Victoria Stark

Egy lehetőség

Hátra kaptuk fejünket. Wanda volt az, aki mellett Strange állt.
- Wanda... - mondtam neki halkan és megöleltem.
- Örülök, hogy visszajöttél – mondta és elmosolyodtam, de csak egy pillanatig tartott.
- Hogy értetted? Az előbb – mondtam, húzódva el tőle.
- Szerintem... szerintünk, ahogy kaptad ezeket az erőket úgy vissza is tudod adni őket. De ehhez tudod, mit kell tenned – mondta nekem és elgondolkoztam. Csettintenem kéne, de belehalok. Szóval így is úgy is meghalok. Szuper. Nincs semmi választásom.
- Wanda, ha még egyet csettintenék, abba belehalnék – néztem rá értetlenkedve, egyre hangosabban beszélve.
- Na, azt már nem – jött mellém Peter.
- Ez nem biztos. A kövek meggyógyítottak, így ha ismét el akarna pusztítani a kövek ereje, bármilyen furcsa, de annak a benned lévő ereje védene is meg. Csettintesz és a benned lévő erő visszaszáll a kövekbe – itt gondoltam bele, hogy igaza lehet. Nem voltam benne biztos, egyáltalán, de más lehetőség nem merült fel. Nem volt más ötlet. Csakhogy a kövek nincsenek itt, nem tudnék csettinteni így sem úgy sem, szóval akkor marad az a választás, hogy szépen lassan ismét meghalok.
- De... nincsenek köveink. Steve mindet visszavitte – mondtam a problémám.
- Tudsz idő utazni, ahogy hallottam. Visszamész, megszerzed, csettintesz. Minden újra normális lesz és csak az eredeti erőd lesz – mondta és sóhajtottam egyet. Ránéztem a mögöttem álló Peter-re, de nem nagyon mutatott semmilyen reakciót. Még ő is magában gondolkozott. Nem tudta, mi lenne a jó döntés. Apára néztem pár pillanat után, de rajta is ezt láttam. Nem tudta, mi lenne ennek a vége.
- Nem! – szólt hirtelen a mellettem álló Peter – Nem lehetünk benne biztosak, hogy ebbe nem fog belehalni ismét – ellenkezett, de én nem tudtam mit gondoljak. Nem tudom, kinek van most igaza. Valamennyire mindkettőjüknek hittem, hisz neki igaza volt, de Wanda elmélete is valamennyire hitelesnek tűnt.
- A kövek meg fogják védeni. Utána, pedig ha rögtön le is veszi, akkor nem lesz semmi baja – próbált Wanda alkudozni.
- Egy próbát megérhet – jött egy kicsit közelebb apa. Én még mindig nem tudtam mi legyen. Ismét Peter-re emeltem szemeim, de ő ugyanígy volt. Wanda meggyőző beszéde után.
- Ha... ebbe belemennék, ha belemennék – emeltem ki a szót – akkor is... nincs kesztyűnk – mondtam ismét egy problémát, mert egyre több volt.
- Nem teljesen – szólt bele apa – Nekem megvan a kesztyű, amivel csettintettél – néztünk rá. Miért őrizte meg azt a kesztyűt? Mi értelme volt? Na, de most ez mindegy.
- Beszélhetnék velük? – kérdeztem a mellettem lévő két emberre mutatva Wandáéktól.
- Persze – mondta Wanda és Strange-el együtt elmentek a nappali felé. Előre léptem és becsuktam az ajtót. Nekidőltem az ajtónak és rájuk néztem.
- Szerintetek? – kérdeztem kapkodva kettőjük között a szemem.
- Nem is tudom – mondta Peter és az asztalnak dőlt a labor közepén. Tudom, hogy nem akarja, hogy újra megtörténjen, de ha nem próbáljuk meg akkor biztos, megtörténik.
- Közbe szólva – mondta apa és előrébb lépett – Kölyök, te először döntsd el, hogy mit akarsz és utána szólj bele ebbe – néztem apára, miközben épp Peter felé ment. Egy kissé idegesen kezdett el viselkedni és beszélni.
- Apa! Tudod, hogy most nem ez a lényeg – szóltam rá és végre idenézett.
- Oké, de erről ezek után beszélünk – mutatott ránk – egy próbát megérhet – mondta ki már nyugodt hangon.
- Ha meg is próbálom. Meg kell szerezni a köveket és utána vissza is vinni – mondtam vacillálva. Nem volt könnyű döntés. Nem tudhattam, mi lesz, ha elmegyek. Milyen veszélyek várnak ott rám.
