Mi lett volna ha...?

30.rész

LAYNIE

Mikor elkezdtem ébredezni, arra lettem figyelmes, hogy Rick valakivel beszélget. Valószínűleg csak telefonon, mert más embert nem hallok, aki lehetne, a hangjából ítélve nincsen a legjobb passzban, próbálja vissza fogni magát én pedig igyekszem hallgatni miről is lehet szó. Felülök a kanapén és Rick felé fordulok, hogy jobban figyeljek. Most végre hallok valamit, de nem sokra jutok vele ugyanis, Rick valakinek annyit mond mennie kell mert felébredtem, ezután már csak a felém közeledő lépteit hallom. Halványan elmosolyodom rajta, hogy mennyire is odaadó tud lenni.

-Felébredtél – jegyezte meg, inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek – igen – válaszolom miközben felkelek és Rickkel a nyomomban a konyhába indulok

-Ma dolgoznom kell, eltudsz vinni vagy hívjak taxit? – kérdezem tőle miközben kávét főzök. Ő neki dől a pultnak és engem figyel mit csinálok

-Elviszlek – feleli határozottan. Pontosan erre a válaszra számítottam, utálja, ha taxival megyek bárhová. Szerinte veszélyes és ahogy ő fogalmazna ő maga sokkal jobb társaság és még a vezetőképessége is a legkifinomultabb.

Összeszedtem magamat és nem sokkal később Rick autójában találtam magamat. A tekintetével hol engem hol az utat figyelte.

-Figyelj Laynie – ha már így kezdi vagy valami baj van vagy valami rosszat csináltam, őszintén szólva egyik sem jó – nem akarom, hogy bármi történjen veled, vagy bármilyen hasonló szituációba kerülj, mint az elmúlt pár napba, így arra a következtetésre jutottam, hogy ha én nem tudok melletted lenni akkor Cameron Vagy Marcus megy veled mindenhova – arcával az én reakciómat várta, de ez badarság. Nem akarok bébicsőszt, aki minden pillanatban koslat utánam!

-Megőrültél?! Rick én nem akarok egy bébicsőszt, aki minden pillanatban velem van. Nekem van saját életem és barátaim és megvoltam ez a sok szarság nélkül úgyis, hogy nem követte senki minden mozdulatomat. Szeretem Marcust és Camet is ne vegyék majd magukra, de nem akarok senkit! – keltem ki magamból, a mellettem ülő férfi arckifejezéséből szerintem tudta, hogy igy fogok reagálni, ami némi megnyugtatást jelent, hogy legalább ennyire ismer engem.

-Laynie – szól rám nyugodtan – nem kérdés volt, nem hagyom, hogy bármi bajod legyen. Oké? Nem bírnám ki, sőt azt se, hogy ha nem vagyok melletted és nem tudom biztonságban vagy-e. Egyszerűen nem bírnám ki és nem is akarom. Szóval a kedvemért rendben? – annyira kedvesen beszélt hozzám, hogy belegondoltam a fordított helyzetünkbe és megértettem őt. Némán bólintottam válaszul, beleegyezés képpen.

Amikor megérkeztünk a munkahelyemre Rick egy csókkal köszönt el, majd mondta, hogy neki dolga van és Cameron már bent vár szóval nem kell félnem, bármi van őt hívjam azonnal és fogadjak szót Camnek. Istenem, mintha egy gyerek lennék....