Mi lett volna ha...?

11.rész

Rick

Miközben vezettem haza Laynie álomba sírta magát. Ezt a látványt nem akarom többször átélni, nem akarom sírni látni. Őt nem. Nem zavar, ha sír valaki, de ez az ő esetében más. Még magam sem tudom pontosan eldönteni mik ezek az érzések, de tudom, hogy kell nekem ő. Vigyázni akarok rá és magam mellett tudni, viszont félek is. Mi van akkor, ha megtudja, ki vagyok én? Lehet félne tőlem, de én azt nem akarom vagy esetleg ez miatt meneküljön elölem.

Ki vettem őt az autóból, a kezeimbe vettem és elindultam vele a házba. Beléptem az ajtón és láttam, hogy a többiek már bent beszélgetnek. Kérdő tekintettel néztek rám. Suttogva mondtam nekik mindjárt jövök. Felvittem ezt az apró termetű lányt és lefektettem az ágyra. Szegénykém, biztos teljesen omolhatott. Azt mondta neki már csak Lady volt. Ezt, hogy értette? Mi van a családjával? Remélem majd elmondja egyszer nekem. Mielőtt távoztam volna a helységből egy apró csókót adtam a homlokára.

Le menve a többiek megannyi kérdéssel kezdtek el letámadni.

-Csöndben, nem akarom, hogy Laynie felébredjen! Szóval senki ne merje felébreszteni!

-Értettük! De most térjünk át az Adamaes ügyre – felelte Marcus elég határozottan. A srácok csak helyeslően bólintottak.

-Nem tudok Adammel nagyon mit kezdeni, még nem csinált semmit, de azért tartsuk szemmel őt. Nem akarom, hogy bármibe is bele üsse az orrát, különben nagyon megfogja járni. – ingerült lettem. Ha róla van szó mindig az leszek. Állandóan keresztbe tesz nekem, de ez most nem lehet így. Lezártuk ezt az Adames témát és folytattuk tovább a beszélgetést.

Laynie

Hmm. Ébredeztem, amikor sikerült kinyitnom a szemeimet egy idegen, de mégis ismerős helyen voltam. Felültem és körbe néztem a szobába, hamar rájöttem, hogy ez Rick szobája, de én, mint keresek itt? Fájnak a szemeim egy kicsit, kimásztam az ágyból majd egy tükörbe pillantva megláttam, hogy mennyire is nézek ki szörnyen. Aztán szép lassan eszembe jutott a tegnap történtek. Megint a sírás határán voltam, de nem akarom, hogy mások így lássanak. Hideg vízzel megmostam az arcomat, majd elindultam kifele a szobából.
Nem igazán láttam senkit sem ebben a hatalmas házban, mikor sikeresen megtaláltam a konyhát valami harapnivalót kezdtem el keresni. Éppen ültem le enni, de valaki a hátam mögül megszólalt.

-Te meg ki vagy? – vont kérdőre. Hát most mit mondjak neki? Rick barátnője, igen ezt határozottan nem mondhatom mivel nem vagyok az. Ki is vagyok én Ricknek? A kedvese? Ez az utolsó gondolat mosolygást csalt az arcomra és magamban felkuncogtam.

-Neked is jó reggelt... - inkább figyelmen kívül hagytam a kérdését és igyekeztem valami semlegeset mondani.

-Cameron vagyok. Mit is mondtál ki vagy te? – nem tudom ki ez a pasi. Még sosem hallottam Cameronról és nem bízok benne. Láthatóan Rick nincs itt, de ez a fura idegen pasi igen. Azt hiszem jobb, ha gyorsan ki találok valamit és amint lehet lelépek innen.

-Sarah vagyok – nyújtottam felé, magamra erőltetve egy mosolyt a kezemet, amit el is fogadott

-És Sarah mit keresel itt? – nem tudom, kezdek pánikolni, hirtelen ez a név jutott eszembe. Sarah. Nyugi Laynie, csak gondolkozz! Találj ki gyorsan valamit majd lépj le! Kit is említett Rick a múltkor? Marcus? Igen azt hiszem őt.

-Marcus egyik barátja vagyok – kérlek, kérlek váljon be...

-Áááá, mindent értek – gúnyos mosolyra húzta a száját, majd elmosolyodott mint aki tudna mindenről – Nemsokára visszaér Marcus, de nekem most más feladatom van szóval mennem kell...

-Oké – csak ennyit mondott, mikor már biztos távolságra jutott tőlem, semmimmel nem törődve indultam kifelé. Próbáltam kerülni az embereket, bár elégérdekes alakok vannak itt. Mindenki feketében és egy két embernél még fegyvert is láttam. Ez egy kicsit megrémisztett.

Felvettem a pulcsim kapucniját és lehajtott fejjel sétáltam ki a kapun.

Sikerült! Ki jutottam, viszont fogalmam sincs most merre menjek. A telefonomat a házban hagytam és csak egy dolog járt a fejembe. Minél hamarabb eltűnni innen!