Törött (JIKOOK)

🥀 18. Rész 🥀

Jimin pov

Nagy nehezen az oldalamat fogva odatántorogtam az ajtóig. Tudtam, hogy ezzel apámnál nagyon ki húztam a gyufát. Hogy ezt nem fogom megúszni. Tudom, hogy az a várva várt verést mit folyton hajtogatott, a beígért „nagy" büntetést meg kapom. Már csak a gondolatára beleremegett az egész testem. Fogalmam sincs, hogy mit tervez ilyen helyzetekben kiszámíthatatlan. Azt még sem mondhatóm, hogy ilyen sokáig bent kellet maradnom a suliba. Mert az hülyeség volna. Ráadásul a külsöm beszél önmagáért. Hisz elég csak rám néznie, hogy tudja mi is történt. Remegő kézzel nyúltam a kilincsért. Még nem nyitottam ki, ahhoz túlságosan is remegett a kezem. Féltem. Nem voltam még felkészülve arra, hogy bemenjek az ajtón. Vettem egy fájdalmasan mély levegőt, elszámoltam háromig, majd lassan lenyomta a kilincset. Próbáltam csendben kinyitni az ajtót, s csendben belopakodni hátha apám már alszik. De nem sikerült. Akár, hogy is próbáltam csendben bejutni a házba sehogy sem sikerült. Amint lenyomtam a kilincset az azon nyomban úgy kezdett el nyikorogni mintha kötelező volna neki. Ezzel óriási zajt csapva az éjszakába. Így már mindegy, mindegy alapon beléptem az előszobába. Óvatosan levettem a cipőmet, majd lassú léptekkel elindultam a konyhába. Amint beléptem a konyhába rögtön megpillantottam az apámat. Az egyik székben ült össze font karokkal. Előtte egy üres boros üveg és egy pohár volt. Szerencsétlenségemre nagyon úgy tűnik, hogy vár valakit... És az a valaki nem más, mint én. Ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha a halálomba sétáltam volna bele. Aminek egy része igaz is. Mert nem tudhatóm, hogy most meddig fog elmenni. Még nem vett észre, hogy ott állok a konyhába remegő lábakkal. Gondoltam megpróbálok észrevétlenül eltűni. De amint léptem egyet a padló úgy reccsent egyet a talpam alatt. Mire az én édesapám ijedten kapta fel a fejét. De, amikor megpillantottot, és tudatosult benne, hogy csak én vagyok az azonnal egy ördögi vigyor jelent meg az arcán. Végül megszólalt.

- Nézzenek oda, csak nem sikerült haza találnod? - kérdezte szórakozottan egy cseppnyi gúnnyal a hangjában. Nem válaszoltam, mert nem tudtam, hogy mit is mondhatnék erre. Nem tudtam, hogy mi volna a helyes válasz. Csak álltam ott előtte teljesen tanácstalanul lehajtott fejjel.

- AZ ISTEN BASSZA MEG JIMIN! MI A FASZOMÉRT NEM VÁLASZOL, HA KÉRDEZNEK? - üvöltötte, majd a kezében tartott poharat a falhoz vágta. Ami hangos csörömpöléssel adta tudatunkra, hogy apró darabokra tört. Összerezzentem, szemeim újra könnybe lábadtak, majd szabadjára engedtem könnyeim. Ez idő alatt folyamatosan remegtem a félelemtől. Nagy szemekkel s elnyílt ajkakkal néztem az apró szilánkokat mi szinte beborította az egész padlót. Gondoltam ideje lenne választ adni apám kérdésére, és menteni a menthetetlen. Félve néztem apám dühös szemeibe, majd nagy nehezen belekezdtem.

- A suliban megvertek. - nagyot nyeltem és vettem egy mély levegőt, majd folytattam. - Ésh elájultam... Nagyon fájt mindenem, ezért csak nagyon lassan tudtam haza jönni. - ez idő alatt folyamatosan potyogtak a könnyeim. Mikor elmeséltem neki a szín tiszta igazságot, akkor apám csak egy gúnyos kacagást hallatott. Nagyon meglepődtem ezen terén, ezért is néztem tágra nyílt szemekkel fürkésztem az arcát, és még levegőt is elfelejtettem venni. Majd hirtelen felállt, kimért léptekkel elindult felém. Erei kidagadtak nyakán. Lefagytam, teljesen lefagytam mozdulni sem bírtam, még elfutni sem tudtam. Vagy valami... Ilyen félelmet nem éreztem még. Mintha ragasztóval odaragasztották volna a lábaim a padlóhoz. Apám egyre csak közelebb és közelebb jött hozzám. Mikor elért hozzám teljes erejéből nekilökött a falnak. Amire egy nagyot nyekkentem. Odaszorított. Kezeivel erősen szorította a fejem fölé a kezeim. Ennek nyoma lesz az biztos.

- JOBB HAZUGSÁGOTT NEM TUDTÁL VOLNA KITALÁLNI? TE RIBANC.! TE SEMMIREKELLŐ! - Üvöltötte. Kezeim elengedte. De tudom, hogy ezzel nincs még vége. Egyik kezét nyakamra szorította.