THE TRUTH ABOUT US

15.

Kiakadtam.

Három nyelvet tanulok egyszerre és Imelda szavai beleivódtak az agyamba, ezáltal is növelve a stresszt, ami a vállamon nehezedett eddig is. Nem csak az idegen nyelvek miatt, hanem apám miatt is, aki mellett mostanában kifejezetten figyelnem kellett arra, hogy ne zökkenjek ki a jó kislány szerepéből. Aztán ott volt az átlagom is, amit a kitűnői szinten fent kellett tartanom minden erőmmel és emiatt egyre kevesebbet pihentem, mert amikor sikerült elaludnom az álmaimban a magánéleti problémáim jelentek meg. Ez pedig Kate volt, Felix és nem utolsó sorban Charles. Otthon is még főznöm kellett, na meg vinni a háztartást és már az elején éreztem ez a rengeteg tennivaló csupán egyre szorosabbra fogja húzni a hurkot a nyakam körül. Most pedig már nem kaptam levegőt.

Apám reggel indulás előtt is látta rajtam az egész világ terhét és bármennyire is makacskodtam, hogy ne hagyjon itthon, előttem hívta fel az osztályfőnököm, hogy kiírjon erre a napra engem a suliból. Így aztán visszatessékelve a házba, egyedül szállt be az autóba és hajtott el munkába, engem pedig ott hagyott az előszoba közepén felöltözve, táskával az alkaromon. Ettől függetlenül amúgy is el kell menjek itthonról, mert megérkezett a rendelésem a boltba. Hiába voltam kimerült és volt a bolt egy saroknyira, még mindig éreztem a lábaimat földhöz szegező ólomsúlyokat útközben is.

- Jó reggelt, aranyom! Egy pillanat és kihozom a rendelésed, addig nézz körül nyugodtan. Jó ideje nem voltál már. - köszöntött éneklő hangján Mrs. Cole és egy szempillantás alatt kirepült a pult mögül a raktár irányába libbenve.

- Neked is jó reggelt, Marie. - suttogtam magam elé, de már akkor rég hátul pakolászott és csörömpölt. Marieban még ötven évesen is annyi energia csörgedezik, akár egy fiatal kisgyerekben. Egy növénybolt tulajdonosa volt, ahonnan majdnem az összes zöld származott, amely a szobámban is megtalálgató volt. A mai alkalom pedig különleges volt, egy hónappal ezelőtt ugyanis egy különös virágot szerettem volna magaménak tudni, azonban ez rendelésre szorult. Korábban már ki is fizettem.

Hajamat ujjaimmal hátrafésülve Marie javaslatára járkálni kezdtem a sorok között, még az sem zavart meg ebben, amikor a bejárati ajtó felett megszólalt a csengő - újabb vendég érkezését jelezve -. Tovább bandukoltam a sorok között, amikor hirtelen előtűnt Mrs. Cole ősz hajkoronája és előttem termett egy átlátszó szatyorral a bal kezében. Mosollyal az arcán nyújtotta át és, én is megeresztve a legszebb mosolyomat, elfogadtam.

- Ó jó reggelt, kedves! Mivel szolgálhatok? - billent ki jobbra a nő, hogy közvetlenül mögém pillanthasson  vendégre.

Mögém?

Lassan, ráérősen fordultam meg a tengelyem körül, ám amikor a felismerés legapróbb szikrája is megcsapott, ijedtemben hátravedtődtem. Egy polc sarkának estem, de minden olyan gyorsan történt, hogy már csak arra emlékeztem, mi volt utána. Zavartan pillantottam az arcomat súroló széles mellkasra és éreztem meg a derekamon vaskos, forró karját, ami hátranyúlva a felső polcról leesett aloe verat kapta el. A másik kezében pedig a szatyromat tartotta, mely valószínűleg a rémülettől csúszott ki az ujjaim közül. Ez.. gyors volt. Ha nem lettek volna ilyen reflexei, valószínűleg minden összetört volna, még én is.

Több, mint két hét telt el azóta, hogy ugyanebbe a barna szempárba nézzek. Ilyen közel még sosem voltam hozzá. Megemeltem a fejemet, hogy jobban szemügyre vehessem az arcát, viszont azzal nem számoltam, hogy ő is ugyanúgy nem tudta levenni a pillantását rólam. Centik választottak el minket. Centik..

- Khm.. köszönöm, Mr.? - köhintett egyet Marie, megszakítva a farkasszemezést. Mintha mindketten magunkhoz tértünk volna elléptünk a másiktól és én pánikolva kifutottam a boltból.