Relikviavadászok 1: New York-i Szellem (HP fanfiction)

7. fejezet: A múlt árnyéka

Másnapra valamelyest csillapodtak a kedélyek, habár Rowan számtalan őt fürkésző kíváncsi pillantást érzékelt, miközben áthaladt a Minisztérium előterének főnixes oszlopai között. Előző esti akciójának valószínűleg MACUSA-szerte híre ment, legalább is valamilyen formában biztosan.

- Soha többet nem alszom Percival Graves irodájában. - bosszankodott, miközben csatlakozott öccséhez és Queenie Goldstein-hez, akik az egyik padon üldögélve vártak rá, és egy adag friss, becsomagolt fánkot nyomott Reynard kezébe.

- A mi irodánkban aludtál. - jegyezte meg közömbös hangon Reynard és nagyot harapott az egyik fánkba. Rowan bosszúsan fújtatott egyet.

- A mi irodánkban, ami Graves irodájában volt... áhh, mindegy is. - legyintett egyet. Már hajnalodott, amikorra a MACUSA nyomozócsapatának sikerült hivatalosan is lezárnia az ügyét, habár Graves még nem idézte be őt, hogy tájékoztassa a következményekről. Az ikrek kénytelen voltak a férfi irodájában várakozni, amit Rowan végül megelégelt és elvonult a mágikus festmény egyik szobájába aludni. Itt ébresztette Reynard nem sokkal később, azzal a hírrel, hogy Graves elengedte őket, mivel azonban eddigre már reggelre virradt, Rowan csak annyit tehetett helyzete kényelmesebbé tételének érdekében, hogy dupla adag kávét és péksüteményt vásárolt reggelire a Sparkbucks-ban.

Az előző este felfedezett információ nem hagyta nyugodni. Miután lepihent, sokáig képtelen volt elaludni, s csukott szemhéja mögött is újra meg újra a támadóját látta, fejében egy gondolat keringett elűzhetetlenül: hogy itt, New York-ban, a MACUSA-nál és az ő közelében van valaki, aki kapcsolatban áll vele. Aki ugyanúgy a követője Gellert Grindelwaldnak, ahogy ő is volt egykor. Valaki felismerte őt, tudta, hogy kicsoda; ő küldte rá a merénylőt, ő tájékoztatta arról, hogy hová fog menni és hogy mire készüljön, mert áldozata nem lesz egyedül, és szükség esetén hogyan rázza le a MACUSA-t. Rowan körbepillantott az előcsarnokban, tekintetével a dolgukra siető boszorkányokat és varázslókat figyelve. Egyikük nem az, akinek mutatja magát... egyikük veszélyes és titokban a halálát kívánja, egyikük még mindig az ő oldalán áll, s talán személyesen is találkoznak alkalmanként, hallhatja a hangját, érezheti a közelségét... Rowan teljes erejéből megszorította a kávéspoharát és ivott néhány kortyot, kényszerítve magát, hogy másra gondoljon.

Reynardot ellenben szemmel láthatóan nem izgatták különösebben az előző nap történtek és az azokkal járó felfedezések, legalább is a jelen pillanatban nem. Vidáman csevegett Queenie Goldstein-nel, és ez a látvány olyan szokatlan volt, hogy egy kis időre Rowan figyelmét is elterelte.

Szinte nem is használtak szavakat. Reynard sosem találkozott még másik legillimentorral, és ezzel valószínűleg Queenie Goldstein is így volt. Mióta megismerkedtek, Reynard minden alkalmat megragadott, hogy összefusson a nővel, s nem csak, hogy felszabadultabban viselkedett a jelenlétében, de Rowan azt is észrevette, hogy ezen találkozások után még jó ideig úgy fest, jól érzi magát a bőrében és jóval nyitottabb, mint amilyen lenni szokott. Rowan kicsit elkomorodva nézte a párost, és röpke ideig magányosabbnak érezte magát, mint valaha. De csupán egy pillanatig; Reynard boldogabbnak tűnt, mint amilyennek eddig bármilyen társaságban látta is, és ez számára fontosabb volt, mint saját sötét emlékein merengeni. Sóhajtott egyet és nekidőlt a Gondulphus Graves szobrát tartó talpazatnak, pont akkor, amikor megpillantotta az egykori auror leszármazottjának ismerős kabátját és hajviseletét a MACUSA alkalmazottai között. Percival Graves egyenesen feléjük sietett, s bár nagy valószínűséggel ő sem aludt egy szemhunyásnyit sem, igencsak frissnek és ébernek tűnt.

- Jó reggelt. - szólalt meg Rowan, ahogy a férfi odaért hozzájuk. - Nos, le vagyok tartóztatva?

Graves biccentéssel viszonozta a köszöntést, aztán komoly arccal megcsóválta a fejét.