- Idő utazni tudsz. El tudod hozni és vissza is viszed – mondta apa, miközben Peter csak magába vonulva gondolkozott.
- Nem... vissza vinni nem tudom, mert akkor már nem fogok tudni utazni – gondolkozott el apa, ezeken – De... nincs meg véletlenül az idő utazós ruhád? Vagy esetleg még a kapu is, amin elmentetek? – kérdeztem felé nézve.
- A ruha megvan, de a kapu nincs. Az tönkre ment Thanos miatt. Ha újra akarnám építeni, akkor... - itt hagyta abba és csak csöndben nézett maga elé.
- Mi az? – kérdeztem ránézve. Ekkor fölemelte fejét.
- Bruce csinált egy kisebb kaput, hogy a kapitányt vissza tudja juttatni. Ha felhívom, akkor lehet, gyorsan össze tudjuk rakni – bólogattam és Peter felé néztem. Vártam valami reakcióra, de ő is csak nézett.
- Én... - kezdett bele, mert tudta, hogy arra várok, hogy megszólaljon – csak nem akarom, hogy újra elmenj – ekkor fordultam felé.
- Peter... Megmondtam... hogy most már nem megyek el. Nem fogok újra elmenni, csak... tedd meg te is, hogy bízol bennem – próbáltam győzködni. Egy pár pillanatig állt szótlanul.
- Rendben... próbáljuk meg – mondta és csak bólogattam.
- Hidd el... én sem vagyok oda az ötletért, de... ha nem próbáljuk meg, akkor... akkor tudod mi lesz – bólogatott válasz képpen – Akkor... el kell mennem a kövekért, de hova? – kérdeztem apára nézve.
- Elvileg egy pár helyre el kell menned. New York, Asgard, Morag és a Vormir. Elvileg ide kell menned – mondta és gondolkodtam el rajta, hogy mit és hogyan kell csinálnom. Az Idő köve van Dr. Strange-nél, New York-ban. Az elme köve... van a Chitauri jogarban, szintén New York-ban. A Valóság kő Asgard-ban, egy csajnál vagy benne. Ezt a részt nem nagyon értettem, mikor mesélték, de valahol ott van Asgard-ban. Az Erő köve van a Morag-an egy kis gömbben. A Tér köve is New York-ban van a Tesseract-ban. A lélek köve van a Vormir-on és ott... itt jöttem rá, hogy valami nem jó.
- Nem... így nem jó, mivel a Vormir-ra kell mennem, de... ott valakinek meg kell halnia – néztem rájuk – Senki... senki sem fog miattam meghalni. Én nem tudok, mert hozom el a köveket és egyikőtök se gondoljon arra, hogy ő lesz az, mert akkor most fejezzük be – néztem rájuk és lehajtották fejüket – Szóval... más lehetőség kell – gondolkoztam el, hogy hogyan tudnánk megszerezni a Lélek követ. Kell lennie más megoldásnak.
- Megvan – szólalt föl Peter – Csak New York-hoz kell utaznod. Elmész a csettintésed utánra. A kapitánynál volt az összes kő. Elkéred, csettintesz és utána valaki visszaviszi a portálon – mondta és végig rám nézett. Én viszonoztam ezt, miközben tervén gondolkoztam el.
- Jó... ez jó. Viszont két helyre kell mennem így is – mondtam, de egyikőjük sem értette, miről beszélek.
- Miért? – kérdezte apám.
- Elmegyek Steve-hez, elhozom a köveket, de ha vissza is akarjuk vinni, akkor már a portálon kell visszamennünk, amit te fogsz Bruce-szal építeni – itt néztem apára – de... az utazáshoz kellenek pym részecskék. El kell mennem... valahova és szerezni még részecskéket – néztem rájuk váltogatva.
- Oké, akkor... nekem van egy ötletem, hogy majd hova menj. Majd akkor elmondom, hogy melyik évbe – mondta és jött közelebb.
- Oké, akkor... először hívd fel Bruce-t. Utána tovább beszéljük – mondtam apára nézve.
- Oké – kinyitotta az ajtót és elment. A kezemmel támasztottam meg fejemet és úgy gondolkoztam. Remélem, hogy Bruce meg tudja építeni azt a kaput, hogy meg tudom szerezni a köveket és egy pár részecskét, hogy a csettintésbe nem halok rögtön bele, hogy ezek után minden rendbe jön. Izgultam, hogy hogyan fogom csinálni, hogy sikerül-e. Féltem újra a haláltól. Hogy ugyanazt fogom átélni.
