THE TRUTH ABOUT US

08.

- A szokásosat szeretném, Kyle. - adtam le a rendelésemet és aztán a helyemre battyogtam. Kyle White már akkor itt dolgozott, amikor felfedeztem ezt a helyet és megmutattam Felixnek is. Imádta. A helyet ahová mindig ültünk, ő választotta ki. A kávézónak hatalmas üvegből voltak a "falai" padlótól a plafonig. Ahogy belép a bejáraton az ember bal kéz felől található az a három személyes pult, ami az üvegre rátolva adott kilátást az utcára az ott ücsörgő vendégeknek. A többi hely, már jóval beljebb kapott helyet és azok nem pultokként, hanem alacsonyabb körasztalokként funkcionáltak, melyek felett egy-egy krémszínű lámpabúra függött. Ez olyan sejtelmességet és kellemesebb hangulatot adott hozzá.

Hétfő délután volt. Ma találkoztam volna Paigedzsel, de a bátyjával való kis összetűzésem után egyértelművé vált, hogy nem fog eljönni. Furcsa, hogy még nem sokkal azután keresett fel Kate is a találkozóra, nem, inkább az a furcsa, hogy Katetel találkozom hamarosan. Késik.

Unalmamban felkönyökölve a pultra megtámasztottam az államat és úgy szemléltem a kinti, forgalmas életet. Amíg itt ültem nem egyszer gondolkoztam, hogy az itt elhaladó emberek élete vajon milyen lehet. Vajon boldogok? Elégedettek vagy netalán elhalasztották életük lehetőségét? Sok mindent láttam már, fiatal párokat, akik a nyilvánosságra tojva vitatkoztak, időseket, akik egy padra letelepedve majszolgatták az otthon elkészített uzsonnájukat, stresszes felnőtteket, akik állásinterjúra igyekeztek. Mindegyikben az volt a közös, hogy folyton mentek és rohantak valahova. Nem álltak meg szétnézni sem, nem álltak meg megcsodálni a mai idő szépségét, ahogyan a városét sem. Minden olyan természetes nekünk embereknek, még maga az élet is.

- Itt vagyok, bocsi. Elhúzódtak a halloweeni előkészületek, kissé el vagyunk csúszva tudod. Elég nagy hűhó, ha egyedül kell irányítanod egy esemény megrendezését, amin részt vesz az egész gimnázium. - futott be Kate köszönés nélkül és egyből magyarázkodni kezdett a szervezésről. Reméltem pedig nagyon, hogy ne ezért hívjon el találkozni. A fekete hajú lány ledobta a mellettem lévő karfára a kabátját és még pár pillanatot kérve tőlem elsietett, hogy ő is felvehesse a rendelését. Legalább valami értelmeset kérjen.

- Tudod őszinte leszek. Eléggé megleptél ezzel a találkozóval, hiszen nem igazán beszélgettünk mi a gimis évek alatt és most így hirtelen az utolsó évben ez.. Nem értem. Mármint ne érts félre, szívesen eljöttem, csak tényleg nem értem, hogy ez hogyan is jött. - vallottam be őszintén, ahogy elfordítottam a tekintetemet az utcáról.

Kate elkomorult és a szája szélét kezdte el rágcsálni. Történt valami rossz?

- Én sem tudom igazán. Egyszerűen csak eszembe jutott, hogy miért is ne. Gond lenne? - bökte ki szégyenlősen lesütve hatalmas szempilláit. Na erre nem számítottam.

Tündérkeresztanya, milyen meglepetésekkel rukkolsz még elő ebben a tanévben? Lehetőleg egy Havardi sikeres felvételt igazoló levéllel is meglephetnél. Először elhagy Felix, aztán belekeveredek ezáltal egy fura kapcsolatba egy fura testvérpárral. Majd Kate, akivel alig beszéltem a négy év alatt, elhív találkozni és végül apám bejelenti, hogy indul a polgármesteri választáson. Ó, papi. Mi lesz még itt és miért hiszem azt, hogy valami olyanba fogok belekeveredni, amibe nem kellene?

- Dehogy, csak azt hittem van rá okod. - legyintettem egyet egy félmosollyal az arcomon és abban a percben meg is érkezett a fincsi kávém, tetején pörkölt pillecukrokkal. Ennél jobban nem is tudom mi foglalt el nagyobb helyet a szívemben. Nyilvánvalóan az apám, de még nagyon sok minden jelentett nekem sokat, például a könyvek és a növények.

Kate meglibbentve szögegyenes haját hátravetette és a bárszéken teljes testtel felém fordult. Bár rengetegszer az agyára ment nemcsak a tanulóknak, hanem a tanároknak is a folytonos szervezkedéseivel, hiszen a suliújság büszke főszerkesztője cím is az ő neve alatt szerepelt, mégis volt ideje edzeni. Csak tudnám, hogyan csinálja. Topmodelleket megszégyenítő alakja volt, szó szerint mindene megvolt hozzá, szerintem itt nem is kell soroljam, még a végén depressziós leszek. Sajnos az ég nem adott nekem olyan testet, amilyen neki lehetett. Az edzéshez pedig még egy világháború sem tudott volna motiválni, hogy kipattanjak az ágyból. Mondjuk nem mintha engedte volna időm, hogy még azzal is elkezdjek komolyabban foglalkozni, pedig rám fért volna. Nem utáltam a testem, de sosem láttam magam úgy a tükörbe nézve, hogy ,,Azta gurl, olyan jó alakod van, hogy Beyonce hozzád képest Garfield elcseszett bolhás változata."