Törött (JIKOOK)

🥀 15. Rész 🥀

Jimin pov

Próbáltam menekülni a saját gondolataimtól. De nem ment. Mintha követek volna, mindenhova. Nagyon nagyot csalódtam. Azt hittem, hogy ő más. Azt hittem, hogy tényleg szeret. Hogy engem is lehet szeretni. Hogy nincs velem semmi baj, én is ugyan olyan vagyok, mint a többiek, én is szerethető. Hisz ezt hitette el velem. De mit is hittem, miért kellet? Hisz ő is megmondta, engem nem lehet, s nem is fog soha senki szeretni. Tényleg ezt érdemlem? Most már elkellene fogadom, hogy az embereknek igazuk van és hogy bennem van a hiba. Nem pedig bennük. Hisz engem nem szeret senki, engem használnak ki. Nincs egy olyan ember az életembe ki igazán szeret, kinek tényleg számítok, kiben ténylegesen megbízhatók. És ez nem az ő hibájuk. Ez csak is az enyém.

Mindig őszintének tűntél, olyannak ki soha nem fog, s nem is tudna bántani. Meg mentetél, reményt adtál, szerelmet. Mindezt miért? Hogy aztán mindent mit adtál elved, összetörd. Későn, túl későn vettem észre, hogy te nem az az ember vagy akit mutattál. Hazug, hazug vagy. Minden egyes szavad hazugság volt. A szerelmed is csak illúzió volt. A szerelem okozta sebek sokkal nehezebben gyógyulnak, mint a testi sérülések. Ha megvágod magad, folyhat a véred és biztosan érzed a kínt. De ahogy telik az idő, a seb beheged és a fájdalom megszűnik. Sőt, ha gyógyszert teszel rá, akkor még gyorsabban elmúlik. Az az igazán borzasztó seb, amely a szívedet éri, mert az nagyon lassan és nehezen gyógyul be. A bőrödön és a szíveden ejtett sebek nem sokban különböznek, de amíg a vérző ujjadat bekötöd, a szívedet nem tudod, és sohasem lesz a régi azután, hogy meg sérült. Én már csak tudom.

Tudod mi a legrosszabb abban, ha összetörik a szíved? Az, hogy nem tudsz visszaemlékezni arra, hogyan éreztél azelőtt. Mert csak azt érzem, hogy fáj, mérhetetlenül fáj. Nem tudom érezni mit nem is oly rég még éreztem iránta. Pedig az elmúlt három év után azok az érzések mit irántad, iránta éreztem voltak az első pozitív érzések annyi idő után. Fáradt vagyok. Elfáradtam. Magányos. Reggelente oly sok idő után úgy éreztem van kiért felkelnem, de most miért, kiért fogom mind ezt érezni. Minden, amiben valaha örömöm leltem, miben egy kis boldogságot találtam az elmúlt három év alatt semmivé vált, szertefoszlott. És nem tudom, hogy mi történt, hogy miért. Az emberek csak úgy elhagytak, miket beszélek a közelembe se jöttek. Nem keresték a társaságom.

Találkozni vele - ez volt a sorsom, a barátjává válni - ez az én döntésem volt, ezt én irányítottam, hisz én vágytam, én akartam a közelében lenni. De szerelembe esni belé - ez az irányításom nélkül zajlott. Ezt nem én akartam, ezt nem én kértem, ez csak megtörtént. Mi a szerelem? Egy útvesztő, amin összezavarodva mész keresztül, óriási kockázatokat vállalva. Csak két kiút van: a szíved összetörik, vagy pedig boldog leszel. Nekem pedig ismét a fájdalom járt, mivel összetörték a szívem.

Szerelem volt mit irántad éreztem? Az volt. Mert fáj. Mindegy, most nincs más hátra, mint hordozni a fájdalmát. Tűrni a fájdalmat csöndben és titokban. Úgy mint a többit, úgy mint ahogy eddig is tettem. Elmúlik? Vajon egyszer elmúlik minden fájdalmam? Nem tudhatóm, csak remélhetem. Vagy megszabadulni ettől, s nem végig szenvedni. Túl esni, s végre szabadnak lenni.

Futás közben nem tudom, hogy hogyan, de egy nagyobb tónál lyukadtam ki. Nehezen tudtam levegőhöz jutni. Hiába próbáltam, nagyon nehezen ment. Nem csak a futás miatt, hanem a mázsás „súly” miatt, ami ránehezedett. Körbe néztem, hál istenek nincs itt senki sem. A környéken nem láttam senkit sem, ez megnyugtató, mivel most egyedül akartam lenni. Az arcom még mindig fájt ott, ahol jungkook megütött. De, mint mondtam ez semmi a szívfájdalmamhoz képest. Ő volt az első ember anya halála után ki iránt pozitív érzelmeket tápláltam. De persze ez is csak egy faszság volt. Hülyeség. Semmit sem ért. Sőt. Rontott, mindenen, mindent elrontott, mindent csak jóban tönkre tett. Miért kell még most is élném? Mi értelme? Habár most is véget vethetnék ennek az egésznek. Ha most megölném magam nem lenne semmi gondom. Nem aláznának meg többé, nem félnék, nem éreznék semmit. Úgysem hiányoznék senkinek, nem gyászolna senki. És ez jó is így. Gondolkodtam, lefeküdtem a fűben és néztem, hol az eget, hol a tavat. Annyira szép és nyugodt. Mindenki szereti, mert nyáron mikor nagyon meleg van jó érzés meg mártózni benne. Én is egyé akarok válni vele.