommal mesélek erről is - szinte hanyagul legyintett mintha nem is lenne számára megrázó a dolog. Úgy beszélt mintha tényleg nem róla szólna a történet és tudtam, hogy ezzel is csak magát akarja védeni a fájdalomtól. Mintha lekapcsolta volna az érzéseit.

-Ami minket érdekel, az az ami utána következett. A kishercegnő már nem tudott megbízni senkiben sem a lent eltöltött idő miatt.

-A saját csapatában sem? - szakítottam félbe hirtelen. Nem értettem, hiszen ők jelentették a családot neki.

Lilith rám nézett, először amióta elkezdett mesélni. Mintha lelátott volna a lelkemig és fájt volna neki amit ott látott.
Lassan szinte szánakozóan megrázta a fejét.

-Oh Cassian... - a hangjából ítélve naívnak nézett, szinte gyereknek tűntem a szemében ezzel a kérdéssel és tudtam, hogy nem tudok mit tenni az arcomra kiülő értetlenséggel. -Szerinted hányszor kell valakit elárulni ahhoz, hogy soha többet ne tudjon megbízni senkiben sem? - igazi csontig ható hideg járta át a szavait.

Nem tudtam válaszolni, a szemkontaktust sem tudtam fenntartani. Tudtam, hogy fájni fog amit ezután mond, de mégjobban fájt a szemei mögött rejtőző végtelen üresség.
Megráztam a fejem.

-Ha tudnád, nem kérdeznél ilyet - közelebb hajolt és az egész teste hozzám simult. Az arcát beletemette a nyakamba, mintha csak elakarna bújni valami elől. Éreztem a lélegzetvételét a nyakamon és suttogva folytatta. -Háromszor Cassian, elég háromszor elárulni valakit ahhoz, hogy soha többet ne tudjon teljes bizalommal fordulni mások felé.

-Szóval ez történt a kishercegnővel? Háromszor is becsapták őt? - éreztem ahogy minden izmom megfeszül a közelségétől, de tudtam, hogy erre szüksége van. Nem voltam naív, tudtam, hogy nem azért bújt hozzám, mert belémszeretett az eddig együtt töltött idő alatt. Szinte tudattalanul éreztem, hogy mit is csinál. Képtelen volt megnyílni másoknak, és ha valami okból mégis megtette, az sokat követelt tőle. Bármikor amikor csak egy kicsit is közel engedett magához a hercegnő a következő pillanatban kétszer olyan messze taszított. Félt közel kerülni bárkihez is, ezért kiprovokálta hogy folyamatosan veszekedjünk minden alkalommal amikor valamit megosztott magáról.

Most viszont pont az ellentétje történt. Mintha engem akart volna kényelmetlen helyzetbe hozni, ezzel is enyhítve a saját esetlenségét. Talán pontosan ezt csinálta, mindenesetre ha ez kell ahhoz, hogy megnyíljon nekem, hát legyen...