A halott ügynök gyermeke |MARVEL ff.| /Befejezett/

A kesztyű

Megint este kelltem fel. Az éjszaka sötét volt és hideg. De az ég csillagos és tiszta.
Mikor oldalra néztem a kapitány láttam az ágy melett a földön űlni. A másikon pedig Buckyt. Az ágy végébe meg Samet.
Na ne már! Haggyatok!
-Mit kerestek itt?-kérdezem.
Ők hirtelen felpattantam, valahonnan előrántottak egy pisztolyt és rám szegezték. Mikor meglátták a réműlt arcomat leeresztették és kifújták a levegőt.
-Csak vigyázni vagyunk rád.-mondja Steve.
-Nem vagyok kisbaba.-ráncolom a szemöldököm. "Meg baszki ha rám vigyáztok nehogy már kinyírjatok!"de ezt nem mondtam hozzá.
-Csak. Ha elrabolnak,megint, akkor nekik MegInT a babájuk leszel.-mondja Bucky.
-Hamár felébresztetettek. Megkaphatnám a kesztyűm?-kérdezem flegmán.
A Kapitány, mint mindíg értetlen fejjel levette az éjjeli szekrényemről és oda nyújtotta.
-Minek is kell ez neked? Úgy kezeled, mintha az életed múlna rajta.-szól Sam.
-Az életem nem múlik rajta, de nem válaszolok a kérdésre.-engedem el a könyökömnél, mire az csattan eggyet.
-Miért nem?-kérdezi vissza.
-Mert ez egy...kétszemélyes titok.-válaszolom.
-Ki tudja még?-kérdezi Sam.
-Fury.-vogyorgok. Bizony belőle nem szedik ki.
-Anyukádhoz kapcsolódik, ügye?-kérdezi a nagybácsim.
Bólintok.
-Szerintem elmonddhatnád.-mondja bíztatóan.
-Ez egy tragédia Steve. Ezt...nem...nem...tudom, hogy elmondjam e.-hajtom le a fejem.
-Szerintem nyugottan elmnonddhatod-szól Bucky.
Sóhajtottam, igen nagyot és elgondolkodtam.

Egyszer úgy is megkell tudniuk. Miért ne most? Mi lessz ha más árán, baj árán kell megtudniuk? Mivan, ha már mindegy lessz és nem tudnak valami sérülést megakadájozni?
Kérdezem meg magamtól.

-Tizenöt évvel ezelött-kezdem nehezen.-...anyukámmal mentem apunak szülinapi ajándékot venni. Az anyám a shieldnél dolgozott szintén, ahogy apám is...a...hát.-nem akartam folytatni.-A H.Y.D.R.A. eggyik katonáját ráirányították a kocsinkra, aki a saját motorját beleütköztette a szélvédőbe. Anyám a volán mögött űlt, én pedig mögötte. A motor...majdnem megölte...-csuklott el a hangom, de meg köszörűltem a torkom és folytattam.-Azért nem ölte meg, mert előre nyúltam mindd két kezemmel...csak öt éves voltam...
de az arcát így is megtuttam védeni. A kezembe szilánkok fúrodtak és nagyon durván megsebzett. Az ereim, izületeim, csontjaim,a húsom. Minden...évekig tartott amíg kitudtam nyújtani és csinálni vele valamit. Csak edzettem a kezem és edzettem. Mindenfélét csináltam, ami javíthatott rajta és naggyábból sikerűlt. Kaptam kesztyűt, amibe drótok vannak, de az sem volt a legjobb. Aztan Shuri csinált nekem egy tökéleteset, ami stábilizálja a kezem. Ha leveszem...-majd levettem a jobb kezemről és felfelé tartottam. Úgy remegett, mint a kocsonya, majd vissza húztam.-Remeg. Az izmaimat nagyon megerőltetem még azzal is, ha fél órán át írok...
De muszáj, ezért van a kesztyűm.-fejeztem be.
-Ki az anyukád gyilkosa?-kérdezi Steve. Hatalmasat sóhajtottam.
-A hydra embereket toborzott, és fogott el, akiket irányításuk alá vonhattak. Kitörölték az emléküket, tanították és edzették őket.
Majd tizenöt évvel ezelött, beindították a Télkatonája programot...és aznap. A Télkatonája, nem létező emlékekkel, irányítás alatt...a motorját a szélvédőnknek csapta.-mondtam halkan, de mindent lehetett hallani.
Én ezeket tudtam, hisz megnéztem pár éve titokba az akták között.
Mégis...Bucky....
Bucky nem a Télkatonája.
A szobában fagyos volt a levegő, feszűlt. Szinte már ijesztő.
-Ez a történetem. A "tragikus"-mutattam időzejet.-történetem. Aztán gimnáziumba jártam. Egy beképzelt ribanc lettem. Menőnek hittem magam. Apuval kirándulni jártunk, mikor volt időnk rá. Majd jött Loki, lerombolta New Yorkot és vége a dalnak. Nincs család, se semmi. Tizenöt évesen árván, Fury befogadott. Beíratott katona iskolába, ahova őszi, téli, tavaszi és nyári szünetben jártam, ahol kitűntettek hadnagynak. Magántanuló lettem és jogot tanultam hat évig. Húsz évesen elvégeztem az egyetemet és most itt dolgozom.-vontam meg a vállam. Eddig senkinek sem beszéltem ki ezeket, most meg egyszerre három embernek. Én erről megszokottan beszéltem. Megkellett szoknom. Muszáj volt.

