A halott ügynök gyermeke |MARVEL ff.| /Befejezett/

Haza térés

Reggel kissé fáradtam kelltem, nem is tudom miért. Talán túl sokat szocializálódtam és ez kimerít.
Pizsamában kivándoróltam a szobámból és a konyha felé vettem az irányt.

Már a lépcsőről lehetett hallani, hogy Sam a TV nézi, ahol éppen a reggeli hírek mentek.
Az asztalnál űlt, mire én leűltem elé és a kitöltött kávémat ittam.

-Ennek nem fogsz örűlni.-mondta ki hirtelen és felhangosította a TV-t.
Hátra fordultam és hallgadtam.

-Tegnap a Bosszúállók tagjai felrobbantottak egy épületet, ahol rajtuk kívűl százan voltak.-mondta a nő és hirtelen megjelent egy felvétel, ahogy ugranak ki az épületből, mert az mindjárt felrobban.
Az épület felrobbant és Ők a földre érketeztek.
-Akciójuk közben, ami, mint kiderűlt csak felderítő akció volt. Megtámadták Őket, de csak addig ameddig a bombát beszerelték. A bomba öt percig nem robbant fel. A Bosszúállók kiugrottak az ablakon a többi lakost ott hagyva.
Az emberek Amerika kapitányt és a Tél katonáját hibáztatják, mivel őket támadták meg és velük harcoltak.
-Na, jó. Kapcsold le!-rivvaltam rá Samre idegesen.
Igen, igenis ideges voltam. Nagyon. Volt rá öt percük. Az sok egy ilyen időben. Sok lessz itt a munka.
A konyhában hirtelen megszólalt egy telefon, mire Sam a zsebébe turkálva kihalászva azt, felvette.
-Hello.
-Aha.
-Láttuk.
-Oké. Szia.-tette le. Ez gyors volt.
-Stevejek elöbb jönnek haza.-fordult felém.
-Vagyis?
-Egy óra múlva.
-Az kevés idő! Na megyek!-dobtam szinte be a csészét a mosogatóba és rohantam átöltözni. Ez lssz az első nagy ügyem. Nem hagyhatom veszni.
Magamra húztam most a tipikus Shieldes ruhát:

És rohantam Furyhoz.

Épphogy beértem, mire Maria azonnal leűltetett.
-Holnap lessz egy tárgyalás a fehérházban. A sokoviai eggyezményről. Aztán Wakanda királyával holnap után.-tolt elém egy mappát, amibe képek voltak, papírok az eggyezményről, néhany táblázat éa a tegnapról a részletes információ.
-Köszi.-morogtam idegesen és átlpoztam.
Elővettem a naptáram és a jegyzet füzetem.
Idő pontokat írtam, telefonokat fogadtan.

Egy kis idő múlva valaki mögöttem lépkedett.
-Itt vannak.-jött mellém hirtelen Hill.
-Köszönöm.-erőltetettem magamra egy mosolyt és elindultam a kis tárgyaló terem felé.

Idegesen nyitottam be. Már mindenki ott volt és idegesen feszengett.
Lecsaptam a mappát az asztalra, mire mindenki össze rezzent és rám kapta a fejét.
Össze fontam a kezem maga elöttt és felvontam a szemöldököm, rájuk nézve.

