Relikviavadászok 1: New York-i Szellem (HP fanfiction)

11. fejezet: A különös teaház

Az utca, ahova hoppanáltak szűk volt, rövid és sötét. Csupán a két végében, a rá merőleges utak járdájának szélén világított egy-egy lámpa, tökéletesen kihagyva fényköréből a helyet, ahol most Graves és az ikrek álltak. Rowan körbe forogva próbálta azonosítani a helyszínt, a föléjük magasodó, jobb napokat látott házaktól azonban csak a hajnali égbolt egy darabját látta, amely néha kifényesedett egy-egy pillanatra, jelezve, hogy valahol messze még fellőttek néhány tűzijátékot.

- Hol vagyunk? - tudakolta, miközben levette tekintetét a falak mellé tolt kukák tetején bóklászó galambokról és kérdőn pillantott Graves-re.

- Még mindig Manhattan-ben. - érkezett a kurta válasz. - Kövessetek kérlek.

Rowan felvonta a szemöldökét, ahogy a férfi sarkon fordult, majd Reynardra nézett, aki megvonta a vállát és lopva szemezgetett a zsebébe gyömöszölt gumicukorból. Az ikrek felzárkóztak Graves mellé, aki határozott léptekkel fordult rá az egyik útra, s bár karjait lazán az oldala mellett tartotta, egész lénye felkészült óvatosságot sugárzott.

- És pontosan hová is megyünk? - kérdezte Rowan, de nem kapott választ. A nő nem először tette fel ezt a kérdést, de Graves a Minisztériumban sem árulta el, milyen helyre szándékozik vinni őket, Rowannak pedig nem volt kedve találgatni. Még mindig zaklatott volt, s bár hiába győzködte magát az ellenkezőjéről, tudta, hogy ennek oka több, mint szorult helyzetük és a jövő bizonytalansága. A gondolataiban már ezerszer elátkozta magát, amiért meggondolatlanul szólt Grindelwalddal kapcsolatban, és bár Graves semmi jelét nem mutatta, hogy a hallottak hatással lettek volna rá, Rowanon valamiért mégis megfogalmazhatatlan rosszkedv lett úrrá. Pálcáját a kabátja alatt szorongatva, feszülten figyelt körbe, annak ellenére, hogy semmi mozgást nem észlelt a közelükben, s csupán ők hárman tartózkodtak az utcán. A környezet sem volt barátságtalan, nappal valószínűleg népszerű összekötő vonal lehetett a nagyobb sugárutak között. Üzletek sorakoztak egymás mellett, és az egész utcának, talán a szűkösebb elrendezés, a kopott macskakövek vagy a lámpák fénye miatt volt egy olyasfajta, New York-ra nem jellemző hangulata, ami különlegessé tette. Graves sebes léptekkel haladt előre, s végül egy öreg, némileg felújításra szoruló téglaház előtt torpant meg, amely úgy megbújt a két oldalán levő szabászat és régiségbolt mellett, hogy az ikrek először észre sem vették. Ha az épület maga nehezen észrevehető volt, akkor az alsó része, melyhez keskeny lépcső vezetett le (Rowan kilenc fokot és egy fél foknak számító padkát számolt, mire leértek), még inkább rejtett, pedig miután feltűnt, teljesen helyénvalónak és odaillőnek látszott a szemlélő számára, és érthetetlennek a tény, hogy hogyan kerülhette el úgy a figyelmet. A lejáró végén egyszerű, régies faajtó állt, kissé idegen az átlag városi kinézettől, s fölötte egy megkopott, kissé szú-rágta fatábla lógott, amelyen azért tisztán kivehető volt egy bölény termetes alakja, mely körül különböző színű füstpamacsok lebegtek. Rowannak egy pillanatig úgy tetszett, mintha az állat lepillantana rájuk; azonban amikor felkapta a fejét, hogy tüzetesebben szemügyre vegye, a bölény furcsamód mozdulatlannak tűnt, pedig a varázsvilág festett alakjai mindig örömmel mozgatták meg tagjaikat, ha végre nem varázstalan szemek pillantottak rájuk. Rowan ennek ellenére tisztában volt vele, hogy a varázsvilághoz tartozó ajtó elé érkeztek, érezte a mágia jelenlétét a levegőben.

Mielőtt azonban elkezdhetett volna töprengeni azon, hogy pontosan mi is ez a hely, Graves (aki most sem vette elő a pálcáját, nem varázsolt, de még csak be sem kopogott) határozottan az ajtóra fektette a tenyerét.

- Ismersz engem... megtennéd, hogy beengedsz?

Az ajtó halk nyikorgással, szinte már hívogatóan tárult ki, és az ikrek csak most vették észre, hogy még kilincs sincsen rajta. A túloldalon keskeny, lefele vezető lépcsősor ásított. Két oldalán a falba vájt mélyedésekbe apró lámpásokat helyeztek, melyeknek narancsszín fénye barátságossá varázsolta a félhomályos lejárót, ami néhány méter után elkanyarodott, így az ikrek egyelőre nem láthatták, mi van a végén.