A halott ügynök gyermeke |MARVEL ff.| /Befejezett/

Kezdődik a nagybetüs élet

-És végűl, Brooklyn P. Coulson! Gratulálok!-mondta a professzor mosolyogva, én meg fel álltam és át vettem a diplomám.
A pulpitus mögött álva le pillantottam Maria Hillre, erőltettem egy mosolyt, majd csinált egy képet és mosolyogva tapsolt. Maria a szokásosnál is szebb volt. Most nem az unalmas fekete, shieldes ruhájában volt.
A ruhája egy laza fehér blúz és egy farmer volt, de így is nagyon szép volt. Világos , rövid, barna haja kiengedve és oldalra tűzve,lazán a vállára omlott. Direkt kértem, hogy ne öltözzön ki annyira.
Aztán lementem és helyettem feljött az iskola dirije vagyis bocsánat...az egyetem igazgatója.
Miután végig hallgadtuk még a kissé sem hosszú tanév záró beszédet, Hillel kimentünk az épületből és egy kávézó felé vettük az irányt.
-Kicsit mosolyoghattál volna többet is.-törte meg a csendet.
-Tudod, hogy nem az erőségem a mosolygás.-néztem el és közben forgadtam a dimplomát a kezembe.
-Hagyjuk is inkább.-fintorodott el, majd elmosolyodott.-Már van diplomád!-terelte a témát.
-És már munkám is.-mondtam.
-De még nem kért fel.-mondta Maria össze ráncolt szemöldökkel.
-Tudom.-mondtam határozottan.
-Akkor?-kérdezi.
-Szüksége van rám. Hidd el fel fog kérni.-mondtam gonoszúl mosolyogva.
-Igen persze. És még szerény is vagy.-mondja nevetve.
-Hát ig....-fejeztem volna be, de Hillnek megcsörrent a telefonja, amit fel is vett.
Sűrű bólogatások közepedte és igenelések után, nagyot sóhajtva letette a telefont, ami már tudom is, mit jelentett.
-Brook...bocsi, most hívtak, hogy mennek kell...-mondta azt, amire számítottam.
-Menny csak.-bólogadtam kissés szomorkásan.
-Majd bepótoljuk, jó?.
-Persze, ahogy szoktuk.-mosolyodtam el halványan.
-Na megyek, szia!-ölelt meg gyorsan, majd a kocsi irányába szaladt.
Nagyot sóhajtva indultam el vissza az egyetemre, ugyanis a átkellett vedlenem. Nem lehetek egésznak ebbe a szar diploma osztós cuccba, nem? A talár amúgy sem az én stílusom.

Az egyetemre belépve, ahova már nem fogok járni. A mosdó felé vettem az irányt és a táskámból kipakoltam a ruháim, majd egy wc fülkébe átöltöztem.
Felvettem egy egyszerű fekete pólot, egy farmert és egy fekete cipőt.
A wc-ből kiérve, a tükőr elé mentem és csalódottan konstantáltam akarikákat a szemem alatt. Hát igen...
Öt év. Öt éven keresztűl hajtottam. Nagyon durván. Azért egyszerre lenyomni a gimit és az egyetemet nem könnyű, nem?
Nyári szünetem sem volt soha. Mondhatni csak öt évvel ezelött volt utoljára.
Fáradtan sóhajtottam, a leheletem látszott a hidegbe, majd elhagytam az épületet és elmentem a kávézóba, ahova alapból elakartam menni, csak társasággal.

A kávézóba beérve, nyugodtan sóhajtottam, ahogy megláttam a szokásos embereket,akik itt vannak, meg persze néhány újjat, de a normális forgalom ma is megvan.
Nincsenek túl sokan, sem kevesen. Ezt szeretem ebben a kávézóban. Közel van az egyetemhez, nyugodt, nincsen sok ember és lehet, hogy nem egy starbucks féle menő cucc, de én szeretem.
Oda mentem a pultoshoz, aki ma Andrew volt.
-Hello Brooklyn!-köszöntött az élet vidám srác, aki ma is a szokásos kinézetével jelent meg. Szőke göndör haja kusza, kékes szeme csillog és a fogszabályzó alatt, állandó mosoly bújik.
Bár mi változhatott volna rajta múlt hét péntek óta?
Személyem szerint az emberek szeretik azokat az embereket, akik ilyen Andrew féle élet vidám személy, de egyben irigykednek is rá. Ugyanis Andrewnak tényleg, soha semmi problémája nincs. Ha mégis akadna, azt férfias, megértő módon megoldja. Az emberek, az ilyenekre irigykednek. Sajnos én is. A srác maga a megtestesűlt vidámság. És én, nagyon nem kedvelem. Hogy miért? Még magam sem tudom.
-Szia!-köszöntem vissza, egy magamra erőltetett mosollyal.
-A szokásossat?-kérdi.
-Igen.-bólogadtam rá a fekete kávéra. Mindíg azt iszom, pedig utálom. És nem csak ezt a fajtát. Minden kávét utálok.
Pár perc toporgás után, Andrew meghozta az emberek álltal nevezett nedüt, amit én csak azért iszok, mert nem vagyok olyan fáradt tőle. Nem azért, mert ízlik és menő.
-Köszi!-köszöntem meg és raktam le a pultra a szokásos összeget.
-Szia!-köszönt, de én nem köszöntem vissza, csak kisétáltam az ajtón, mert egyszerűen nem volt kedvem ott lenni.
A virágoshoz indulva megidtam a kávémat, majd bementem a virágos üzletbe.
-Jónapot!-köszöntem az alacsony néninek.
-Jónapot!-köszönt vissza.
-Mit adhatok?
-Rózsa csokrot.-válaszoltam.
-Milyet?
-Citrom sárga és fehér. Öt darab. Több fehérrel...-rendeltem meg magamnak.
A néni elvánszorgott, unottan össze szedte, majd vissza jött...

