THE TRUTH ABOUT US

22.

Szombat.
Esős, viharos szombat.
Őszintén nem gondoltam volna még a reggel, hogy talán nem kellen kimozdulnom ma, hisz olyan szépen ragyogták be a szobámat a napfény első, narancs sugarai. Franc gondolta, hogy itt ragadok miatta a könyvesboltban két órára. Bár, ha annyira bántam volna már lehet rég hívtam volna egy taxit. A bolt viszont még egy bárpultból is állt, leginkább kávézóként funkcionált, de minden mást is árultak. A pultos ráadásul Liam nővére volt, Ellie.

Kértem egy kávét és amíg Ellie készítette beszélgettünk pár dologról, a suliról, apáról, Liamről. Nos szóba jött néhány téma. Liam nővérével nem volt nehéz jól kijönni, nagyon jófej és a legtöbben szerették is a városban. Három évvel ezelőtt ballagott a gimiből, ezáltal még volt szerencsém végignézni, ahogy a végzős Ellie a gólya öccsével szórakozott. Bár Liamnak nem voltak túl kedves első benyomásai elsőre a gimiről, de már akkor menőnek számított, hiszen Ellie haverjai az ő haverjai is lettek. És ki ne tartaná menőnek azt, ha gólyaként van egy végzős tesód és végzős haverjaid!?
Valószínűleg az egyetlen ilyen ember, maga Liam volt. Fel sem tűnt neki, hogy az elsős csajok nem pusztán a végzős haverjai miatt akartak kegyeibe férkőzni. Nos, nem mondom, hogy a srác az eszéről híres, de ha saját környezetéről van szó, amire ő is hatással van, akkor neki az fel se tűnik. Elgondolkodtató a kérdés ebben az esetben, hogy vajon azért nem volt-e eddig egy darab komoly kapcsolata sem, mert nem vette észre, hogy igen is van hatása a csajokra és hogy igen is nem lehetetlenség őt szeretni. Talán egy másik párhuzamos dimenzióban, ahol szerelmesek vagyunk egymásba, ott megtaníthatnám neki ezt a leckét.

De talán felesleges ilyen szarokkal nyugtatnom a lelki világom, most is, mint eddig is, hamarabb gondolok másra, mint magamra. Figyelnem kell a gyógyulásomra és hogy semmi ne zaklasson fel. Anyám emlékének a sebe már csak kissé vérzett a szívemben, kezdett begyógyulni. Csökkentek a rémálmaimmal együtt a nyugtató adagok és a pszichológussal való időpontjaim is. Azt hiszem mintha lassan visszatérnék önmagamhoz, mint amikor a horror vasút végén meglátja az ember a fényt és rájön, hogy van kiút és esély, hogy egy jobb életre tegyen szert. Erre pedig lelkileg is készen áll.

Egy könyvet forgattam a kezemben a bőrfotelben, amely már a könyves bolt részlegéhez tartozott. Azt hiszem, megveszem majd. Egy srácról szól, aki sosem kapott szeretet és elfogadást, igazából semmilyen pozitív visszaigazolást vagy megerősítést. Belép az életébe egy lány, aki akaratlanul is megtanítja neki ezeket a dolgokat. És...

Olyan ismerős ez a sztori.

Egy ismerős, rég nem látott arc képe villan fel a fejemben. Összerezzenek és inkább letettem a kávét a körasztalra magam mellé.

Miért jutott az eszembe ő?

Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg mindenki.

A pultnak esek.

- Ellie. Valami erőset és kettőt kérek. - mondtam magabiztosan, de elég halkan, hogy ne hallják meg mások, hogy mit is kértem. Ellie tudja, hogy nem adhatna ki nekem piát, de azért látványosan elkéri a személyim és bólint egyet, mintha megerősíteni minden embert arról, hogy elmúltam huszonegy. Viszont senki sem nézett. Meglepett volt, úgy tűnt rá akar kérdezni, mégsem tette, hanem inkább hátat fordítva üvegek koccanására lettem figyelmes. Iszonyat hálás voltam érte és a személyimet a farzsebembe tuszkolva előrántottam néhány dollárt és borravalót is a nagylelkűsége végett.

Amire most készültem, ahhoz nem kellett józan ész csupán vakmerőség minden árnyalatban.

Elém rakta a két csoda italt és úgy hajtottam le mindkettőt, mint egy vérbeli alkoholista. Azt mondják, hogy az alkoholisták már a pultnál lehúzzák. A keserű folyadék végigmarta a torkom, de nem tágítottam. Elköszöntem tőle és a telefonomban egy taxis szolgáltatás telefonszámát kerestem. Ide hívtam a taxit a könyvesbolt elé, mert az eső még mindig megállíthatatlanul zuhogott, sőt egyenesen, mintha dézsából öntötték volna.