- Sikerülni fog – jött oda hozzám Peter az asztaltól. Ekkor fölnéztem rá.
- Remélem is... mert nem tudom, mit csinálunk, ha nem – mondtam neki. Tényleg fogalmam sem volt, mi lesz, ha nem sikerül. Akkor körülbelül csak várnom kell.
- Beszélhetnénk az előbbiről? – kérdezte, de nem értettem, mire gondol.
- Hogy érted? Van más ötleted? – kérdeztem furán nézve rá.
- Nem... az az előtti témáról – rájöttem, hogy arra gondol, amit apa mondott. Nem tudtam, mit akar beszélni rajta. Egyértelmű volt, hogy hogyan döntött.
- Nem is tudom, Peter. Most ismét belezavarodtam abba, hogy mit is akarsz. Mikor megláttam, hogy itt van... - sóhajtottam egyet és néztem lefelé, de nem tudtam tovább mondani.
- Fogalmam sem volt róla, hogy ide akar jönni. Még... nem is volt itt... és nem akartam, hogy ide jöjjön. Én is meglepődtem, mikor megláttam. Victoria, hinned kell nekem – mondta ki és fölemeltem szemeimet rá.
- Peter... tudod, hogy bízom benned, de nem tudom, mit akarsz végkifejletnek és ezért nem tudom, miben higgyek. Én hiszek neked, Peter. De nem tudom, mi ezzel a célod... velem – mondtam el és kimentem az ajtón. Tényleg hittem neki, de nem tudom, hogy ezzel mit akart bizonyítani. Kimentem a konyhába, ahol apa állt és pont akkor tette le a telefont.
- Pár perc és itt is van – mondta ki és csak bólogattam. Leültem egy székre és néztem rá – Maradj itt, szólok Pepper-nek. Azt mondta mindjárt csinálja az ebédet – jött oda hozzám és nyomott egy csókot a homlokomra – Utána, megyek és beszélek a kölyökkel – fölment a lépcsőn és egy pár pillanat múlva már jöttek le Pepper-rel.
- Szia – jött oda hozzám Pepper – bocsi, hogy tegnap annyit kérdezgettem, csak kíváncsi voltam – az asztal mögé ment és elővett a szekrényből egy edényt.
- Nem baj, de én most inkább visszamegyek a parthoz – mondtam, mire mosolyogva bólintott egyet. Kimentem és leültem a móló szélére. Oda ahova mindig szoktam. Morgan még mindig kint volt a sátrában és játszott. Tudtam, mert azóta nem láttam csak egyszer, mikor kijöttem, akkor odanéztem és akkor ment be a sátorba. Egy pár percig magamban ültem és nézelődtem ki a fejemből. Egy autó érkezését hallottam és arra néztem hátra. Az autó már ment a másik irányba, de Bruce jött hátra. Fölálltam és közelebb mentem.
- Szia, Victoria – jött a ház elé.
- Szia, Bruce – mondtam én is.
- Megoldjuk. Tony-val gyorsan megépítjük és utána meg tudjuk csinálni – mondta, mire én mosolyogva bólogattam egyet. Bruce ment előre én pedig követtem – Hol van Tony?
- Szia, Bruce – mondta Pepper egy pillanatra ide nézve.
- Szia, Pepper – mondta és egy pár lépéssel beljebb ment.
- A laborban beszélget Peter-rel – mondtam és dőltem neki a pultnak, Pepper mellett.
- Akkor ne zavarjak? – kérdezte és rám nézett. Én csak kissé ráztam meg fejem, ezzel is jelezve, hogy lehet nem kéne – Akkor addig kimegyek, elkezdem – mondta és kiment az ajtón.
- Én is megyek – mondtam, majd utána mentem. Egy üres területre ment és pakolta le a dolgait. Egy pár dolog még a ház mellett volt, amit a kocsiból szedett ki és nem tudta idehozni egyszerre – Meddig tart ezt megcsinálni?
- Nem annyira, de lehet, hogy reggel fejezzük be. Nem hiszem, hogy éjszaka kéne ezt csinálnunk. Szerinted? – kérdezte és pakolt egy pár dolgot össze vissza.
- Szerintem se éjszakázzatok. Délután csináljátok, amíg akarjátok, és reggel folytatjátok. Segíthetek? – kérdeztem, de csak álltam keresztbe tett kézzel.
- Hirtelen tudsz szerelni is? Miket tudsz még? – kérdezte, mire fölnevettem.
