A halott ügynök gyermeke |MARVEL ff.| /Befejezett/

Újoncok vigyázz!

1 hét múlva:

Már egy hete, hogy a kapitányék nem mehetnek sehova. Nem nagyon találkoztam velük, mivel dolgozom és a múlthéten rengeteg dolgom volt. Hál' istennek az információim szerint ezen a héten nem lessz akkora felfordulás, mint a múlt héten.

Fájó fejjel és zsibbadt végtagokkal kelltem fel.
Nagy nehezen kiszálltam az ágyból és ránéztem az órára.
Hat órátt mutatott. Szem forgatva, felhúztam a ruhám:

És lebotorkálltam a konyhába kávéért, ahol már ott volt a nagybácsim.
-Jó reggelt!-köszönt.
-Jobbat!-motyogtam.
-Rossz reggel?-mondja a nevetését visszatartva, mire küldtem felé egy gyilkos mosolyt.
-Aha.-töltöttem a kifőzött ébresztőből.
Eme viszonylag nyugalmas cselekedet a telefonom csörgése szakította félbe.
-Halló.-köszöntem bele.
-Jóreggelt Coulson ügynök!-hallottam egy mély hangot, amit azonnal felismertem. A tábornok.
-Reggelt. Miben segíthetek?
-Pont az kell, a segítsége.-mondta, mire meg is bántam, amit kérdeztem.
-Miben?
-Van pár zöldfülünk. Csak egy kis fej mosást szeretnék kérni, meg egy reggeli edzést. Meghát... Helyetesíteni kéne az ezredest, más munkálya akadt. Megkérhetném erre hadnagy?
-Kérése számomra parancs. De. Szeretnék kettő nagyon jól kiképzett szuperkatonát magammal hozni. Az eggyik kapitány a másik csak katona, de mellettem lessznek.
-Ahogy akarja Hadnagy.
-Köszönöm!-avval bontottam a vonalat. Sohajtva dobtam félre a telefonom.
-Baj van?-kérdezte Steve
-Dehogy. Csak...-majd megjelent Bucky.-Pont akartalak téged hívni. Remek. Akkor. Mindjárt hozok nektek ruhát és mehetünk is!-mondtam.
-Dehova?-majd elindultam a központ raktárjába, válasz nélkűl hagyva Őket.

[...]

(Zene az kell!)

-Tessék. Húzzátok fel. Öt perc és legyetek készen!-mondtam parancsoló hangon, majd elmentem én is átöltözni, majd vissza mentem.

A két katona kész volt, bólintottam a fejjemmel, hogy kövessenek.
-Elmondanád mégis hova megyünk, katonai eggyenruhában?-kérdezte Bucky.
-Hát. Reggel helyetesítenem kell az ezredest. Ezért megkértek, hogy legyek én ott.-mondtam és kilöktem az ajtót, ami a hatalmas udvarra nyílik, ami éppen katonák eddzetek.

Mikor meglátott a tizedes sípólt, mire a katonák egy sorrba rendeződtek.
-Újoncok vigyázz! Coulson ügynök vagyok. Ma reggel én eddzem magukat!
-Ön talán Angol, Viktória királynő?-kérdi az eggyik katona, mire felé fordulok.-Azt hittem, ez az Amerikai hadsereg.-mondja gúnyosan.
-Hogy hívják katona?-kérdem.
-Louis Mcoliv Őfelsége.
-Kilépni Mcoliv!-a srác lazán körbe nézett.-A jobb lábat előre!
-Hm. Bírkózni fogunk?-kérdezi csábosan mosolyogva.-Mert tudok pár fogást, amit élvezne.-kacsintott a végére. Nekem itt telt be a pohár. Lendítettem az öklöm és jólesően beleütöttem a pofájába, aminek hatására a kis Louis hátra esett.
Pár másodpercig vártam, majd megszólaltam.
-Na, emelje fel a seggét a pórból, álljon vigyázba és várja az utasításaim!-parancsoltam rá.
-Igenis Asszonyom!-mondja vérző orral, kihúzott háttal, rám se nézve.

-Úgy nézek ki, mint, aki férjnél van? Neked csak Hadnagy vagy Százados, ha jobban tetszik. Ahogy mindenki másnak is!-néztem körbe, mire mindenki behúzta a nyakát.
-Na jól van. Öt kör futás, majd bemelegítés, aztán egykis meglepetés a részemről. A futás kezdődik, MOST!-mire a katonák körbe néztek és elindúltak kocogva.
-

