Törött (JIKOOK)

🥀 28. Rész 🥀

Jimin pov

A bejárati ajtó elött álltam. Remegő kézzel lenyomtam az ajtó kilincset, majd remegő lábbakkal beléptem a házba. Az előszobában levettem a cipőmet s beljebb lépkedtem a nappaliba. Mikor is apám éles hangja szelte ketté a nappali csendjét.

- Csak nem hazataláltál Jimin? - kérdezte mérhetetlen gúnnyal hangjában. Apám arca nagyon ijesztő volt. Rettegek. Azt hittem, hogy nem fogok vele találkozni, na jó ez nem teljesen igaz mivel tisztában voltam vele, hogy itthon lesz ilyen későn csak épp reménykedtem benne, hogy nem fogunk találkozni. Most még is itt áll előttem. Nagyon ijesztő arcot vág. A félelem s a rémület átvette testem felett az irányítást. Nem tudtam megmozdulni se megszólalni. Nem válaszóltam kérdésére mivel reménykedtem, hogy csak költői kérdésnek szánta. Így nem válaszoltam. Vissza gondolva nem épp életem egyik legjobb döntése volt. De mit mondhatnék neki? " Hogy igen, bocsi apu de az egyik bántalmazómmal voltam mivel a másik bántalmazom megszoptatott utána ájulásig fojtogatott. Így az a bántalmazóm  segített akibe amúgy halálosan beleszeretem aztán megdugott s ezért jöttem ilyen későn haza. Vicces mi?" Nem ezt azért még sem mondhatom mivel akkor tényleg megölne. Sőt biztos. Ami aztán nem tudom, hogy áldás vagy átok lenne. Gondolataimból egy éles, csípő fájdalom mi arcomat érte ébresztett fel. Mivel az apukám pofon vágott.

- KÉRDEZTEM VALAMIT JIMIN! - ordította az arcomba.

- Éénn....-nem bírtam semmit sem kibökni. Úgy érzem mintha valami megakadt volna a torkomba amitől aztán nem tudtam megszólalni.

- IGEN! IGEN TE, TE MI? -még mindig ordított. Nem tudom felfogni, hogy mi lett belőle. Hogy, hogy válhatott ilyen emberé. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer az apámtól fogok rettegni, undorodni. Vagy, hogy egyszer a szeretetem irányába gyűlöleté válik. Ki ez az ember? Ki vagy te apa? Mert, hogy biztos nem az én édesapám. Kiért a világon bármit megtetem volna. Az ember azt hinné, hogy egy halál eset közelebb hozza a családot egymáshoz, még jobban ovni, szeretni kezdi. Mivel ennek igy is kell lennie igy van rendjén. Nem pedig eltávolodni, undorodni, gyűlölni egymást, mint a mi esetünkbe.

- HOL VOLTÁL? TUDNI AKAROM, S NE MERJ NEKEM HAZUDNI, MERT NEM ÁLLOK JÓT MAGAMÉRT!! - hogy bír valaki ennyit ordítani. ? Csoda, hogy nem ment még el a hangja.

-Éénn..aazh..egyik..baba..barátomnál..voltam - mondtam dadogva. Bátortalanul.

- IGEN? ÉS ET MÉGIS KI A FASZ ENGEDTE MEG? - nézett rám kíváncsian s dühös tekintettel.

-Oot..tanultunk...ee..együtt...s..el..elaludtam..a..kanapén..- mondtam az első hazugságot mi az eszembe jutott. De az igazat mégse mondhatom el, mert megölne. Miután válaszoltam kérdésére az arcára pillantottam, de bár ne tettem volna. Olyan dühös volt, hogy nyakán az erek kidagadtak. Szemei szikrákat szórtak. Kezei ökölbe szorultak s kezein is ugyan úgy kidagadtak az erek mint a nyakán. Majd nekem esett. Elkapta a nyakam, majd a konyha felé kezdet el ráncigálni. Azonnal kezei után kaptam, hogy hát ha letudom hámozni kezeit nyakamról. Mondanom se kell, hogy próbálkozásom kudarcba fulladt ugyan is az apám sokkal erősebb mint én.

Isménte érezhettem, hogy nem kapok levegőt, hogy fuldokolok. Nem szeretem, gyűlölöm ezt az érzést. A legrosszabb  világon szerintem. Nem kapsz levegőt, elegendő oxigént, a tüdöd nem tud dolgozni, csak könyörög a levegő jutásért, ami nem következik be. Mielőtt elájulhattam volna az apám a falhoz vágott. Egy ideig nézett azzal az idétlen vigyorával, majd ismét nekem esett.

- Most megmutatom, hogy miért is nem jó ötlet hazudni apucinak. Megérteted? - kérdezte "lágy" hangon. Válaszul csak bólintottam. Ami úgy tűnt nem épp nyerte el a tetszését mivel a hajamnál fogva a falba verte a fejem.

- NEM HALLOM! -ordított az arcomba.

- Iiiggen...meg..megértetem.- mondtam olyan halkan, hogy szerintem nem is hallotta.

- HOGY MONDOD? NEM ÉRTETEM JÓL? -nagyon is jól hallotta csak épp nem elégítettem ki vele vágyait.

- Megh..meg..értetem....apuciii..-kicsit feljebb emeltem a hangom de még igy is végig dadogtam. A végére el is sírtam magam. Ott ütött ahol csak ért s tudott. Rugdosott, többször is a falba verte a fejem. Szédültem, forgott velem az egész konyha, nem bírtam már a szemeim se nyitva tartani. Már csak azt éreztem, hogy még egy utolsót belém rúgott, majd elnyelt a sötétség. 

Másnap mikor felébredtem még mindig a konyha hideg padlóján feküdtem. Mondanom se kell mindenem rettenetesen fájt. Nagy nehezen sikerült fel tápászkodnom mivel ma még suliba kell mennem. Pedig szívem s állapotom miatt most szívesen maradnék itthon s feküdnék egész nap. De ha az apám ezt megtudná,. tudjatok mi történe. Ezt se kell elmondanom. Gyorsan már amennyire gyorsa csak tudtam rendbe tetem magam, elvégeztem reggeli rutinom, s lekezeltem sebeim. Majd indulhattam is az iskolába. Nem tudom most mit várhatok Jungkook -tol. Nem tudom most épp milyen játékot űzz velem. Majd idővel úgy is kiderül, idővel mindere fény derül. Mikor beértem az iskolába utam egyenesen az osztály termembe vezetett. De ami ott fogadott arra egyáltalán nem számítottam.