- Nem, de hátha gyorsabban végzünk – tényleg nem voltam egy nagy tudós vagy szerelő. Nem értettem ezekhez, de minél előbb végezni akartam.
- Nem kell, meg csináljuk mi – mondta és ment előre a többi részért. Én inkább visszamentem a parthoz. Nem tudtam mekkora munka is egy ilyet össze rakni. Lehet tényleg könnyű, csak sokáig tart, de izgultam. Főleg, hogy apa hova akar küldeni a pym részecskékért. Az lenne a legjobb, ha lehetőleg nem kéne ezért senkit sem megölnöm. Mi van, ha nem tudok úgy utazni, ahogy szeretnék, és máshol kötök ki vagy ott csak egy pár évvel korábban vagy később. Mi van, ha Steve nem adja oda a köveket. Sok probléma volt, amibe bele tudtam ütközni. Reméltem, hogy ezek közül egyikkel sem találkozom.
Az ajtó nyílására lettem figyelmes. Föl álltam és megfordultam. Apa és Peter jött ki rajta. Apa rögtön ment Bruce-hoz, de Peter felém vette az irányt. Még csak fél úton volt a parthoz, mikor Morgan beelőzte.
- Victoria – jött oda hozzám Morgan.
- Szia – mondtam és fölvettem a karomba – Mi újság? – kérdeztem rá nézve, de néha Peter felé pillantva, aki elkezdett lassabban jönni.
- Nem is mondtad, hogy itt a barátnőd – mondta és összehúztam szemeimet. Mindenki idekapta a fejét és rájuk néztem.
- Barátnőm? – kérdeztem, mire mutatott a sátor felé. Nem hiszem el. Még mindig itt van? Ha nem megy el, én küldöm el innen, de az nem fog neki tetszeni. Mj. A francokat keres még itt? Ránéztem, majd újra Morgan-ra – Vele játszottál eddig? – kérdeztem Morgan-ra nézve, elfojtva az idegességem.
- Igen, kedves lány – mondta és csak egy halványat mosolyogtam.
- Mi lenne, ha most bemennénk? – kérdeztem tőle, mire bólogatott.
- Oké – mondta és elkezdtem lemenni a mólóról. Peter Mj felé kezdett el menni, de most gyorsan. Valamiért sietősen ment oda, de már nem hallottam, miről beszélnek. Apára és Bruce-ra nem nézve mentem be és bevittem a nappaliba Morgan-t, de rögtön Pepper-hez sietett.
- Kijátszottad magad? – kérdezte Pepper leguggolva a lányhoz.
- Nem, csak most bent játszom – mondta és egy pár pillanat múlva föl is ment. Egy pár másodpercet vártam, míg kimentem, de inkább kint akartam lenni. Odamentem apához, aki épp egy részt nézegetett.
- Hogy álltok? – kérdeztem apát oldalról megölelve.
- Hát... még gondolkozom, hogyan kéne, de szerintem megvan – nézett föl Bruce-ra, majd egy pár pillanat múlva nézett rám – Hidd el tudom, mit csinál – mondta és furán néztem rá. Nem tudnának az emberek érthetően beszélni? Komolyan. Csak utalgatnak szavakkal, de nem mondják el mire gondolnak.
- Kifejtenéd? – kérdeztem, sóhajtva egyet.
- A kölyök... tudom, most mit csinál, és ő pedig tudja, hogy mit akar, csak... szarul fejezte ki – mondtam és felnevettem.
