A halott ügynök gyermeke |MARVEL ff.| /Befejezett/

Beszélgetés

Kinyitottam az ajtót és egy világos szürkés-zöld szempárral találtam szembe magam.
-Szia.-mosolyodott el halványan.
-Bukcy....?

-Hát Te mit keresel itt? És hogyan találtál meg?-kérdezem kissé feszülten.
-Fury...
-Most komolyan elmondta? Azt hittem tud titkot tartni, eszerint nem az erőssége...-motyogom.
-És amúgy, érted jöttem.
-Nem kell megmenteni.
-Nem megmenteni jöttelek.
Csam szeretném tudni, miért mentél el.
-Azért mert...miután elhoztatok...féltem, rettegtem, nem tudtam aludni. Már csak a félelem érzése maradt bennem.-majd kinyitottam jobban az ajtót, hogy bejöjjön.
-Miért nem szóltál? Ha nem is nekem, akkor Stevenek.
-Mert nem szeretek segítséget kérni, sem emberektől függni.
-De ez...-sóhajtott.-Azért kérsz segítséget, mert szükséged van rá. Ha elmondod a problémáid-
-Akkor tudja azokat és ki tudja használni.-vágok közbe.
-Steve ezt megtenné? Sam vagy én, esetleg Natasha? Szerinted megtennénk, hogy csak úgy világra kürtöljük a dolgaidat?
-Nem...sajnálom...de...én nem egy...ember vagyok többé...-hajtom le a fejem.
-Akkor mi?-kérdezi a konyha pultnak támaszkodva.
-Egy probléma....-Bucky rám nézett, a szeme csillogot a szomorúságtól.-És ez az eggyetlen egy hibám...
-És mondd, most hogy érzel?-kérdezi halkan.
-Nem érzek semmit...
-Kérlek ne mondd ezt.-hajtja le a fejét.
-De nem érzek semmit...-szorítom össze a szám.
-Nem. Érezned kell valamit.
-Miért kéne? Bezártak két hétre! Nincsenek szüleim. Kínoztak. Nem vo-
-Azért mert szeretlek.-vág bele a szavamba.
-Hogy...?-nézek rá könnyes szemmel.
-Jól halottad. Tudod az érzelem kifejezés nem az erősségem....
-Komolyan mondtad?-lepődöm meg teljesen.
-Igen...-bólint.
Lassan oda megyek hozzá és miközben a pulton támaszkodik, én hátulról átölelem. Érzem ahogy az egész teste megfeszűl és szép lassan elgyengűl, majd megfordúl , és a derekamra helyezi a kezét, majd ad a hajamba egy puszit.
Amit persze nem tudok pirulás nélkűl hagyni, szóval beletemet a fejem a melkhasába.
Ő halkan felnevetett, amit mindennél jobban szeretek. A fejét a nyakamba temette.
-Remélem tudod, hogy magam melett akarlak tartani és vigyázni rád....a rémálmok elűzni a fejedből és mindennap látni mosolyogni.-mondta, mire én csak felnéztem rá, és lábújhegyre álltam, majd a nyakát átkaroltam. Ő az államra helyezte a kezét, a derekamon és hátamon végig simítva, libabőrt hagyva maga után, majd felemelte az állam és adott egy hosszadalmas csókot.

Minden csók más. Legalábbis ezt halottam, és a második csókom vele, igenis más volt. Olyan, ami kellemes és beleveszel.

-Sajnálom...-támasztja meg az homlokát az enyémen.
-Mégis mit?
-Hogy nem vigyáztam rád eléggé és csak úgy hagytalak eljönni...
-Most csak viccelsz ügye? Egy hónapja terveztem, persze hogy nem veszed észre...-Ő csak sóhajt eggyet. Mire elengedem és a kezét megfogva elvezetem a kanapéhoz és leűltem, majd Ő is mellém. Igazából nem akartam semmit csinálni, csak pihenni.
-Mondd...-kezdek bele, mire rám néz.-Neked vannak rémálmaid?-mire elmosolyodik.
-Állandóan. De ez emlékeztet arra aki vagyok...mégis egy részem a Tél katona, aki embereket ölt.-mered maga elé.-De emlékszem mindenkire és ez a lényeg. Ki tudom javítani a hibáim, ha akarom...
-Szerintem a Katona nem Te voltál. Nem...
-Mégis én tettem.-néz rám.-Nem bízom a saját elmémbe. Ennyi.-vonja meg a vállát.-Viszont egy valamit tudok.-mire rám néz.-Akárhányszór is törölnének ki emlékeket a fejemből. Mindíg emlékeznék Rád.-mondja ,én pedig konkrétan nem veszek levegőt. Hány normális, rendes, kedves emberrel találkoznék össze az utcán? Olyannal mint Ő? Semennyivel....Ő túl...különleges ehez....

Nem tudtan erre semmit válaszolni, csak inkább pár másodpercig magam elé meredtem,majd megszólaltam.
-Elmegyünk sétálni?-kérdezem, majd felállok.
-Persze.-áll fel Ő is.
Elmegyek felhúzni a kabátomat, meg a csizmám, megvárom Buckyt, bezárom az ajtót és neki indulunk Moszkva belvárosába.
Elmentünk pár ruha bolt vagy kávézó melett mégis eggyikbe sem akartam bemenni, inkább kint voltam.
Sétáltunk egymás melett, kábé negyed méterre. Kisebb távolság volt közöttünk, amivel nem tudtam mit kezdeni. Egy hibát viszont elkövettem, hogy nem hoztam magammal kesztyűt.
Elővettem a kezem, megdörzsöltem egy kicsit, majd vissza raktam a zsebembe.
-Fázik a kezed?
-Áh, nem. Csak hozzád érinteném és lefagynál.-nevetek, mire belenyúl a zsebembe,kiveszi a kezem, össze kulcsolja a sajátjával, majd beteszi az Ő zsebébe és én pedig ilyenkór veszem észre, hogy az én kezem elveszik az Övében. Persze az arcom sem fázott többé, mivel azonnal homár vörös lettem.

