A halott ügynök gyermeke |MARVEL ff.| /Befejezett/

Különkiadás 2/2

Míg a lányok a hatalmas plazma Tv elött űltek és My little ponyt néztek, addig én kínos csendben mosogattam.
-Miért hívtak Peggy néninek?-kérdezte meg Steve, pár perc után.
-A második nevem Peggy. Brooklyn Peggy Coulson.-válaszoltam. Stevevel egy ideig szemeztem, de nem bírtam sokáig a könnytől csillógó szemébe nézni.
Miért ilyen...fájdalmas a múlt?
-Hogy-hogy...ez lett?-kérdezte Steve.
-Apu...jó barátja volt Peggynek. Apu Amerika kapitány rajongó volt és, mikor megtudta, hogy Margareth még él...azonnal megakarta ismerni, hogy elmondjon mindent neki rólad.-mosolyodtam el a halvány emléken.-Nagyon jóban lett Peggy nénivel, én is. Olyan volt, mint egy nagynéni.-nevettem el magam könnyezve.-És mivel nem fiú lettem, mert akkor Phil Steve Coulson Junior lettem volna, ezért a Peggy lettem.-néztem fel.
Fájt látni, hogy komolyodott arcán nem láttam semmi érzelmet. Viszont...ahogy bele néztem a szemébe, egy egész történelmet véltem benne felfedezni.
-Ez. Jó.-fejezte be ennyivel, majd bejelentett, hogy elmegy futni.

Stevet elment edzeni, de itt hagyott Buckyval. Miért pont vele? Ne már!
Oda mentem a három lányhoz, akik boldogan játszottak hercegnőset. Volt náluk műanyag korona, jogar és még ruha is(!)
-Bucky bácsi.-fordult oda Cassy.
-Igen?-kérdezte.
-Megcsinálhatjuk a hajad hercegnősre?-kérdezik.
Bucky rám néz, de én elfojtott röhögéssel bólintok eggyet.
-Na jó, de először és utoljára.-űlt le a kanapéra. A lányok össze nevettek, majd elkezdték fonni, gumizni, csavarni, kötni a haját.
-Ez...gyönyörű.-mondta kétségbe esetten a kis műanyag tükörbe, miután a lányok készen voltak.
Mit ne mondjak, a sok rózsaszín szallag, gumi és csatt megtette a hatását. Bucky így mostmár simán felszed egy vak nőt, aki nem látja ezt a rémséget.
-És most szédszedni.-mondtam nekik komolyan, mire csalódottan elkezdték kibontani a haját, aztán a Katona tátogott egy 'Köszönöm'-et, én meg megvontam a vállam.

Délutánra ötre, mire jött értük Happy, a három hercegnő rendesen lefárasztott.
-Sziasztok!-köszöntem el tőlük, majd le dőltem a kanapéra.
-Azta. Ezek rendesen kitudják fárasztani az embert.-űlte mellém Bucky.
-Tudom.-csuktam le a szemem pihentetés képpen, de pár perc múlva már csak azt éreztem, hogy elhajtom a fejem egy kicsit, és elnyom az álom véglegesen.

Mikor felkelltem este volt és bevoltam takarva. A fejem alatt párna hejet pedig...
Úristen...
Bealudtam Bucky vállán!
Aztamocskos......
Annyira ledöbbentem, hogy nem is mertem mozogni.
Mit kellene csinálnom? Áhhh.

Bucky elkezdett mocorogni, majd  a fejét nekem döntötte.
Fenn van? Alszik még? Mivan már?
A hatalmas ablakon kinézve, ahol a csillagok szinte a földet érték, elmosolyodtam.
Gyönyörű.
A boldogságból hirtelen, meggondolatlanúl átöleltem űlve, Bucky derekát és hozzá bújtam vigyorogva.
Persze erre rájöttem, hogy mekkora baromságot csináltam, de nem tudtam kiszabadúlni, mivel Bucky, átvetette a vállamnál a kezét és rátette a felhúzott lábamra.
-Fenn vagy?-kérdezte.
-Aha.-válaszoltam halkan.
-Este tizenegy van.-válaszolta, mintha tudná mi jár a fejembe.
-Akkor...holnap lessz mindjárt.- Ásítottam.
-Te még fáradt vagy.-jelentett ki.
-Én? Nem. Csak négy óra óta vagyok fenn.-válaszoltam.
-Akkor pihenj nyugodtan.-mondta.
-Még egy ideig nem.-válaszoltam.
-Hát jó.-mondta és feljebb húzta a vállamra a takarót.
Eddig nem tulajdonítottam neki nagy feneket( áh nem), de csak most realizálom mivan.
A szívem a normális tempóról, kissé hevesen kezd verni.
Mióta is volt az bármikor, hogy normálisan törődött velem valaki?
Talán apu. Igen, utoljára talán Ő...
-Köszi.-mondtam.
-Mégis mit?-kérdezte mosolyogva. Ezt onnan tudom, hogy olyan volt a hangja, felismerem.
-Hogy...-mondtam volna, hogy törődsz velem, de nem akarok nyálas lenni.-Hogy ma...segítettél és néha hagytál öt perc pihenőt. Nagyon jól esett.-válaszoltam.
-Szívesen máskór is.-mondta.
És azzal a lendülettel, a lábam alá tette a kezét, a másikat pedig a derekamhoz és felemelt.
-Té jó ég. De könnyű vagy.-nézett rám.
-Katona. Maga mit csinál?-kérdezem suttogva, de kiakadva.
-Felviszem a Hadnagyot a szobájába.-válaszolta, majd megindult a lépcsőn.
Kínosan hallgattam, de nem keztdem el vigyorogni.
Minek örülök én? Tejóég!