A szobában csend volt. Lehetett hallani a kintí szél fúvást.
Sam és Steve felálltak és kimentek. Bucky maradt benn. Hogy miért fogalmam sincs.

-Sajnálom.-mondta Bucky.-Nem is tudok mit mondani...
-Nem is kell. Én már feldolgoztam.-vontam meg a vállam. A nagy lószart. Ezt senki sem tudja feldolgozni!
-Nem hinném.-nézz a szemembe. És eddig észre vettem valamit, ami eddig nem jutott el hozzám. Buckynak a szeme nem kék. Hanem világos, szürkés-zöld. Semmi köze a kékhez.
-Nagyon fájdalmas arcot vágsz.-nevet ki, mire csak elmosolyodtam.
Bucky felűlt az ágyamra mellém.
Csak bámúltam magam elé. Úgy sírtam volna. Annyi fájdalom van bennem...
-Add ki magadból. Nyugodtan. Nem látja senki rajtam kívűl. Tudom, hogy annyira nem bízól bennem, de most nyugodtan.-mondja kedvesen.
Engedéj, hogy sírjak? Ez kell nekem? Engedéj? Ez komoly?

De mintha a szavai hatottak volna rám. Elkezdtem könnyezni, de felfelé néztem, hogy kipislogjam. Helyette könnyek csorogtak le az arcomon. Olyan régen éreztem, olyan jól esett. Lehajtottam a fejem, felhúzott térdel voltam, és halk keserves sírásba kezdtem.
Húsz évesen. Most ez komoly? Ennél tinibb nem is lehetek! Undorító!
De nem tudtam abbahagyni,kapkodtam a levegőt.
Bucky a térd hajlatomhoz nyúlt,mire össze rezzentem és elvette a kezét.
Majd megint, de mostmár nem ijedtem meg. Felemelt és betett az ölébe.
-Mit csinált veled az a halott férfi?-súgta bele a fülembe. Tudom kire célzott.
-A...azt...a..amit senki sem érdemel...-mondtam a levegőt kapkodva, majd bele fúrtam a melkhasába a fejem.
-Olyan rossz volt.. -suttogtam.-Mindennap kínóztak. Nem mondhattam semmit, ezért megtették. És minden délután megvertek....-szipogtam.-Nem tehettem ellene semmit. Nem tudtam...

Bucky a derekamra tette a kezét és elkezdte simogatni a hátam. Lassan és óvatossan.
Elkezdtem lenyugodni, és eggyenletesebben venni a levegőt.
Így voltunk, mi ketten. Hajnalok hajnalán.

Bucky a hajamat is elkezdte cirogatni, mire elálmosodtam.
-Így elfogok aludni.-suttogom.
-Akkor pihenj katona.-mondja, és belepuszilt a hajamba, ami elég váratlanúl ért. Az egész arcom lángba borúlt és a hasamba ismeretlen pillangó sereg akart kiszabadúlni.
-Aludj nyugodtan én vigyázok, hogy senki se bántson.-mondja én pedig tényleg biztonságba éreztem magam, ezért kényelmesen ellazúltam.
-De ez egyaltalán nem kényelmes.-nevet fel kínosan.
-Akkor csináld úgy, hogy az legyen.-mondom félálomba.
Azt éreztem, hogy elereszt és elrak az ágy túl oldalára, mire a jó eső meleg után most elkezdtem fázni.
Az ágy besüppedt mögöttem az és pár másodperc múlva ugyan úgy megkaptam a volt meleget, ugyanis Bucky átkarolta a derekam és fejét a nyakamba fúrta.
Elmosolydtam és realizáltam magamba valamit....

Szeretem Bucky Barnest.