A halott ügynök gyermeke |MARVEL ff.| /Befejezett/

Három nap a verébbel

Sóhajtva csuktambe az ajtót, a búcsúzás után és mentem vissza a konyhába a papírokért, hogy leadjam.
A konyhába vissza térve hirtelen megtorpantam.
Sam űlt az asztalnál, kávét szürcsölve.
A torkomat megköszörűlve mentem oda és vettem el a cuccaim.
-Hát maga?-kérdezem. Sam felnézett rám és elnevette magát.
-Csak Sam. Nincs magázás. Legyen kicsit...tiszteletlenebb. Amúgy. Szabadságon vagyok.-dőlt lazán hátra.
-Értem.-bólogadtam kínosan.
Őszintém bevallom. Nem nagyon szoktam beszélgetni.
-Segítsek valamiben?-vonja fel a szemölökét mosolyogva.
-Hát...nem tudom.
-Rendben. Ha kell, szólj.-mire bólogadtam és siettem a papírokat leadni.
Gyorsan lecsaptam a cuccokat az asztalra és mentem volna el, deee.
-Most jöttek meg a dolgaid ,a szobádba.-szólalt meg Fury.
-oh, tényleg?-fordultam vissza.-Remek, akkor megyek is!-fordultam és rohantam vissza.
Hogy miez a hirtelen feszengés?
Hát nem is tudom...

A szobám elé érve, csalódottan konstantáltam, hogy semmit nem pakoltak be a szobámba, és vagy egy év mire mindent bepakolok, pluszba meg néhány doboz elég nehéz.

Pár másodperc gondolkodás után jöttem rá, hogy van nekem egy ügyes verebem. Majd Ő segít.

-Segíts!-álltam Sam elé.
-Miben?-kérdezi tovább kapcsolva a csatornán.
-A szobámba pakolni a dobozaim.-villantottam egy ,,kérlek szerencsétlen vagyok és tudom, hogy nagyon szeretsz,, száz faktoros mosolyt.
-Oké.-eggyezett bele és jött velem.

Egy óra pakolás és szenvedés után bepakoltuk az összes holmimat.
-Mégis mi a szarnak kell ennyi doboz?-tette le az utolsót Sam.
-Az mindegy.-vontam vállat.
-És most? Segìtsek kipakolni is?-nevetett.
-Ha akarsz.-nyitottam ki az első dobozt.
-Vaaaagy. Én nézem, ahogy pakolsz és közben beszélgetünk?-variállt.
-Ahogy akarod.-vettem ki a ruháimat és tettem az addigra betett gardróbba.

-Nem is értem, minek nem vagyunk jóba.-szólalt meg, erre kérdően nézek rá.
-Tök nagy arc vagy. Mindenkit leszólsz, meg ilyesmi. Buckyt is elgyepáltad.-nevetett az utolsó mondaton, amin én is mosolyogtam eggyet, de hamar lefagyott az arcomról.
-Nem is ismersz.-csuktam be a fiókom.
-Akkor ideje lenne. Végülis, már hivatalosan itt laksz.
-Hidd el...azzal sem te, sem a többiek nem járnának jól, hogy ha mesélek magamról.-mentegetőztem.
Sam egy ideig hallgatott.
-Tudod...itt mindenkinek furcsa a multja. Senkinek sem átlagos.-komolyodott el.
-De az enyém...tragikus.-fejeztem be.
-Stevenek, Buckynak, Natashának, Wandának, Starknak és még sorolhatnám. Nekik IS mind tragikus multja van....
-Tudom.-néztem hátra.-Itt ezen a helyen. Én mindent tudok rólatok, csak ti nem tudtok semmit rólam.-mutatok magamra.
-Akkor mondd, mit vársz? Hogyan bízzanak meg benned az emberek, hogyha csak fenyegetés egy varriációját látják benned?-ott a pont.
Hallgattam.
Általában mindenre van egy frappáns beszólásom, vagy csak szimpla válaszom.
De most csak meredtem magam elé a semmibe és....az agyam üres volt. Nem gondolkodtam. Csak az űr, amit a felismerés hagy maga után.
-Azt hiszem...igazad van.-motyogtam.
Sam mögém állt, én megfordultam.
Kitárt karokkal, mint egy barát állt elöttem.
Itt mindenkinek ölelés hiánya van, vagy mi a lótusz? Stark nem ad nekik csokit a boldogság hormonok miatt?
-Ne is álmodj róla.-legyintettem.-ennyire azért nem vagyunk jóba.
-Pedig azt hitten megtört a jégpancélja a télkirálynőjének.-poénkodot.
-Vicces vagy veréb.-paskoltam meg a vállát és löktem picit arrébb, mivel volt vissza egy pár doboz.

[...]

-És kész van!- Poroltam le a kezem és néztem körbe a szobában.
Időközben be esteledett, Sam csinált teát, szóval pakolás közben azt ittam.
-Hát. Erre csak annyit tudnék mondani, hogy környezet védő.-nézett körbe megint.
-Tudom! Na de. Mostmár késő van. Megyek aludni.-zavartam ki a kezemmel hesegetve.
-Jó éjt!-csaptam rá az ajtót.

