Victoria Stark

Az igazság

Egy normális élet, normális barátokkal és családdal. Minden lány erre vágyik és nekem meg is volt. Vagyis azt hittem. Ha rájössz, hogy egy híresség lánya vagy (nem is csak egy híresség, annál azért több) akkor eléggé megváltozik az életed.

Vártam egy Los Angelesbe tartó gépre, hogy haza menjünk a nyaralásról. De persze én értem ide legelőször, mert én külön taxival jöttem. Már átmentem az ellenőrzéseken, csak a szüleimre vártam. Ránéztem az órára és megláttam, hogy 20 perc és indulunk. Vajon hol lehetnek már? Ekkor meghallottam az első figyelmeztetést.
- A 236-os járat 20 perc múlva indul. Kérem, az utasok kezdjék el a felszállást!
Szuper! Legalább én ne késsem le a gépet. Már indultam a kapu felé mikor csörögni kezdett a telefonom.
- Halló?!
- Vic, hol vagy? – anyukám kérdezte elég feszülten.
- A reptéren, most fogok felszállni. De ti hol vagytok? – kérdeztem, de ekkor már rajtam kívül majdnem mindenki felszállt a gépre.
- Mi csak most fogunk ide érni. Várj meg minket! Biztos mindjárt mi is ott leszünk – vajon azt hiszi, hogy ez ilyen gyorsan megy? Nem is értem.
- Anya, nem értek ide, már mindjárt indul a gép. El tudok menni egyedül is. Ti majd jöttök a következő géppel.
- Rendben, de legyél nagyon óvatos. Van nálad kulcs? És nálad van minden csomag?
- Igen és minden rendben lesz. Oké? Puszilom apát, és szia!
- Szia!
Végre már én is be tudtam szállni. A nő, vagyis a légiutaskísérő el is igazított. Mivel nem ült mellettem senki így még jobb volt. Nem kell idegennel együtt ülnöm. Még sosem repültem egyedül, ezért volt bennem egy kicsi félelem, de nagyon élveztem főleg, hogy ablak mellett ültem és körülbelül 10 órát aludtam. A többi időt leginkább a filmnézéssel töltöttem.
Megérkeztünk és az első dolgom volt, hogy keresek egy taxit és megpróbálok haza jutni. A taxiban ülve folyton hívogattam a szüleimet, de nem értem el őket. Biztos most szálltak fel a repülőre. Mit izgulok? Megérkeztem, körülnéztem mintha bármi is változott volna mióta utoljára itt voltam. Jó volt itthon lenni végre a hosszú út után. Rögtön ki pakoltam és leültem a nappaliba. Bekapcsoltam a TV-t, de nem fogadott valami jó hír. A híradó ment éppen ahol most jelentették be, hogy lezuhant egy repülőgép.
- Lezuhant egy repülőgép, ami Londonból Los Angelesbe tartott. Az utasok közül 96-an meghaltak és többen súlyosan megsebesültek.- Hirtelen nem tudtam szóhoz jutni. Rögtön felhívtam anyukámat hátha felveszi és ez nem az ő gépjük volt. Ezután felhívtam már úgy mindenkit, de még senkise tudta a választ a kérdésemre. Csak oda vissza mentem a házban és ezt csináltam úgy fél órája, mikor végre megszólalt a telefonom. Mikor felvettem a rendőrségről hívtak és közölték, hogy az ő gépjük volt az. Nem tudtam mit mondani és ez már nekik is feltűnt mikor egy idő után lerakták. Minden érzés bennem volt, egyszerre voltam dühös, szomorú és zavarodott. Sírtam, de nem is tudom mennyi ideig. Mikor egy ideig abba tudtam hagyni a sírást akkor felhívtam a legjobb barátnőmet, hogy nem szeretne-e átjönni. Elég szarul éreztem magam és még egyedül is maradtam a házban, rokonok nélkül. Mikor megérkezett Chloe nem csak ő jött hozzám, hanem egy ismeretlen nő is. Behívtam őket és akkor bemutatkozott rendesen is.
- Üdvözlöm, Grace Thompson vagyok anyukád ügyvédje.
- Üdvözlöm, én Victoria Adams vagyok – mondtam még kicsit szipogva, könnyes szemmel. Nem nagyon számítottam rá, hogy már ma este anyukám ügyvédjével fogok beszélni.
- Azért jöttem, hogy elmondjam magának az anyja mit hagyott magára a végrendeletében – már az is meglepett, hogy ilyen korán írt végrendeletet, de nem számítottam semmi komolyra. Nagyon jó volt, hogy legalább Chloe ott ült mellettem és ő is velem hallgatja ezt.
- Az anyja leírta, hogy magát hova kell helyezni, ha bármi is történne. A törvényes gondviselője az apja lenne, aki...- de itt félbeszakítottam és értetlenkedve mondtam – de az apám is meghalt anyámmal együtt.
- Nem, az igazi apja nem – itt jött az a rész mikor lefagytam. Úgy érzem ennyi meglepetés már elég volt mára.
- Az ön valódi édesapja Tony Stark – na, hát ez volt, amire a leginkább nem számítottam. A mellettem ülő Chloe úgy ült mintha rémet látott volna. Nem nagyon tudtuk felfogni mi is történik.
- Az apjának már szóltunk ez ügyben és holnap már oda is költözhet.