A halott ügynök gyermeke |MARVEL ff.| /Befejezett/

Vér a vízben

Mikor éreztem, hogy létezem és nem ájúlt állapotomba vagyok, résnyire kinyitottam a szemem.
De azonnal vissza is csuktam, mivel a hirtelen erejű ,nagy fénytől bekönnyeztem.
Sűrű pislgogás és könnyezés közepedte óvatosan kinyitottam a szemem.

Egy székbe űltem. Vagyis inkább egy villamos székbe. A lábam mezitláb egy kisebb kád hideg vìzbe. A kezeimre, fejemre, lábamra, rá voltak drótok kötve.
Én meg kissé sem vagyok hülye, tudom, hogy mit fognak csinálni.

Az ajtó nyitódott és bejött rajta egy személy.
-Oh istenem. Te? Ne már.-mondtam flegmán, mint egy duzzogó tinéndzser.
-Miért ilyen nagy a szád kislány?-fintorgott Rumlov.
-Csa azért, mert szeretem a gumicukrot és, hogy minnél több férjen bele.-vigyorogtam, mint egy kislány.
Rumlov oda jótt és idegesen bemosott eggyet. Pár másodpercre azt sem tudtam, fiú vagyok e vagy lány, de kitisztúlt minden.
-Csak ennyit tudsz? Gyermek, katona vagyok, volt ennél rosszabb is.-nevettem.
-Idegesító vagy.-szögezte le a tudott tényt.
-Mondták már.-vigyorogtam, majd oda jött, nagyon közel, a kezével megfogta a lekötözött kezeimet.
A kesztyűm sehol, remegtek. Ő pedig hozzá szorította a karfára.
Nem reagáltam semmit, csak bele néztem a szemébe, pedig igenis fájt.
-Nem félsz, hogy meghalsz?-kérdezi közelebb hajolva.
-Nincs családom Rumlov. Mit veszítenék?-hajolok én is előrébb nem törődöm arcal.-A nevelő apámat?-kérdezem.-Amúgy is túl lépne rajtam, ahogy Hill ügynök is. Annyira nem gáz, ha meghalok.-válaszoltam.
Ő nevető ráncok közepdte felvonja a szemöldökét.
-És a kapitány?-kérdezi gonoszan mosolygva.-Nem a rokonod, véletlenűl?-vonja fel az össze varrt szemöldökét.
-Nem.-válaszolom. Hazudtam. Hát persze, hogy hazudok!
-Ez túl gyors válasz volt. Tudta, hogy,-kezdett bele-, a drótok között pulzus mérő is van?-kérdezi, mire megfagyott bennem a vér.
-Tudom, hogy hazudik.-mondja nyugodtan.-És a kis tél katonájával mivan? Ő sem hiányozna?-kérdezi.
-Honnan tud ezekről?-kérdezem kissé megremegett hanggal.
-Drágám. A Stark által létrehozott tűzfal lószart sem ér, mi ellenünk.-mondta halál nyugodtan, majd kissé meszebb ment egy púlthoz, ami tele volt műszerekkel.
-És most szépen válaszolsz minden kérdésemre, amit felteszek vagy azt is megbánod, hogy megszülettél.-a kezét ráhejezi egy hatalmas gombra.
-Ne higgye azt, hogy bármire is fogok választ adni.-mire Ő elmosolyodott.
-Maga mindent tud a shieldről....

És innen kezdődött a fájdalmas vallatás. Már rosszúl voltam az egyre magasodó és sokasodó áramütésektől.
Nem válaszoltam nekik.
Persze, hogy nem.

-Jól van, akkor később.-mondja Rumlov, majd kimegy. Leoldoznak a székről, majd átciplenek egy másik zárt, szürke és büdös vérszagot árasztó szobába.
Ledobtak a szoba közepén, majd ott hagytak.
Oda mentem a sarokba és ráhajtottam a fejemet a falra.
Kivoltam száradva, fáradt voltam és a testem tele volt égés nyomokkal. Lesem tudtam őket hűteni. Csípett és égetett egyszerre.
A fogamat össze szorítva csuktam le szemem...

Arra riadtam fel, hogy valaki becsapja az ajtót. Felnéztem és egy nő jött be. Olyan volt, mint egy szekrény. Széles volt a háta, rondán sminkelte magát, világos barna haja és frufruja, hegyes orra volt.
Egyre jobban közeledett.
-Mit akar?-kérdezem. Mire hirtelen előhuzott egy tűt és belém nyomta a tartalmát, ellenkezni sem volt időm.
-Mit csinált?-kérdeztem réműlten. De a hangom, mintha belassúlt és mélyedt volna egyszerre. A szemem kezdett elnehezedni.
Bedrogoztak....

