THE TRUTH ABOUT US

02.

Tojás, liszt, banán, só és hmm...

Az összetevőket belehajigáltam a mixerbe és összeturmixoltam őket, amíg el nem érte a megfelelő állagát. Közben előkaptam egy serpenyőt és felraktam a sütőlapra azt. Apámat a turmixgéppel pedig sikeresen felébresztettem és ez látszott abból a gyilkos tekintetből, amit nekem ajándékozott, miközben lebattyogott a lépcsőn egyenesen a hálójából. Hupsz.

- Remélem nekem is jut belőle, ha már ilyen szörnyű ébresztéssel keltettél hajnali hatkor. Mégis miért vagy ennyire korán ébren? - hunyorította össze a szemeit a falióra leolvasására és mikor realizálta az időt csodálkozás ült ki az arcára.

- Este lusta voltam befejezni a magyar leadandót Mrs. Simonsnak. - vallottam be az őszintét egy laza vállrándítással és nekifogtam sütni a pancakeket.

- Felix hozott haza? - tudakolta meg, bár inkább kijelentésnek hatott mintsem kérdésnek, hiszen neki normális, hogy olyannyira elválaszthatatlanok vagyunk, mint akiket pillanatragasztóval tapasztottak volna össze.

El kellene mondanom apának?

Elmondom neki...

- Nem, neki más, sürgős dolga akadt. - kerültem ki a kérdést, amiben végül is volt némi igazság.

...később.

Aput nem is izgatta különösebben tovább a dolog és helyt foglalt az asztalnál, hogy a szokásos amerikai apa módjára újságot olvasson. A férfi már lassan az ötvenes éveit taposta, bár külsőleg inkább épp, hogy negyvennek nézték az emberek. Bizony elég jól tartotta magát, ahhoz képest, hogy a rengeteg munkában majdhogy megfulladt néhanapján és már beleőszült a félcédulás ügyfelek értetlenkedéseibe vagy hisztijeibe. Igen, apám a város alpolgármestere és tökéletesen elvan ebben a pozícióban is, köszöni szépen. Korábban pályázott a polgármesteri címre is, viszont amikor Bobby magára hagyta őt, hogy vegye át a vezetést a távollétében, akkor apámra rengeteg felelősség hárult és napokig haza sem jött az irodából. Mivel ekkor még kicsi voltam a szomszédok vigyáztak rám és így nem is indulhatott a választáson, bár az ő véleménye szerint nem csak én játszottam közre, hanem az is, hogy ennyi munkát átok lenne bevállalni. Kisgyerek mellett nem is lehet az ember polgármester és főleg nem akkor, ha nem vasból vannak az idegei.

De már nem vagyok kisgyerek és jövőre egyébként is egyetemre megyek.

Két lapos tányérra válogattam széjjel az elkészült palacsintákat és megöntöztem bő sziruppal mindegyik tetejét, közben pedig a szabad kezemmel két villát rántottam ki az evőeszközös fiókból. A csípőmmel belökve a fiókot a két kezembe vettem a tányérokat és az egyiket apám elé csúsztattam, míg a másikat mellé, ahol helyet foglaltam.

- Hmm.. jól néz ki, Prücsök. - dörzsölte össze a tenyerét és rögvest neki is fogott a palacsinta torony elpusztításának.

Pasik! Mindegyik szívéhez a hasán keresztül vezet az út, teljesen le lehet őket kenyerezni egy szimpla étellel is. Apám szeme még egy palacsinta láttára is úgy csillogott, mint amikor egy kisgyerek megkapja a karácsonyi ajándékát. Nem értem ezt a reakciót mai napig.

- Elég jól néz ki ahhoz, hogy bevigyél ma suliba? - kértem sündörögve, fel sem nézve a még érintetlen tálról és egy meggyőző, széles vigyort küldtem felé, ahogy felemeltem rá óvatosan a tekintetemet.

- Aha. De miért? Felix szokott mindig hurcolászni. - vonta fel vastag szemöldökét érdeklődve és tovább habzsolta a reggelit.

Nem akarok hazudni. Nem szokásom hazudni az apámnak. De nem állok készen megbeszélni vele ezt az egészet, főleg nem kora reggel. Időnk sincs rá, majd délután leülök vele. Igen, ez lesz a legjobb, délután.