Relikviavadászok 1: New York-i Szellem (HP fanfiction)

22. fejezet: A megkerült relikvia

A vasárnap volt az egyetlen nap, amikor Percival Graves nem dolgozott.

- Legalább is remélem, nem ma döntött úgy, hogy változtat ezen a szokásán. - jegyezte meg Rowan, miközben letette kiürült teáscsészéjét a Bűbájos Bölény egyik kerek asztalkájára és felállva csatlakozott Wohalihoz, aki épp a kandalló aljáról söpörte ki a hamut. - Mondd Wohali, ugye biztos, hogy semmilyen védővarázslat nem fogja leszedni a fejemet, ha megjelenek a túloldalon?

- Legfeljebb Graves, ha megzavarod. - kuncogott Reynard, felpillantva a jegyzeteiből, melyeket az egyik puffban üldögélve olvasott. Wohali a fejét ingatta.

- Kétlem. - somolygott az orra alatt, egy fadobozkát nyújtva Rowan felé, amelyben apró szemű, élénkzöld por csillogott. - Graves barátom meglehetősen engedékeny veled szemben... Ez a kandalló pedig azon kevesek közé tartozik, amelyeket átengednek a védővarázslatai.

- Pompás. - Rowan kissé lendületesebben markolt bele a Hop Porba, mint szerette volna, rögtön beleszórva azt a kandallóban lobogó tűzbe. A lángok felélénkülve pattogtak, miközben lassan zöldre színeződtek. A nő vetett még egy pillantást a fivérére és Wohalira, majd előrébb hajolva határozottan mondta ki a címet. - Fulton Street 27, 3/9.

- Üdvözlöm Graves-t. - csendült mögötte Wohali vidám hangja, és Rowan, mielőtt bármit tehetett volna, érezte, hogy az indián egy finom, de erős mozdulattal beletolja a tűzbe.

- Mi a...? - csupán ennyit tudott kinyögni meglepettségében, aztán kezdetét is vette a pörgő, szélsebes utazás, melynek végén szédelegve, hányingerrel küszködve érkezett meg a már ismert, elegáns nappaliba. Még időben tudott megkapaszkodni a kanapéban ahhoz, hogy ne essen el, miközben nagy adag hamut sodort ki a szőnyegre. Néhány pillanatig levegőért kapkodva kereste a szavakat, majd erős tüsszögés kíséretében elfojtott egy szitokszót. - A patvarba is... utálom a Hop Hálózatot.

Kissé megkönnyebbülten nyugtázta, hogy egyetlen védőbűbáj sem reagált az érkezésére.

- Graves! - kiáltotta el magát gyorsan, ahogy eszébe jutott, hogy nem csak ő maga az, aki nem számított ilyesfajta látogatásra, hanem a ház ura sem. - Itt vagyok a nappalidban. Ha lehet, ne szórj rám rontást.

- Nem vártam látogatókat. - csendült a férfi hangja és néhány pillanattal később Graves belépett a nappaliba. Az állítását könyékig feltűrt és felül lazán kigombolt inge, valamint a homlokába lógó hajtincsei teljes mértékben alátámasztották, és Rowan megengedte magának, hogy egy mosoly átsuhanjon az arcán.

- Wohali ötlete volt és engem sem tájékoztatott róla. - dünnyögte, miközben pálcája segítségével eltüntette a hamut. - Én csupán részlegesen szándékoztam megjelenni, de úgy tűnik, ő felettébb mulatságosnak tartotta, ha betol a tűzbe... bocsánat a zavarásért.

Graves lassan bólintott, egy darabig tanulmányozva őt.

- Kérsz egy kávét? Teát? - kérdezte végül.

- Egy teának örülnék. Köszönöm. - mosolyodott el Rowan, közelebb lépve hozzá és állával a keze felé bökve. - Tintás lettél.

- Épp dolgoztam. - érkezett a válasz, mire a nő nagy sóhajjal forgatta a szemét.

- Ne mondd már, hogy ma is...

- Csak itthoni papírmunka. - vont vállat Graves. - Mit tehetek érted, Corbitt?

- Te mondtad, hogy nélküled sehova sem mehetek New York-ban. - válaszolta közömbös hangon Rowan. - Ami azt illeti, emiatt akartalak keresni. Rey tett némi felfedezést, aminek nem volt lehetőségünk és időnk utánanézni, a... hát, tudod, a történtek miatt. Szeretném, ha elkísérnél minket; tovább nem húzhatjuk a dolgot. Szerintem Rey is mindjárt utánam jön... áh, már meg is érkezett.