Aki nem érbe harminc és harmincöt perc között lenyírja a füvet és egy hétig takaríthatnak a tuggyák hol!-vettem és indítottam a stopperem. Mire a katonák megindúltak.
Oda jöttek Stevejék.
-Szóval Százados vagy.-nézett rám elismerően.-De az elöbb azzal a Louis gyerekkel...olyan...
-Ismerős volt?-egészítettem ki,mire bólintott.-Peggy néni mesélt nekem erről, hogy csinált egyszer ilyet. Azóta kiakartam próbálni.-mosolyogtam.
Stevejek elkezdtek nevetni.
-Hogy lehet, hogy Százados vagy?-kérdezi Bucky.
-Hát...a suli mellett katona is voltam. Csak nyáron. Szeptembertől-Májusig tanúltam.
A egyetemet levelezőn tettem le, de hétvégén bekellett járnom. Az gimit pedig nappalin.
Aztán Júniustól-Augusztusig pedig a front vagy katonai tábor.
Voltam...egy pár helyen.-magyaráztam.
-Nagyon büszke vagyok rád!-karolta át Steve a vállam.
-Köszi.-mosolyodtam el, majd átkaroltam a derekát.
És ettől a pillanattól fogva tudtam...Steve az én legjobb nagybácsim, akivel valaha találkoztam és tudom azt is, hogy bármikor, bármiben számíthatok rá.

[....]

-Gyerünk hölgyek! Még a nagyanyámba is több élet van, mint magukba!-dirigálltam.
-Ha csak magukra nézek, sírhatnékom van! Katonaság ez vagy balett kurzus!? Húzzanak bele!-tapsoltam.

Ahogy végeztek a bemelegítéssel, sorba állítattam Őket.
-Na ,hölgyeim! Aki nagyon erősnek és bátornak valja magát az küzdjön meg valamelyikükkel!-mutattam Buckyékra. A fiúk a két szuper katona látványára behúzták a nyakukat és léptek eggyet hátra. Kivéve három embert. Közöttük Louis, de ahogy észre vettem az Ő haverjai voltak mind kettő ember.
-Na Mcoliv. Nem esett le még, hogy ma már egyszer pofára esett? Szeretne máodszorra is?-kérdeztem. A katona nem mozdúlt.
-Hú, de bátor lett valaki.-bólintottam. -Bucky. Te leszel vele.-intettem a srác felé.

Bucky oda jött mellém, majd egy mosolyt küldött Louis felé.
De ez egy olyan...,,kinyírlak mosoly,, volt.
-Kapitány! Maga lessz vele!-intettem az eggyik haverja felé.
-Maga meg velem.-ropogtattam meg a nyakam és ránéztem a harmadik emberre.
-Hölgyeim!-néztem a három katonára.-A jéték lényege, hogy aki a földön van három másodpercnél tovább, az veszített. Rúgni, harapni, fejelni Tilos! Csak ütni szabad és védekezni. Kapitány! Maguk kezdik!-
Steve és a srác egymás elé léptek.
-Kezdhetik!-mondtam.
A katona lendítette a karját, de Steve elhajolt, majd ütött, de most a másik hajolt el, de Steve lendítette is a másik öklét és a srác a földön is volt.
Oda álltam mellé.
-1....2....3....! Kapitány maga a győztes.-néztem rá.
-Maga pedig.-néztem a katonára.- Ötven négyütemü fekvőtámasz, hetven fekvőtámasz, majd száz felülés.-mondtam.-Richardson!-néztem az eggyik katonára.
-Maga számolja.-bíztam rá.
-Mcolivék.-mondtam rájuk nézve.-Most meg mutathatja milyen tökös! Kezdhetik!-néztem rájuk.
És bevallom. Bucky, rohadt jól nézki katonai eggyenruhában. Mintha csak ráöntötték volna.
Persze ezt Stevere is mondhatom, de Ő rokon.
Egy ideig ütötték egymást, majd Bucky leterítette egy bal horgossal.
-Szép volt.-léptem oda.-1...2...3....! Louis ugyan azt csinálja, mint a haverja.-majd oda fordultam az én ellenfelemhez. Bucky kezébe nyomtam a stopperem, meg a napszemüvegem.
-Kezdhetitek!-mondta Steve.
A srác villantott egy mosolyt, mire elfintorodtam.
Ő lendítette a kezét, de elé raktam az enyém és oda ütött, ami picit fájt, majd lendítettem az kezem és a srác a földön landolt.
-1...2....3...!-számoltam. -ugyan azt, mint a többiek!

-Sorakozó!-üvöltöttem, miután megcsinálták a vesztesek a dolgukat. Oda jöttek és kihúzott háttal ott álltak.
-Pihenj!-mondtam.-Uraim. Őszintén elmondom, ma egyaltalán nem nyűgöztek le. Ha vissza fognának az egójukból, meg hasonló, akkor jobban teljesíthetnének. Maguk nem azért jöttek ide, hogy villantsanak a katonai eggyenruhával, nem? Ha igen, húzzanak haza, mert ez nem a bár. De. Képezhető a csapat. Csak legyenek bátrak és elszántak.
Köszönöm, hogy a reggel én edzhettem magukat!-vágtam vigyázba magam, majd tisztelegtem és vissza mentem dolgozni.....