Reggel arra ébredtem, hogy dörömbölnek.
Gyorsan kikelltem az ágyból, húztam egy pulcsit és kinyitottam az ajtót.
-Mivan?-néztem Samre.
-Reggeli.-majd elment.
-Ez hülye.-csuktam be az ajtómat, majd felöltöztem és elmentem reggelizni.
-Minek ébresztettél fel?-kérdezem a kezemre támaszkodva.
-Hamár arról van szó, hogy szocializálodnod kell, akkor elkell mindent mondanod magadról.-tett le elém kávét.
-Nem.-kortyoltam bele.
-Akkor hamar repűlsz körünkből.-űlt le elém.-Reggel megnéztem néhány szabájt arra az esetre, ha nem akarnánk, hogy az ügyvédünk legyél. És igen, van ilyen változat. Hogyha nem akarjuk, és nagyon tiltakozunk ellene, akkor leválltunk.-harapott bele egy győztes mosollyal a szendvicsébe.
-Igen, tudom. Ügyvéd vagyok agyhalott. Tudom, hogy van egy ilyen változat.
-Akkor?
-Most komolyan lelkizni akarsz velem?
-Ha arra van szükség, hogy megtörjön a jégpáncél, akkor igen.
-Veled. Nem vagyok hajlandó beszélni magamról.-fújtattam.
-Akkor kivel vagy hajlandó?
-A Kapitánnyal.
-Stevvel? Nemár! Mindenki Őt veszi itt észre előszőr?-háborodik fel.-Neked is Ő jön be?-vonja fel a szemöldökét szorakozottan.
-Nem. Steve a nagybáttyám.-mondtam ki elhamarkodottan, de azonnal megbántam.
-Na ne szórakozz! Erre befizetek. Hallgatlak.-dőlt hátra.
-Nem. Már megis bántam, hogy elmondtam.-tiltakoztam.
-Hát, pont ezért kell elmondanod.-nevetett.
Jogos. Igaza van, de. Nemár!
Fújtatva vissza fordultam és elmondtam mindent.

-Azta. Ez menő.-bólintott elismerően.
-Rémesen.-forgadtam a szemem.
-Nekem tetszik. De. Itt az a kérdés, hogy mitörtént a családoddal?-a család szóra a gyomrom össze zsugorodott.
-Ahoz semmi közöd.-nyeltem nagyot.
-Szóval itt a gubó.-suttogta.
Felálltam betettem a kávét a mosogatóba és távozni készültem volna.
-Mi dolgod van?-kérdezi.
-Semmi. Csak...Semmi.
-Akkor. Vissza űlhetnél és kicsomózhatnád a dolgokat.-nézett kedvesen.
-Tudod Veréb.-indúltam vissza.-A szüleim...meghalltak.-kezdtem nehezen. Csak azt nem tudom, miért kezdtem el egyaltalán mondani.
-Ezt gondoltam....-hajtotta le a fejét.-Eggyütt?-nézett sajnálóan. Na ezért nem szeretek elmondani semmit. Sajnálnak. Utálom, ha ezt teszi egy ember.
Ennek ellenére folytattam.
-Nem...anyám hamarabb. Mikor öt éves voltam.-könnyeztem be.
-Hogyan?-mondja halkan.
-Autó baleset...én is ott voltam.-folytottam vissza a lélegzetem.
-Veled történt valami?-nézett föl.
Bólintottam.
-Ha nem baj...erről inkább nem....
-Értem....apukád?
-Loki megölte.-szorítottam ökölbe a kezem.-Senki nem segített neki. Ő volt az utolsó rokonom öt éve.-néztem fel.
Csak hallgattunk. Nem szóltam semmit, csak a kezemet ökölbe szorítva tartottam az asztal allatt.
-Bocsánat.-néztem fel.-Nem akartam ezeket...rád zúditani.
-Hallottam már rosszabbat is.-mosolygott.
-Nem is értem minek mondtam el.-ráncoltam a szemöldököm.
-Legalább. Már lehulott a jégpáncél.-mérgesen rá néztem, de ez nem tartott sokáig, mert elnevettem magam. Olyan őszintén.
-Mi ez a jégpáncélos dolog?
-Ennyire rossz?-nevetett Ő is.
-Hát, eléggé. De honnan jött?
-Bucky is meg Kap is abban voltak. Én meg, ha rossz kedvük van, ezzel cukkolom Őket.-vont vállat.
-Ez...roppant kedves.
-Vissza térve a témára. Ha...nincs más rokonod. Akkor. Ki nevelt? Árvaházban voltál?
-Nem...Fury nevelt. Mondhatni a "nevelő" apám. De...inkább csak a gyámom. Nagyon jó lenne nagybácsinak. De...apukának, ne akard. Persze kedves meg minden, de Ő...engem katonának képzett és magántanuló voltam a gimnáziumba. Egyszerre végeztem az egyetemet. Azt is levelezőn. Közben katonának képeztek. Elég...fárasztó volt. Örültem, hogy pár napja már van diplomám. Nem kell többet szenvednem.
-Egyszerre katona, gimnazista és egyetemista? Ezt nem hiszem el. De komolyan.
-Nem volt nyári szünetem öt éve. Se semmilyen szünetem.
-Az kemény.-bolintott elismerően.-És Fury nevelőnek?-nevetett.
-Igen, tudom! Rémes. De nem volt rossz. Csak nem apukás.
-Kemény volt hozzád az élet.
-Nem. Csak rendesen megrugdosta a hátsó felem. Az öt évvel ezelötti kis tinéndzser énem...nagyon beképzelt volt. Örülök, hogy már nem vagyok olyan.-sóhajtottam...

A nap további részében beszélgettünk. És őszintén elmomdva. Nagyon jól esett. Hisz. Ritkán teszek szert barátokra. De Sam Wilson, másik nevén Veréb. Igen jó barátnak minősűl.
Este jó érzéssel aludtam el és belegondolva. Örülök, hogy nem vagyok már annyira aszociális.
A mai nap remek volt.

Legalábbis ezt mondtam. És így is van. De minden csoda három napig tart.

Sziiiasztook. Kedves olvasóim. Ritkán rittyentek ide a végére dolgokat.
Csak remélem nem lett olyan pocsék ez a rész, mint minek képzelem. 🤔🙁😒😕😕❤❤