Relikviavadászok 1: New York-i Szellem (HP fanfiction)

24. fejezet: New York szörnyetege

Travers veszített. Ez persze előre borítékolható volt; Rowan már attól a pillanattól kezdve tudta, hogy Graves megszólalt, finoman közölve a varázsjogi eljárások helyes formáját brit kollégájával, és minderre rátett még egy lapáttal, hogy néhány napra rá valóban meglátogatta a brit Mágiaügyi Minisztert. A MACUSA-nál persze csak pletyka-szinten terjedt az egész, de odahaza Theseus Salmander megsúgta Rowannak, hogy Graves nagyjából negyed órát töltött Hector Flawley irodájában, és ez az idő még arra is elég volt, hogy egy tea mellett kifejtse véleményét a nagyjából egy éve fennálló amerikai varázslénytartási tilalom előnyeiről. A Corbitt ikrek tehát maradtak New York-ban, mint ideiglenesen áthelyezett munkaerő.

- Elismerem, ezerszer jobb Graves-nek dolgozni, mint Travers-nek. - jelentette ki Reynard, ez pedig meglehetősen nagy szó volt tőle. Ami Rowant illette, ő már azzal sem foglalkozott, hogy leplezze a döntésből fakadó örömét.

Az idő szép lassan fordult be a csapadékos, szeles őszbe. New York fölött barátságtalanul szürke, borult volt az ég, mely most nem csupán a városra jellemző levegőszennyezésnek volt köszönhető, és Rowan gyakran kapta azon magát, hogy fázósan burkolózik a kabátjába, különösen a reggeli és koraesti órákban, amikor ő és Reynard rendszerint a Pike Street környékén bóklásztak. Az eltelt néhány hétben a Corbitt ikrek szinte minden idejüket az Új Salem Társaság megfigyelésével töltötték, ha épp nem a várost járták egy-egy új információ birtokában. A botrány, melyet Tina Goldstein magánakciója váltott ki, amikor felfedte magát, csak nehezen csillapodott, s utóhatásai még mindig érzékelhetőek voltak. Az aurorok nyomozásának köszönhetően Rowan és Reynard eddigre sikeresen felkutatták és amneziálták a szemtanúk számottevő részét: követték a Társaság útját a toborzások, hirdetések során, eljártak a heti három esti gyűlésre és figyeltek, készen állva minden olyan eseményre, amely utalhatott arra, hogy a lelepleződésről egyeseknek maradtak emlékeik.

És persze ott volt Rowan titka is, melyről azóta sem szólt senkinek: hogy képtelen volt felejtésátkot szórni egy gyermekre, önkényesen kockára téve ezzel az amerikai varázsvilág titkosságát. „Bizonyos tekintetben nem vagyok jobb, mint Goldstein." gondolta a nő, miközben úgy tett, mint aki a retiküljében keresgél valamit, fél szemét azonban továbbra is a lépcsőnél szónokoló Mary Lou Barebone-on tartotta. „Az ő tettéről már tudnak, és ha meg is kapta, ami járt érte, nem kell egyedül vinnie a terhét." Bár továbbra sem bánta meg, amit akkor tett, mindez mázsás súlyként, állandó aggodalomként nehezedett a lelkére. Felderítő-útjaikon szinte mindig azt a kislányt figyelte, szüntelen bizonytalansággal, hogy mi van akkor, ha... Már korábban is beismerte magának: tartott a kislánytól, félt, hogy beszélni fog mindarról, amit látott, felfedve a titkot. Félelme azonban nem vált valóra. Modesty minden egyes nap, amikor csak látta, ugyanolyan volt: kötelességtudó, éber, és néma. Ahogy telt az idő, nem történt semmi, Rowan pedig, ha nem is nyugodott meg, megértette: Modesty Barebone egy igazán különleges teremtés, túlélő típus, aki legalább annyira ért a rejtőzködéshez, mint ő.

Erre a gondolatra halványan elmosolyodott, beletúrva a széltől kissé összekócolódott hajába. Az aznap reggel meglepően naposan indult, de dél környékére már megérkezett a lassan megszokottá váló szél, és az ég változása szinte biztosra ígérte a későbbi esőt. Rowan remélte, hogy ennek érkezéséig végezni fognak a megfigyeléssel. Tekintete rövid ideig az összeverődött tömeget pásztázta, melyben valahol ott volt Reynard és Neil Cleveland is, majd újra a hevesen szónokoló Ms. Barebone-ra és a körülötte álló gyerekeire fordult a figyelme. Összerezzent, amikor Modesty, aki ezidáig mereven előre meredt, felkapta a fejét, mint aki megérezte, hogy figyelik, és az embereken keresztül egyenesen rá nézett. A két tekintet összekapcsolódott, a kislány szemeiben mintha szikra gyúlt volna, a viszontlátás örömének és izgatottságának fénye. Aztán a szónoklás véget ért, és az előrébb lépő tömeg eltakarta őket egymástól.