Közelebb is húzott magához.
-Most jó?
-Igen.-bólogatok mosolyogva.
Beértünk egy kis parkba, ahol nem voltak olyan sokan. Megláttam egy üres részt, és Bucky kezét elengedve, levágódtam a hóba háttal.
-Most csak viccelsz, ügye?-néz le rám.
-Ritka pocsék humorom van, nem nagyon szoktam.-vigyorgok, mire levágódik mellém.
-Vicces, hogy egy száz éves fekszik egy húsz éves lány melett.-szólalok meg.
-Ne gúnyolódj.-mosolyog.-Huszonhat voltam a vonat balesetnél. Mikor kilencvenben megint kiengedtek akkor eltelt egy kis idő, amíg szabadon voltam fagyasztás nélkűl. Igazából olyan harmincöt körűl vagyok.
-Akkor is tizenöt év. Jézusom.-temetem nevetve az arcom a havas kezembe.
-Persze amúgy kilencvenhét vagyok.
-Ez remek.-nevetek tovább.
Igazából ez sem történt sokáig, ugyanis kaptam egy adag havat az arcomba.
-Hogy az a...-nézek oldalra rá, de rám sem néz.
-Méghogy kilencvenhét. A nagy francokat.-majd fogok egy adag havat és az arcába nyomom.
-Ez nem volt szándékos boccs.-állok fel, de valaki a csuklómnál fogva ránt vissza és egyenesen rá esem.
-És ez sem volt az.-mosolygott.
-Nem vagy kedves.-mondom a szemöldököm össsze ráncolva.
-Ugyan olyan arcot vágsz mint Steve.-nevet és hátra hajtja a fejét.
-Én meg mindjárt megfagyok a hóba.-kellnék fel, de lefog.
-Nekem itt kellemes.-mondja ártatlanúl.
-Ha Te rám esnél akkor biztos, hogy én is jobban érezném magam, de a helyzet kicsit más.
-Szóval jobban éreznéd magad Baba?-és a szemöldökét felhúzva néz rám. A megszólítástól persze megint kisebb hurrikán van a hasamba és teljesen zavarban vagyok.
-Nem úgy értettem.-kelek fel.
-Hát rendben.
-Menjünk vissza. Kint voltunk kábé három órát. Csoda hogy nem fagytam meg.-majd elindultunk vissza felé.
-Gyere, ide bemegyünk.-húzzot a derekamnál fogva egy kávézó felé. Az érintésétől újjabban bukfencet vetett a hasam.
-Minek?
-Teáért. Most láttam, Te pedig mindjárt megfagysz.-majd benyit. Oroszúl beszélve, amiért megjegyzem rémesen oda vagyok, mert rémesen aranyos a mély hangját halva, szóval meghalltam, kikért egy citromos teát, megvette, majd a meleg italt a kezembe nyomta.
-Nem kelett volna...-szorongattam a kezembe.
-Szerintem meg de. Negyed óra mire vissza érünk, addigra biztos megfagynál.
-Hát ha megölelsz annyira nem...-suttogtam a teába, annyira hogy ne hallja meg, de csodák annyira nem léteznek szóval meghalotta gondolom, mert azonnal közelebb jött és átölelt a derekam és úgy tartottunk vissza felé.

Mikorra vissza értünk öröm volt levenni a hideg kabátot, a fűtést magasabbra kapcsolni és leűlni a kanapéra.
Bucky csinált valamit a konyhába én azonban megláttam egy fekete   kapucni nélküli pulóvert. Körűl néztem és azonnal felhúztam, ami persze nagyon-nagy volt rám, de meleg és ettől azonnal elnyúltam a kanapén. De azonnal megcsapott Bucky illata, de abban a pillanatban jött vissza.
-Nem is hagysz helyet?
-De bocsi.-kelek fel, majd leűl.

Most jön az a rész. Az a kínos csönd, mikor alig vagytok eggyütt pár napja, és nem tudtok egymásnak mit mondani, mert nem mertek.

Hatalmasat ásítok, és hirtelen elönt a fáradság.
-Mindjárt bealszom.-dörzsöltem meg a szemem.
-Gyere.-mondja és kinyújtja a kezét, mire megfogom és konkrétan egy hatvannyolc kilós embert felemel és egy kicsit odébb rakja, ami most éppen saját maga volt.

Én pedig szép lassan rádölök a melkhasára.

Elkezd játszadozni a hajammal az emberi kezével, és elkezdtem pillogni, de akartam valamit mondani még.
-Nem baj ha a másik kezed használod.-mondom.
-De nem akarlak megkarcolni, vagy bántani.
-Nem hinném...Te nem tennéd.-mondom már álmosabban, mire a másik kezével kezdni el piszkálgatni a hajam a másikkal pedig engem ölel. Én pedig szép nyugodtan, elaludtam.

A tökéletlen tökéletes egy azon ritka dolog egy ember életében ami megtörténik. Mégis. Ez a pillanat tökéletlenűl tökéletes volt......

Hello. Nyálas rész lvl.1000000? Hát persze! Mit szóltok hozzá? Kell még ilyen? Mert ha velem történne ilyen, akkor egyszerre olvadnék el és lenne hányingerem. Have a nice night or sunday, maybe week. Bye! I need more comments! Tkanks guys! I wuv you! ❤❤❤❤🌻🛡