Törött (JIKOOK)

🥀 35. Rész 🥀

Kicsit szorongva na jó kit álltattok nagyon nagy rettegéssel léptem átt az iskola kapuit. Annyira belefáradtam abba, hogy mindennapom félelemmel telik el. Hogy félnem kell, rettegnem hogy mikor épp ki akar bántani. Nem akarok félelemmel élni tovább. Úgy akarok élni mint a többi velem egykorú fiú, lány. Én is bulizni, szórakozni, szeretnék. Olyan dolgokat tenni amire mindig emlékezni fogok. Élni akarom a tinik életét. Élni a saját életem.

A mai napom az elég fura volt túlontúl fura. Mivel megvető és undorodó pillantásokon kívül semmi mást nem kaptam. Ilyen szerintem az elmúlt három évben egyszer sem történt. Nem értettem igazából hogy mi történt velük hogy ma még Yongiék nem vertek meg az iskola valamely eldugott részén vagy éppen mindenki előtt megalázva. De hazudnék ha azt mondanám hogy nem örülök annak hogy ma ezek szerint megúsztam a verést. Nagyon is örülök viszont a napnak még nincs vége még van egy órám, úgy hogy bármi megtörténhet még. Az is lehet hogy túl hamar örültem és csak csupán megvárják hogy vége legyen a sulinak.

Mikor vége lett az utolsó irtó "izgalmas" irodalomórámnak. Gyorsan összeszedtem a cuccaim és összepakoltam, igyekeztem minél hamarabb elhagyni az iskola területét. Ami aztán nem sikerült mivel egy nagyon ismerős hang megállásra késztetett. Megfordultam és Jungkookal találtam szembe magam.

-  Öhmm... Figyelj Jimin szeretnék veled beszélni nem ülünk be valahová? Szerintem lenne mit átbeszélnünk. Nem?- mintha izgulna, zavarba lenne valami miatt. Az az igazság hogy érzem hogy miről szeretne beszélgetni, legalábbis felfigyeltem rá hogy mostanában máshogy viselkedik velem törődni szeretne velem az is lehet hogy elkezdett valamit érezni irántam, ami aztán lehet hogy megint csak én képzelem be magamnak. Akárhogyan is azt hiszem itt az ideje hogy tisztába tegyük a dolgokat.

- Figyelj Jungkook.....öhm... Nem szerintem nincs miről beszélnünk. És nem, nem szeretnék beülni veled sehova sem most sem máskor. Az az igazság hogy tudod most szeretnék magammal foglalkozni, rendbe  szeretném hozni magam, az érzéseim. Úgy  érzem valamiért hogy most sikerülne. Úgy  érzem hogy jelen pillanatban csakis saját magammal kell foglalkozzak. Úgy érzem se időm se energiám nincs senki érzéseivel  foglalkozni a sajátomon kívül. Úgy érzem hogy most jelenleg nincs helyed az életembe. Úgy érzem hogy...- nem tudtam tovább mondani mivel Jungkook félbeszakított.

- Jimin most mégis miről beszélsz? Nem értelek.. Mi az hogy nincs helyem az életedbe? Ráadásul meg sem akarsz hallgatni.! Azt sem tudod hogy mit szerettem volna mondani.  - kelt ki teljesen magából. De nem Jungkook most nem fogsz elnyomni.. Nem hagyom magam.

- Nem, nem szeretnélek meghallgatni. Azt hiszem ezzel elkéstél. Nem tudok úgy tenni mintha semmi nem történt volna mintha nem aláztál volna meg az egész iskola elött mintha nem törted volna össze a szívem. Nem tudom elfelejteni azt a sok fájdalmat amit okozták nekem. Komolyan azt hitted ha érzéseid lesznek irántam az majd mindenért kárpótol.? Hmm? Vagy mit hittél? Azt hitted hogy csak úgy amikor csak kedved támad leveszel a polcról mint egy rongy babát és úgy ugrálok ahogy az neked tetszeni fog. Mert most a nagy Jeon Jungkooknak érzései támadtak a kis nyomi, lúzer Park Jimin iránt majd az jó kisfiúk módjára a karodba fog omlani? Vagy még is mit hittél? - teljesen kihozott a sodromból. Komolyan úgy felidegesített hogy észre sem vettem hogy a végére már kiabáltam vele.

- Nem, nem hittem én semmit. Tudom, tisztában vagyok azzal hogy amiket veled tettem arra nincs bocsánat. És egyáltalán nem vártam hogy omolj a karjaiba. Csak azt hittem hogy segítesz tisztába tenni néhány dolgot velem kapcsolatosan. S hogy fontos vagyok még annyira a számodra hogy legalább egy kibaszott esélyt adj hogy megpróbáljalak vissza hódítani, hogy újra megtudja bennem bízni. De hát tévedni emberi dolog. Nem? - látszott rajta hogy bántja az ahogy viselkedtem vele de nem tudok máshogy viselkedni vele. Egyszerűen nem megy!

- Te voltál az első szerelmem, és azt szerettem volna mindennél jobban hogy te légy az utolsó is. Csak tudod többé nem tudok benned megbízni úgy érzem hogy nem is tudnák. Tudod miért? - vettem egy mély levegőt, mivel nagyon közel állók ahhoz hogy el bőgjem magam mint egy óvodás.

- Tudom! – de hogy tudod.

- Szerintem meg nem tudod... Te voltál az az ember akiről azt gondoltam hogy soha nem lenne képes ellenem fordulni. De te ellenem fordultál. Az egyetlen ember voltál akiről azt gondoltam hogy nem lennél képes bántani. És láss csodát mitörtént..? Bántottál, mint lelkileg mint testileg. Az egyetlen voltál akiről azt hittem, gondoltam, hogy teljes mértékben megbízhatók. Az egyetlen ember voltál hosszú idő után akiről azt gondoltam, hittem benne, hogy soha nem hagynál el. De elhagytá. Magamra hagytál. Úgyhogy mond meg mégis miért kellene benned megbíznom? - próbáltam, tényleg próbáltam, küzdöttem a könnyeimmel de végül legyőztek. Patakokban folytak le a könnyeim az arcomról. - És tényleg nagyon sajnálom Jungkook hogy ez így alakult kettőnk között hisz sokkal jobban is végződhetett volna. De hát az élet útjai kifürkészhetetlen. És most mennem kell. Nem tudom tovább ezt a beszélgetést folytatni.- ezzel ki is szerettem volna kerülni de megragadta felkarom így sikerült neki ismét megállásra  késztetni.

- Én tudom Jimin... Oké értem.. csak..- nem hagytam neki hogy tovább folytassa muszáj voltam a szavába vágni mivel úgy érzem hogy képes rávenni olyanra amit nem is akarok.

- Jungkook ha tényleg szeretsz, vagy ha csak tényleg érezel irántam egy kicsivel is többet mint az elött akkor most hatsz elmenni.. Kérlek had menjek...! - szemeibe néztem s ő is az én gesztenye barna íriszeimet fürkészte megállíthatatlanul. Kicsi hezitálás után nehezen de elengedte karom s ezzel együtt úgy érzem hogy engem is örökre elhagyott. Elengedett.

Remélem nem fogom megbánni..!

Na hello mindenkinek! Ezer év után.!👏♥️

Ne haragudjatok hogy ilyen sokáig tartott hoznom a részt, de hát csak eljött a pillanat. Akinek tetszett kérlek jelezétek a csillaggal.. S véleményetek is érdekelne?!♥️♥️♥️