Mi lett volna ha...?

25.rész

LAYNIE

Miután az orvos elhagyta a szobámat, Rick mellém ült és egy ideig csak figyeltük egymást. A köztünk lévő csendet ő törte meg végül.

-Figyelj tudom, hogy azt mondtam majd, ha jobban leszel akkor meséld el mi történt, de jobb lenne most... Nem nagyon jutottunk semmire és segíthetnél ezzel... persze semmi sem kényszer, de... - nem tudta befejezni a mondandóját, a kezemet óvatosan a szájára helyeztem és ezzel a mozdulatommal belé fojtottam a szót.

-Rick...-kezdtem bele – szét robban a fejem, szóval maradj csendben – már reagált is volna előző mondatomra, de gyorsan hozzá tettem még egy fontos szót – kérlek – néztem mélyen a szemébe, azt hiszem nyert ügyem van

-Elmentem a mosdóba, majd mikor a kezemet mostam valaki kijött a fülkékből egy nő volt, aztán pedig megfogta a fejemet és a tükörhöz vágta majd minden csupa szilánk volt. Ezután a földre kerültem és csak még jobban megvágtak az apró darabkák. De egy nő volt, magas, szőke hajú és nem tűnt valami kedvesnek – húztam apró gúnyos mosolyra a számat

-Ennyi? Nem mondott esetleg valamit? Ki küldte vagy mit akar? – faggatott a férfi

-Mondott valami olyasmit, hogy ez az egész a te hibád, meg hogy meg fogsz fizetni, azért, amit tettél. Nem nagyon emlékszem rá, akkor már nem voltam valami jó állapotban. Utána meg kiviharzott és én is igyekeztem, de tényleg ennyi. De Rick mi ez az egész? És mit akarnak Tőled? – eléggé megrémítettek az egyszer biztos – vagy inkább tőlem? – suttogtam halkan, de nem is tudom, ezt inkább magamtól kérdeztem meg

-Nem tudom, de kiderítem majd – mondta nekem majd egy csókot hintett a homlokomra – most el kell mennem, te csak pihenj! Bármi van hívj!

-Rendben – kicsit furcsáltam, hogy ennyire sietve ment el, van valami, amiről nem tudok, amit nem mond el nekem. Érdekes, mert Adamnél is mindig ilyen érzésem volt, de akárhányszor felhoztam mindig talált valamit rá, csak annyi volt a baj nem mindig egyezett meg. Na meg a másik Rick és Adam ismerték már egymást ez is furcsa.

Egy pár óra pihenés után úgy éreztem már van elég erőm és kicsit ki kell innen mozdulnom különben be kattanok itt. Óvatosan felálltam, ekkor egy picit megszédültem, de hamar javult a helyzet. Lassan elkezdtem az ablakhoz sétálni, ki néztem rajta és megláttam az elém terülő hatalmas várost. Az emberek csak úgy sürögtek forogtak az utcákon. Ott hagytam ezt a szép kilátást és az ajtóhoz sétáltam.

Mikor kinyitottam láttam, hogy egy pasi ül az ajtóm melletti széken. Próbál bele olvadni az itt lévő emberek közé, de nem igazán sikerül neki. Rápillantok majd ő is rám már éppen készülne mondani valamit, amivel kifejti nem tetszését, hogy itt lát, de ezt gyorsan abba hagyja és inkább a telefonját nézi tovább mintha ezt tök természetes lenne. Nem igazán tudom pontosan ki ez, de hajt a kíváncsiság, ezért helyet foglalok a mellette lévő székben és kérdőn rá nézek. Persze ő úgy csinál, mint aki észre se vett. Ignorál. De vajon miért? Megböktem a karját erre felém fordítja a fejét és végre rám figyel. Helyes. Egy varázslatos mosollyal tekintek rá

-Szóval te ki vagy? – kérdezem tőle ártatlanul

-Öm, a nagymamámat éppen vizsgálják és rá várok – feleli, de tuti hazudik

-Oké..., most az igazat, ha kérhetem

-Miből gondolod, hogy hazudok?

-Őszintén? Eléggé egyértelmű – nevetek fel – nem tartozol ide, próbálsz elvegyülni, de nem sikerül

-Igazad van – emeli fel védekezően a kezeit – Rick a lelkemre kötötte, hogy el ne mozduljak mellőled, mert ha egy hajad szála is görbül végem. Vagyis ez a szépített verzió – kacagott fel – és szerintem annak se örülne, ha tudná, hogy felkeltél. Lehet jobb lenne, ha vissza feküdnél

-Látod, jól mondtad, ha tudná, de mivel ő nincs itt és nem tudja nem baj. Amúgy sem parancsolhat nekem.

-Szerintem meg vissza kelle...– nem tudta befejezni ugyanis közbe vágtam

-Najó, akkor elmondom világosabban vagy velem jössz sétálni egy kicsit vagy pedig itt megvársz – álltam fel és indultam el. Még vetettem hátra egy utolsó pillantást, hogy megbizonyosodjak róla, hogy is döntött. Ekkor láttam, hogy elkezdett követni

-Tudtam, hogy jönni fogsz – kacsintottam rá

-Honnan is? – vonta fel a szemöldökét és mosolygott rám

-Mivel te magad mondtad, hogy Rick küldött, hogy vigyázz rám nehéz lett volna ezt úgy megvalósítani, ha ott se vagy ahol én

-Hihetetlen makacs vagy de egyben okos is. Nem csodálom, hogy sikerült átverned Sarah – mi? Hirtelen felé kaptam a fejemet és kérdő tekintetemmel ajándékoztam meg és ekkor leesett

-NEEE!! – röhögtem el magamat zavaromban – most már tudom honnan is voltál ismerős. Nem jöttem rá, de így minden összeállt

-Cameron, de ezt már te biztosan tudod Laynie -hangsúlyozta ki a nevemet

-Ne haragudj egy kicsit lehet összekutyultam a dolgokat – sóhajtottam – de még mindig nem állt össze kép. Nem akartam hazudni, de ez tűnt akkor a legjobbnak

-Miért? – fürkészett engem, közben leértünk az udvarra, ahol egy padon foglaltunk helyett

-Rick csak úgy ott hagyott se szó se beszéd és az a sok ember, akikről semmit nem tudtam és ijesztőek voltak a hátamon is felállt tőlük a szőr. Fegyverük is volt, én meg féltem és inkább leléptem – Cameron csendben hallgatott míg be nem fejeztem

-Nem bántott volna senki sem, Rick kicsinálta volna ők – mondta határozottan

-Ezt meg, hogy érted? Mi ez az egész? Kicsoda Rick?