A virág árus után fogtam magamnak egy taxit.
-Hova?-kérdezi a sofőr.
-Brooklyni temetőbe.-mondom és beszállók az autóba.
A sofőr biccent és elindultunk.
Az utón az ablakon át néztem a tájat.
-Brooklyni temető.-álltmeg hirtelen az autó, amitől majdnem orra buktam.
-Köszönöm.-nyomtam huszonöt dollárt a kezébe és ott hagytam.
Kiszálltam az utóbol és a hatalmas vas kapú felé vettem az irányt.
-Üdv!-szóltam oda Gerdának, az idős hölgynek, aki beengedi ide az embereket.
-Hello.-köszön unottan , megnyom egy gombot és kinyitódik a vaskapú.
Tudom, kicsit furán hangzik, hogy kell egy ide ilyen beengedős cucc, de ez a shield temetője. Nem jöhet becsak úgy akárki.
Szüntelenűl remegő kezemet, igyekeztem lenyugtatni kissebb-nagyobb sikerrel.
-Szia apu és anyu!-köszöntem a sírkőnek halkan.-Már régóta nem voltam itt!-utaltam a legutóbbi látogatásomra, ami az ősszel volt.
Levettem az elszáradt koszorút, kidobtam és helyett betettem a vázába a virágcsokrot.
-Megkaptam a diplomám.-suttogtam szomorúan.-Fury tuti felvesz a shieldhez. Lehetetlen, hogy ne...-mosolyodtam el.
Egy pillanatra elsiklott a tekintetem a mellette levő sirra, majd vissza.
Majd felfogtam mivan ráírva és oda mentem.
-Peggy Carter?-kérdeztem.-Ilyen öreg voltál már...?-majd elvettem egy sárga rozsát és oda tettem a sírhoz. Pár másodpercig ott maradtam, megemlékezés kép.  Aztán elmentem a temetőből haza.
Tudom. Elég problémásnak tűnhetek úgy, hogy életelen testekhez beszélek, de...valahogy. Úgy érzem még velem vannak...

Haza érve, kinyitottam az ajtót és bementem.
Elég fura látvány fogadott.
Mindenhol a tobozok, müanyag vagy karton. Oda mentem az eggyik dobozhoz és bele néztem.
Az én cuccaim vannak benne.
-Mia...-csuktam be a dobozt és felrohantam a szobámba.
-Na jó miez az egész?-néztem körűl ijedten. A szobám üres, minden elvan pakolva a dobozokba. Csak egy levelet találtam az ágyamon. Gyorsan oda mentem és elkezdtem olvasni.

,,A dobozokért ma este jönnek, holnap már az új helyen lessznek.
Kulcs a levélben.

New York külváros, C.S., régi raktár épület.

N.F."

-Fury. Mire készülsz?-kérdezem meg a semmitől, majd a levél aljára volt ragasztva egy kulcs, azt levettem, elvettem pár cuccot a dobozokból, fogtam egy taxit. És bár a cím hallatára a taxis furán nèzett, elvitt oda.
Ahogy kiértünk a városból mindenhol mezők voltak főleg.
-Itt a végállomás.-állt meg a sofőr.
-Köszönöm.-adtam neki pénzt.

A hely , ahol voltam kicsit sem egy elhagyatott raktár épület volt. Hanem a bosszúállók helye. A régi torony helyett itt vannak.
Csak úgy ámúltam, persze nem látványosan.
-Látom megérkeztél.-szólalt meg mögülem egy ismerős hang.
Hátra fordultam és Furyval találtam szembe magam
-Igen. Üdv. De miez az egész?-kérdeztem.
-Itt fogsz lakni a többi bosszúállóval.
-De minek?-kérdezem.
-A munkád miatt, te vagy a shield ügyvédje.
-Tudtam, hogy felfog venni!-mosolyogtam. Fury megforgadta az egy szemét, valahogy ezt mindíg viccesnek tartottam, aztán megszólalt.
-Na, menjünk be.