Épp hogy magamnál voltam, mikor az ajtón bejött egy kopasz férfi. Magas volt és kigyúrt. A kezein pedig gyűrűk. Elmosolyodott, majd oda jött és bemosott eggyet, de akkorát, hogy elterűltem a padlón. A számba fémest ízt éreztem, felakartam kellni, de sem a testem nem engedte, sem pedig az, hogy belerúgtak a hasaba egy hatalmasat.
Köhögtem eggyet. Vért és nyált köptem a padlóra. Az orromból, a számból eggyaránt folyt a vér.
Majd még egy ütés, és még egy. A következőket, már nem is számoltam, csak várrtam, hogy vége legyen. Ez nem volt fair, erőtlenné tettek ellenne.

Mikor egy idő után úgy vélte, hogy eléggé megvert, megfordult és kiment.

A napok így teltek, amik néha össze mosódtak. Volt, hogy vízt csöpögettek a fejemre én pedig egy széken űltem lekötözve, vagy bezártak egy szekrénybe, ami igen kicsi volt. Körömre csapás egy vékony fém rúddal. Nyuktatózás, amiben többszőr elvesztettem az eszméletem. Tű szúrogatás, csak random testrészekre. Fejjel lefelé lógatás. Egynapra bezártak egy fagyasztóba. Aztán pedig egy túlfűtött szobába. Volt, hogy bele kötöztek egy kád jeges vízbe. Aztán túl forróba egy másik alkalommal. Bezártak egy szobába lekötözve a padlóra tettek és a plafonon a fények a szemembe világítottak. Aztán kihúzták a leghátsó fogamat egy random szerszámos fogóval, csak olyan oroszosan csináltak mindent. Minden este kaptam egy kenyeret és valamilyen fekete folyadékot, amit nem akartam tudni, hogy mi és inkább lehúztam. Meg persze, minden reggel kiakartak hallgatni, de nem mondtam nekik semmit.

Éppen a napi verésemre várrtam, amire már nyugtató sem kelett annyira elgyengűltem.
Mikor bejött a kopasz férfi, most valahogy nem emelte rám az öklét. Végig vezette rajtam a tekintetét és a szakadt ruhám láttán perverzen elmosolyodott.
Ügye most csak viccel velem az élet? Miért én?
Egyre közelebb jött és közelebb, és pedig minden maradék erőmet össze szedve arréb próbálltam csúszni.
-Játszunk egy kicsit....-mondja és ő vett elő egy tűt, majd szúrt belém egy kisebb adagot. Újabban megint be adagoltak.
Ő pedig megtette azt, amire soha senki sem érdemelne meg....

Miután vigyorogva kiment a padlóra ernyedtem. Mocskosnak éreztem magam és tisztátalannak. A ruháim a szoba másik felében voltak. Nem nagyon tudtam mozdulni, de egy odő után oda tudtam magam húzni.
Nagyon lassan és nehezen magamra húztam a ruháim.
Annyira fájt, mindenhol. Ahol csak lehetett.
De hol vannak ilyenkór a megmentőim? Miért nincs szőke herceg, fehér lovon?
Ez nem egy mese Coulson....

Mikor este felé, ha jól tudom, bejött egy maszkos férfi és szokásosan letette a szoba közepére a kajám, de mikor letette, furcsa hang ütötte meg a fülem. A férfi felkaptam a fejét és sietósan kiment. Én pedig realizálltam, hogy egy bizony egy riasztó volt.
Talán a Kapitányék? Nem, nem hinném. Szerintem azt hitték meghaltam és leálltak a keresésemmel.

Mikor megittam a fekete löttyöt, most más íze volt, mint a gyógyszernek.
Már meging nyugtató. A szervezetem kinyiffan ettől a sok szartól. Sajnálatosan neki dőltem a fallnak.
És abban a per' pillantban az ajtó kicsapódott, én pedig meg pillantottam a ló nélküli, barna hajú megmentőmet.
Bucky oda jött és megpofozta az arcom, csak egy kicsit.
-Ébren vagy?-kérdezi, mire csak bólintottam eggyet.
Felkapott a kezébe és kifutott velem az ismerős folyósóra. De ez volt, amit utoljára láttam. Ugyanis elvesztettem az eszméletem.