THE TRUTH ABOUT US

05.

Péntek.
 
A hét utolsó tanítási napja, amit egy szokásos házibulival zárunk majd. Legalább lesz ideje mindenkinek kipihennie a másnaposságát hétvégén. Csütörtök este még Paige megkeresett egy holnapi kávéval kapcsolatban, viszont a buli miatt átraktuk az időpontot egy hétfői napra, amikor már mindketten végeztünk a suliban. Kicsit úgy éreztem, mintha lenne egy húgom végre, mert nagyon szerettem volna egy kis tesót mindig is.
 
Apu szokásosan kirakott a sulinál és egy intéssel indult is tovább a munkahelyére.
 
Megigazítva a kényelmetlen egyenruhámat, amit csakis ritka alkalmakkor kérnek felvenni, belöktem a bejárati ajtót és ismét órára siettem. A csengő éppen, akkor rázta meg az épület falait, amikor becsuktam magam mögött az osztályterem ajtaját és a helyemre siettem. Új rekord, két hete először sikerült időben érkeznem, mondjuk a nyílt nap is közrejátszott a dologban. Ilyenkor mindenkinek egy földre szállt angyalként kell viselkednie és segítő kezet nyújtani az összes idevágyó porontynak vagy azok szülőinek. Itt gondolok például útba igazításra, vélemyény kinyilvánításra az oktatásról vagy egyéb iskolával kapcsolatos infókra, amik alapjáraton a gimi honlapján is megtalálhatóak minden érdeklődő számára. Az igazgatónk is lekecmereg az irodájából, ahová az év többi részében szinte be van poshadva és senki nem tudja, mi a jó édes istent csinálhat odabent. Négy év alatt is, maximum két értelmes mondatot ha váltottunk egymással. Igazán hmm.. felemelő.
 
Mivel a magyar tanárnő még nem érkezett be az asztalára csúsztattam a kereken ötven oldalas irományt, amit egész éjjel írtam végül és hajnali három körül pedig a lámpaoltásig is eljutottam. Nem hiszem, hogy a nap végéig marad még energiám még a bulizásra is. Hátha.
 
– Elnézést a késésért gyerekek, csupán felvezettem a vendégeinket, akik jöttek meglátogatni az órát, a nyílt nap alkalmából. – érkezett be a tanárnő nem sokkal utánam, pedig még le sem sikerült ülnöm a helyemre.
 
– Bailee Bishop-Ashberg, mily meglepő, hogy megtisztelt engem a jelenlétével és ráadásul még időben is. – jegyezte meg szarkasztikusan a nő és mögötte bevonultak az érdeklődő diákok és szüleik, akik majd hátul foglalnak helyet az utolsó padsor mögött.
 
– Elnézést tanárnő, de ki kell javítsam ugyanis minden órán itt vagyok. A probléma csak minimális késéseimmel szokott lenni, ami mindenkivel megeshet. – akadékoskodtam már kora reggel kiállva az igazamért. Hiszen tényleg így volt, én nem lógtam el egy órát sem, az nem az én műfajom.
 
– Hadd emlékeztessem, van egy kigyűlt igazolatlanja. – ütögette meg a naplóját a mutatóujjával, mire én csak a szememet forgattam és inkább befogva a számat leültem a székre.
 
Jó, de az nem olyan.
 
– Szia Bailee! – hallottam meg a közelből egy fojtott suttogást, én pedig a fejemet forgattam addig a pontig, amíg meg nem láttam a hang tulajdonosát, aki nagy mosollyal az arcán integetett mögülem.
 
Paige. Hogy is nem jutott ez hamarabb eszembe, korábban is említett már, hogy ide fog járni és ma van a nyílt nap is. Kiszúrhattam volna hamarabb is. Óvatos mosolyt küldtem felé és visszaintettem, ám amikor a szemeim tovább kalandoztak a lány kísérőjére nagy gombóc keletkezett a torkomban. Ó, hogy az a...
 
Abban a pillanatban, ahogy összekapcsolódott a tekintem Charleséval, Felix rontott be az ajtón teljesen lefőve. A tanárnő szeme pedig hevesen pattogott köztem és a srác között, gyilkos üzenetekkel bombázva mindkettőnket. Egyszerű telepátia, tudjátok.
 
– Az ég szerelmére! Értem, hogy fiatalok, de ne reggel intézzék már a dolgaikat vagy legalább az én órám után tegyék. – kapott a homlokához a nő, mire nem csak az osztályból, hanem a vendégek nagy részéből is kicsikart ezzel egy halk kacajt.
 
Égessen csak, persze.
 
– Nos, Mr. Devon. A leadandója? – nyúlt érte a másik, szabad kezével, mire a fiút még jobban leverte a víz.
 
Na ez a nap is jól kezdődik.
 
– Hozom! – ordított fel kiegyenesedve és meg sem várva a választ kirohant az óráról. Bár a többiek már a hasukat fogták, én csupán egy lagymatag vigyorral pakolásztam ki a magyar felszerelésemet.