Törött (JIKOOK)

🥀 5. Rész 🥀

Jimin prov

Kezdtem nagyon kényelmetlenül érezni magam, mivel még mindig teljesen meztelen voltam, miközben apa még mindig kényelmesen üldögélt rajtam. Nem értem mit akar még? Nem volt még elég? Fülemhez hajolt, majd elmélyített hangján kezdett a fülembe suttogni.

- Tudod szépségem, most nagyon felizgattad apucit! - kijelentésére ijedten kaptam rá tekintetem. Féltem, mert tudtam, hogy ez mit jelentett. És azt nem akarom, nem egyszerűen nem akarom. Elég, elég ebből a borzalmakból. El akarok szabadulni ebből a rémálomból. Mert, ez olyan mint egy borzalmas véget nem érő rémálom. Levette pólóját, majd a fejem fölött össze fogta pólójával kezeim. Egy pillanatra leszállt rólam, de csak annyira míg levette nadrágját alsójával együtt. Így elém tárült hatalmas merevedése. Nem hagyott egy percet sem, hogy felkészüljek az el következő fájdalmas órára. Lábaim szétfeszítette, majd közéjük férkőzött. Férfiasságát bejáratomhoz illesztette, be csukott szemmel, összeszorított foggal vártam a kínok kínját. Nem könyörögtem, nem szóltam egy szót sem, hogy ne csinálja. Felesleges lett volna, hisz úgysem hallgatott volna rám. Nem állt volna le. Csak fokoztam volna az élvezetét, azzal ha könyörgők. Ő sem szólt, nem figyelmeztetett, csak egy hirtelen mozdulattal belém vágódott. Fájdalmas nyögés hagyta el ajkaim, rettentően fájt, szétfeszít belülről. Lökései egyre nagyobbak és fájdalmasabbak lettek. Én csak sírtam, nem érdekelt ha szánalmasnak tart. Inkább öljön meg, csak ezt ne kelljen újra és újra átélnem. Nem akarok élni, elegem van az életemből. Nyögéseink betöltötték a szoba csendjét, csak én nem az élvezettől nyögtem. Undorodom tőle!

- Ah..jiminh..ohlyan....szűk...vagyh...! - nyögte fülembe. Én meg csak egyre keservesebben sírdogáltam. Miért teszi ezt velem? Hisz a fija vagyok. Apám egyre erőteljesebben csapódott belém. Végül apám egy hangos nyögéssel élvezett belém. Ki húzta magát belőlem. Én csak feküdtem, újra megerőszakolva, megalázva, megszégyenítve, bemocskolva a saját apám által. Nem bírtam mozdulni, sajgott mindenem. Kifelé menet megszólalt.

- Indulj az iskolába! - parancsolta rám.

- Igen is apuci. - Ahogy csak tudtam úgy siettem az iskolába, hogy legalább a harmadik órára beérjek. Otthon semmire nem volt időm, mivel apa csak úgy ki dobott. Mikor a sulihoz értem akkor csengetek ki a második óráról. Így a fiú mosdóba igyekeztem, hogy eltüntethessem apám nyomait a testemen. Sok helyen véreztem. Az egyik WC - fülkébe le fertőtlenítettem a sebeim. Mikor kész lettem mentem angolra. Mindenki furcsán meregetett. De a tanár sehol sem volt, hála az égnek.

- Olyan boldog voltam, hogy nem jössz! Erre megjelensz, és rontod itt a levegőt. Miért nem haltál még meg? - szólt gúnyosan Yongi. Nem akartam rá figyelni, így csak mentem egyenesen a helyemre.

- Neked beszélek ribanc! - ordított az arcomba Yongi.

- Nem tudsz beszélni, el ment a hangod a sok nyögéstől? Vagy anyád nem tanított meg beszélni? Jaj, el is felejtettem, hisz az anyád halott. - utolsó szavai fájtak a legjobban, hisz anya már nincs itt velem. Már nem tud megvédeni, már nem tud meg vigasztalni ha valami bánt. Mert meghalt. Miért kell mindig emlékeztetni rá. Az osztályból mindenki csak nevetett rajtam. Nem bírtam, pedig nagyon vissza akartam tartani a sírást. De nem tudtam. Hisz én ilyen vagyok!. Ronda, undorító, ügyetlen és még sorolhatnám. Valaki oldalról nagy erővel meglökött így le estem a székről. Próbáltam a lehető leggyorsabban kimenni a teremből. De nem nagyon jött össze, mivel kifelé menet mindig valaki vagy megütött, vagy meglökött, vagy belem rúgott. Mikor végre sikerült kijutnom a teremből, még gyorsabban mentem a fiú mosdóba. Oda menekültem mindenki megvető, undorodó, szánakozó tekintette elől. Miközben keservesen zokogtam, táskámból élőhalásztam a pengém, és vagdosni kezdtem magam. Csak múljon, múljon el ez a kínzó fájdalom. Próbáltam a lehető leghalkabban csinálni, sírni, hogy ha valaki bejön ne hallja, hogy itt vagyok. De ez nem jött össze.