Pár percig tartott a kínos csönd, mire fogtam az ott lévő távirányitót, betettem egy pendriveot és bekapcsoltam a TV-t.
A tagnapi robbantgatás volt lejátszva felvételről, majd átkapcsoltam a hiradóra.
-Öt perc.-kapcsoltam ki a TV-t.-Öt percük volt mielött felrobbant volna!-mondtam fújtatva.
-De hát, hogyan mentettünk volna ki annyi ambert, hogy megne haljunk.-szólalt meg Stark.
-Figyeljen Bádogember! Maga. Aláírta a Sokoviai eggyezményt. Sőt. Maga támogadta a legjobban! Benne van az eggyezménybe, hogy akár az életük árán is megvédik a hazájukat.
-De, hát...-szólalt meg a Kapitány.
-Nem érdekell Őskövület! És maga sem Télapó!-rivaltam Buckyra, aki szólásra nyitotta a száját.
-Maguk katonák!-csaptam az asztallra.-Akik aláírták az eggyezményt, azok az állam katonái. Ahogy fütyűlnek úgy mozognak! És maguk!-mutattam Kapra meg Bucyra.-Maguk anno a világháborúban. Ahogy beléptek a katonaságba. Hűséget fogadtak, hogy megvédik a hazájukat. Tudom, hogy megvan magukba ez. De most. Gyávák voltak, mert pár Hydrás robbantgatott!
-Jogosan menekűltünk! Hogyan lehet embereket menteni, ha közben verekedsz?-kérdezi Steve.
Mire Wandára mutatok. A lány elképedve , kérdően nézett rám.
-Mikor Sokoviában voltak. Varázslatot használt, hogy kimenekítse az embereket.-válaszoltam.
-Ez nem jutott abban a per' pillanatba eszünkbe!-mondta Natasha.
-Bármibe is kerűl, akár az életükbe is, de megkell menteniük az embereket!-sóhajtottam és űltem le már higgatabban.
-Holnap tárgyalásom lessz a fehérházba a Sokoviai eggyezménnyel kapcsolatosan.
Akik nem írta alá.-pillnatottam fel az említettekre.-Avval milessz? Még alá lehet írni. Már elérte a célját. Itt van a haverja. Mit akar még? Már nem büntetik meg a mentő akció miatt. Holnap lepaktálom ezt a kormányzókkal. És alá írhatják.-néztem rájuk.
-Ezt még...át kéne gondolnom.-temette a fejét a kezébe.
-Steve...ezen nem szabad gondolkodni.-néztem rá kedvesen.-Alkalmazkodni kell. Nem lehet mindíg a sajátod után menni...elkell fogadni a világ igazságait és beleeggyezni.-mondtam és oda adtam a Sokoviai eggyezményes könyvet.
-Tudom...már elolvastad. De...mostmár itt van neked Bucky. Talán. Most más lessz a véleményed.
-Steve. Az unokahugod jól mondja. Én aláírom.-szólalt meg Sam.
-Köszi, Veréb.-néztem rá hálássan.
-Unokahugod?-kérdezi Bucky Stevere és rám nézve. Mire idegesen Samre kapom a tekintetem.
-Uh, tényleg boccs....-csapott a fejére.
-Ezt nem én mondom el!-tettem fel védekezés képpen a kezem.
Steve meg ajándékozott egy "Egy köszi, hogy támogadsz" nézéssel, majd bele kezdett a mesélésbe.
-Volt egy nővérem. És Ő neki a dédunokája.-zárta rövidre. Azt hittem hosszabban fogja elmondani.
-Ő meg a dédnagybácsim vagy mi. De csak szimplán nagybácsi.-vontam vállat.
-Szóval. Csak rokonok.-dőlt hátra Bucky. Mire elkapta a tekintetem, de idegesen elkaptan a fejem és inkább a lapokra koncetráltam.
Jézusom ennek milyen rohadt kék szeme van! Basszus, baszzus, basszus!
-Baj van Brook?-kérdezi Steve.
-Miért?-kérdezem nagyot nyelve.
-Vörös a fejed. Ittál ma eleget?-kérdezi, mire hirtelen Buckyra téved a szemem, majd idegesen felállok.
-Persze. Jól vagyok, csak...kicsit túl idegeskedem a dolgokat.-erőltetek magamra egy mosolyt.-Kimegyek a friss levegőre.-siettem ki a teremből és mentem a szobámba.
A kabátomat ledobtam az ágyamra és kinyitottam az ablakom.
Az őszi levegő frissen hatott rám. Az eső csepergett és próbáltam lenyugodni, a hirtelen szív verésemet lelassítani.
Felhúztam a bőrkesztyűmet és a kezem remegése is lenyugodott.
Ledobtam magamat ágyra és lecsuktam a szemem, majd próbáltam relaxálni.

Nem tudom mennyi ideje feküdten ott és próbáltam az olyan gondolatokat ki iktatni az agyamból, mint példáúl, hogy Buckynak milyen kék a szeme.
De kopogás hangja szakított félbe.
-Gyere!-az ajtó nyitódott és Steve lépett be, mögötte pedig Natasha és Wanda.
-Igen?-nézten rájuk furán.
-Én csak, azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogy vagy.
-Köszi jól!-mosolyogtam, mire egy hatalmasat tüsszögtem.
-Persze.-nevetett Steve.-Meglátjuk holnap milessz.-ment ki az ajtón.
A lányok leűltek az ágyamra. Wanda mosolygott, mint a vadalma, Natasha pedig csak megereszett egy mosolyt.
-Miaz?-kérdezem.
A két lány egymásra néz.
-Mondd csak...mivan Buckyval?-tér a lényegre Wanda.
A név hallatára felvonom a szemöldököm. Persze igazából kissé felgyorsult a pulzusom.
-Miért? Lennie kéne valaminek?-értetlenkedem.
-Nem tudom. Csak épp, hogy rád nézett és égett a fejed, mint a fene.-nevetett Wanda.
-Nem vagyok már tinilány. Nem vagyok ilyen.-húztam el a számat.
-Oké.-mondta.
-Nem is értelek titeket. Bucky, majd százhúz éves.
-A kor csak egy szám.
-Mondod ezt te, aki alig az egy éves Vizióval kavar.-mosolyodtam el gonoszúl.
-Ez így nem fair!-nevetett Wanda.

A lányokkal beszélgettünk, bár nem is értettem miért. Hisz...mi lenne köztem és Bucky Barnes között?
Jósok levegő az biztos, jó pár méter távolság meg a Kapitány.

Az este azt hittem kicsit sem vagyok beteg. De tévedtem.....