Felértünk a szobámba, majd óvatosan letett az ágyra.
Körűl néztem. Na várjunk.
-Ez nem az én szobám.-néztem össze ráncolt szemöldökkel.
-Ja, tudom. De a lustaság néha nagy úr. Az enyém közelebb van.
-Áh, értem.-felakartam én kellni. Esküszöm. De...
Olyan kényelmes volt hirtelen az ágy, én pedig olyan fáradt voltam és olyan voltam, mint egy részeg.
-Elmehegyek fürdeni.-mondta Bucky. Válaszúl bólintottam, majd oldalra néztem a nyitott fiókjába.
Ott volt egy kemény fedelű, piros füzet.
Mi lehet az?
Oda nyúltam volna. De semmi közöm hozzá. Ügynökként így is többet tudok, mint amire kiváncsi vagyok.
Így hát inkább becsuktam a kis fiókot.

Bucky kijött a fürdőből. És sajnos, nem úgy ahogy én számítottam rá.
Ugyanis.
Nem volt rajta.
Póló.
Csak egy melegító és a haja is fel volt kötözve, mint egy katonának a Mulanból.
Megkell mondjam.
Írtó izmos felső teste van és a haja is nagyon jól áll neki.

Ahogy ezt realizáltam, hogy miket gondoltam, elkaptam a fejem.
-Mész Te is?-kérdezi.
-Aha.-válaszoltam.-majd kinyújtottam mind kettő kezem.
-Mit akarsz?-kérdezi mosolyogva.
-Vigyél be. Ez parancs.-majd nevetve felkapott, elvitt a fürdőig, beadott egy törülközőt és kiment.
De ari, ez kedves.
Gyorsan becsuktam az ajtót, levettem a ruháim és gyorsan megis fürödtem.
Kiszálltam, megtöröltem magam, majd valahonnan előkotortam egy teljesen új, bontatlan fogkefét.
Magam köré csavart törülközővel rá kellett jönnöm, hogy így nem mehetek ki.
-Bucky.-nyitottam résre az ajtót.
-Mondd Brook.-szólított a nevemen, amitől a gyomrom megremegett. Na jó! Ebből elég!
-Brooklyn, mi az?-rángat ki a gondolatomból.
-Hát izé...nincs....
-Adjak pizsamát?-kérdezi nevetve, majd oda jön és bead egy fekete pólót.
-Köszi.-majd gyorsan kiveszem a kezéből és becsukom az ajtót.
Nagyon figyelmes....

Gyorsan felvettem a fehérnemüim, nem fogok anélkűl itt aludni, na! Majd a pólót ami a combom közepéig ért.
Gyorsan kinyítottam az ajtót és kiléptem.
Buck éppen egy könyvet olvasott, de ahogy bezártam az ajtót felnézett.
Óvatosan elmosolyodott és végig mért.
De hamar elkomolyodott az arca, de a szeménél a mosolygó ráncok nem tűntek el.
-Na. Vissza mész a szobádba?-kérdezi.
-Hát persze.-fordulok meg és kinyitom az ajtót, de abban a per pillantban hallom, hogy bezáróik egy másik. Gyorsan becsukom, lehetőleg halkabban, majd hátra léptem párat.
-Buck. Minden rendben?-kérdezi a Kapitány az ajtó másik feléről. Kétségbe esetten hátra nézek Buckyra.
-Persze Steve. Menj nyugodtan aludni.-mondta vissza folyott levegővel.
-Jó éjt Bucky!-majd megfordult és elment le a lépcsőn.
-Köszi.-bólintottam elismerően.-De így sem mehetek vissza.-sóhajtottam.-Izé. Aludhatok...nálad?-kérdezem, majd belenézek a jégkék szemébe.
-Persze.-válaszolt, majd az ágy végére húzódott.
-Köszönöm.-majd befeküdtem a másik végébe és elfordultam az ablak felé.

Forgolódtam, képtelen voltam aludni, pedig kényelmes az ágy.
-Brook. Nyugi.-szólalt meg Bucky csak úgy.-Valami baj van?
-Csak. Gondolkodom...
-Ilyen fárasztó nap után?
-Fáradt vagyok, de nem tudok aludni.-majd megint elfordultam az ablak felé.
Nem kellett sok ídő, pár másodperc múlva, besüppedt egy kicsit mögöttem az ágy.
-Remélem nem baj.-suttogta Buck, majd a karját a derekam köré fonta.
-Nem...-suttogtam, hogy ne hallja, mire oda húzott magáhóz közelebb, hogy a hátam a melkhasához érjen.
A fejét a vállamba fúrta.
Ez a kiskifli-nagykifli póz viszont, annyira kellemes volt, hogy pár perc múlva, el is nyomott az álom.