- Oké... ha te mondod – mondtam és elengedtem. Vissza mentem szokásos helyemre és vártam. Most álltam, nem volt kedvem leülni. A szemem sarkában pont láttam a beszélgető két embert Morgan kis sátránál. Eddig egyikőjük sem nézett ide, de egy pár pillanat múlva láttam, hogy ezt Mj megtette. Odakaptam fejem. Össze zavart arca volt. Én kissé ideges voltam, ezért így is néztem rá. Nem csak az utazás miatt voltam ideges, hanem miatta is. Egy pár pillanat múlva vissza húztam fejem a tó felé. Egy jó ideig vártam ott. Már inkább leültem és néha a körülöttem lévő dolgokat nézte, néha pedig lefeküdtem és az eget néztem. Semmi mást nem tudtam volna csinálni, nem is volt semmi dolgom csak várni. Már nem láttam, ahogy beszélgetnek, de még mindig azt tették. Apát és Bruce-t sem láttam a hátam mögött, de hallottam, ahogy szerelnek. Egy pár óráig voltam ott. Leginkább hallgattam a mögöttem lévő embereket beszélni és hallgattam, hogy hogyan haladnak. Egyszer kétszer bementem ebédelni vagy Morgan-hez, de itt voltam végig. Mikor már kezdett sötétedni, akkor otthagytam mindenkit és fölmentem lefürödni és elmenni, aludni, de úgy voltam, mint tegnap. Sehogy sem jött álom a szememre. Nem hiszem el, hogy még aludni sem tudok. Egyre jobb napom van. Mondjuk még csak most ment le a nap és olyan kilenc-tíz óra lehet, de akkor is aludni akartam. Ha most lemegyek, akkor megint Peter mellett fogok kikötni. Most, hogy itt volt a szépséges barátnőcskéje, így nem nagyon voltam benne biztos, hogy ez egy jó ötlet. Újra ott kikötni. Vártam egy ideig, ami nem volt sok, mert úgy tíz perc telt el, de mintha egy óra eltelt volna. Nem volt más választásom. Lementem. Már senki nem volt ott. Teljes sötétség uralkodott. Lementem először csak a ház elé. Ott állt a kapu, ami már majdnem kész volt, de még egy két dolog hiányzott. Azt majd reggel gyorsan elintézik és mehetek is. Kicsit jobban kimentem és akkor jöttem rá, hogy Peter nem jöhet ki, mert elvileg ma már otthon alszik kivéve, ha apámmal nem beszélt meg még egy éjszakát. Leültem, majd lefeküdtem és a csillagokat néztem. Nem tudom miért, de megunhatatlan látvány. Egy pár perc múlva hallottam az ajtó nyitódást. Akkor tévedtem. Még is megbeszéltek még egy estét. Vagy lehet ide is költözik már. Ezen sem lepődnék meg.
- Újabb rémálom? – kérdeztem, de még mindig a csillagokat néztem.
- Igen – mondta és feküdt le mellém.
- Biztos nem mondod el? – kérdeztem a szememmel felé nézve.
- Most inkább nem – mondta, majd fölült – kitaláltam mit akarok – mondta ki és ránéztem. Én is fölültem mellé és ránéztem.
- Végre... és mi az? – néztem szemeibe, mert már tényleg ideje lett volna kitalálnia.
- Te... az, hogy újra együtt legyünk – ekkor hökkentem meg. Ezt nem tudta volna eddig mondani? Csak annyit, hogy várjak? Miért nem ezzel kezdte? Egy kissé elmosolyodtam, majd kezdtem volna bele a saját mondandómba.
- És... - eddig jutottam, mert ő nem fejezte be.
- Szakítottam Mj-vel – ekkor tátva maradt a szám. Sóhajtottam egyet és egy nagyobb mosoly ült arcomra – Teljesen meglepődtem, mikor reggel idejött és még jobban, mikor itt is maradt. Azt hittem hazament, de én csak utánad rohantam és nem foglalkoztam vele és azt hittem ezért haza is megy. Nem gondoltam, hogy itt fog maradni Morgan-nel és elkezd vele játszani – kezdett el hadarni, de én erre csak elmosolyodtam. Elkezdett magyarázkodni, de még maga is bele kavarodott abba, amit mond. A nagy mosolygásomra ő is figyelmes lett – Mi az? – kérdezte végül értetlenül.
- Semmi csak... hogy magyarázkodsz – mondtam egy nagy mosollyal, már majdnem elnevetve magam – de... semmi szükség rá – mondtam és kifújt egy nagy levegőt. Egy mosoly ült neki is az arcára.
- Akkor... újra együtt vagyunk? – kérdezte nagy szemekkel. Mintha tele lett volna energiával, csak hadarta a mondatait.
- Igen – mondtam ki és elmosolyodott. Közelebb jött és ajkaimon csókolt. Elhúzódott és rám nézett – De most ne aludjunk kint, ha lehet – mondtam és elnevette magát.
- Oké, tényleg nem volt valami jó itt aludni... A te szobádban vagy a vendégszobában aludjunk? – kérdezte, mire fölnevettem.
- Inkább az enyémben – ekkor fölállt és én is követtem. Halkan mentünk föl a szobámba és dőltünk be az ágyba. Közelebb mentem és úgy, ahogy régen, úgy aludtunk el. Ő karol át, az én fejem pedig már félig a mellkasán. Sokat nem kellett várnom, a fáradtság rögtön magába fogadott. Egy pár pillanat múlva már aludtam is.