- Hahó, van itt valaki? - nem mertem megszólalni, még levegőt is alig mertem venni. Tudom ki ő. Ő a tegnapi fiú! Hogy is hívják? Oh, igen jungkook. Jeon Jungkook.

- Tudom, hogy van itt valaki, hallottam mikor bejöttem. - erősködött.

- Hagy! - válaszoltam alig halhatóan.

- Jimin, te vagy az? - kérdezte meglepetten?

- Igen. De most kérlek hagy. Menj innen.

- De minden rendben van? - kérdezősködött még mindig. Miért nem hagy már békén?

- Igen, persze. - próbáltam úgy válaszolni, hogy ne remegjen meg a hangom.

- Addig nem megyek innen sehova míg ki nem jössz, és nem látom a saját szememmel, hogy minden rendben van!

- Kérlekh.

- Nem! - mondta határozottan. Nem tagadom, egy kicsit megijedtem. Tudom beszari vagyok, nem kell mondani. Lassan kinyitottam az ajtót és félve de kiléptem rajta. A kapucnit a fejemre húztam, hogy ne látszódjon, hogy sírtam és az amit az apám tett. Jungkook ahogy kiléptem rögtön hozzám sietett. Amitől még jobban megijedtem.

- Mutasd az arcod! Most! - parancsolta rám. Nem mertem ellenkezni így könnyáztatott arcom felemeltem és jungkook szemeibe néztem. Kezeit lassan és óvatosan közelítette az arcomhoz, mikor kezei elérték arcom végig simított gyengéden rajta. De még ez a gyengéd érintés is fájt, így felszisszentem. Hirtelen lehúzta a fejemről a kapucnit. Látta, hogy sírtam és bizonyára azt is látta, hogy szívás, véraláfutásos, fojtogatás nyomok vannak a nyakamon. Láttam, hogy a sebeim nézi, de nem mondott semmit, csak meg ölelt. Rohadt rég ölelt már meg valaki, rég éreztem ennyire biztonságba magam. Ezért úgy kapaszkodtam, úgy öleltem mintha az életem múlna rajta.

- Gyere el hozzám. - törte meg a hosszúra nyúlt csendet jungkook.

- Most?

- Igen most! Gyere jó lesz!

- Jó. - belementem, mivel most minden hol jobb lehet mint itt. Jungkook nem lakik messze a sulitól. A házuk gyönyörű kívül, belül.

- Érezd magad otthon. - villantott rám egy csábos mosolyt. Mire nagyon, de tényleg csak egy kicsit mintha el pirultam volna. Fura.

- Kérsz valamit enni, inni? - kérdezte, mire csak megráztam a fejem.

- Pedig rád férne! - jelentette ki.

- Öhm, nem kérek semmit, nem vagyok éhes. - hazudtam, mivel rohadt éhes vagyok, de nem ehetek. Így is egy disznó vagyok.

- Rendben! Akkor gyere lekezeljük a sebeid.- húzott maga után egészen egy hatalmas fürdőig.

- Szóval, akkor ezért hoztál ide! - jelentettem ki. Kicsit sértetten.

- Nem. Nem csak ezért.

- Hanem? - kérdeztem kíváncsian.

- Szeretnélek jobban megismerni. - jelentette ki.

- Engem senki sem akar megismerni.

- Csak, hogy én nem vagyok senki. - mondta egy halvány mosolyal. - Na de most vedd le a fölsőd.

- Nem, dehogy! Mi, minek? - kérdeztem félve.

- Nyugi csak a sebeid miatt.

- De tényleg nem kell. - féltem, hogy meglássa a hegeket, a vágásokat a testemen. Ha meglássa ő is undorodni fog tőlem.

- Ha nem veszed le magadtól, akkor nekem kell! - mondta teljes komolysággal. Nem, nem lehet. Nem szóltam csak nemlegesen ráztam a fejem.

- Hát jó, te akartad......