Szerelem és átok egyben

Part 27

Miután élőműsorként megnézhettük ahogy az undorító Nagininek nevezett kígyó felfalja a volt tanáromat alig bírtam visszatartani a hányingerem így lehajtva tartottam félig meddig a fejem, hogy ne kapjak teljes rálátást, de mégse mondják, hogy nem nézem a 'remek' műsort. Perselus felé fordulva az ő arcára is kiült az undor, szóval megkönnyebbültem, hogy nem én vagyok az egyetlen. Miután körbe néztem a teremben rájöttem, hogy nem csak mi vágtunk ilyen arckifejezést.

- Remélem az asztalnál ülőknek nem kell kétszer mondanom, hogy találkozunk jövő hét szombaton alkonyatkor – mondta Voldemort, mire mindenki örült a megtiszteltetésnek.

- Rád is számíthatunk, Mia? – kérdezte hirtelen felém mosolyogva ijesztő tekintetével, mire szóra nyitottam a szám.

- Természetesen, Nagyúr – mondtam rekedt hangommal, mire örömében összecsapta a tenyerét. Mintha lett volna választásom...

- Addig remélem Perselus megtudod neki tanítani a mi repülési formánkat, ugye? – kérdezte Perselustól, de inkább tűnt parancsnak, mint sem kérdésnek. Remek, most már én is nézhetek ki velük együtt repülő dementorként.

- Igen, Nagyuram – mondta monoton hangon, akár egy robot.

***

Perselus házába hopponálva a sírás küszöbén álltam és üres tekintettel néztem rá amikor maga felé fordított.

- Most megkell támadnom a saját barátaimat? – kérdeztem a helyzethez képest nyugodt hangon.

- Nincs más választásod – mondta, mire csak idegesen felnevettem.

- Nem érdekel mit mondasz, de én most elmegyek és szólok a rendnek! – mondtam idegesen, mire a karomat megragadva fenyegetően megvillant a szeme.

- Mia, ha megmerészeled csinálni...

- Mi lesz, meghalunk? – kérdeztem cinikusan, majd lazított a szorításon. - Úgy csinálom, hogy senki se haljon meg, megígérem – mondtam neki, majd odahajolva hozzá egy csókot nyomtam a szájára, amit ezúttal nem viszonzott. Elhajolva tőle mélyen a szemébe néztem.

- Idáig megbíztam benned, most azt kérem, hogy te is bízz meg bennem! – mondtam neki homlok ráncolva mire nehezen, de bólintott. Harryhez nem mehettem el, mert tudtam, hogy a mugli nevelő szüleinél tartózkodik, így kénytelen voltam a Weasley családhoz elmenni. A levegőt kifújva elléptem Perselus mellől, majd lehunytam a szemem és erősen koncentrálva máris egy erős lökést éreztem és amikor ismét kinyitottam a szemem, már a Weasley család renovált otthonánál találtam magam. A pálcámat nem mertem elővenni, mert azt hitték volna, hogy fenyegetni jöttem őket így csak az ajtóhoz sétáltam és bekopogtam. Egy perc után vigyorogva Mr. Weasley nyitott ajtót, akiről azonnal lehervadt a mosoly és pálcát rántott rám, de én csak a kezemet a magasba emeltem, jelezve, hogy nem bántani jöttem őket.

- Nincs sok időm, szóval nagyon figyeljen! – raktam le lassan a kezemet. - Tudják mikor hozzák ki Harryt – kezdtem, mire elkerekedett Arthur szeme. – De viszont nem hozhatják ki máskor, mert akkor rájönnek, hogy köptem – folytattam mire közbevágott.

- Miért ne hoznánk ki őt máskor és hagynánk, hogy végezzenek veled? – kérdezte még mindig a pálcáját felém szegezve, mire a válasza pofonként ért. Hirtelen Mrs. Weasley sétált az ajtóhoz és amikor meglátott lenyomta Mr. Weasley kezét, hogy ne szegezze rám a pálcáját. Tovább folytatva mélyen mind a kettejük szemébe néztem felváltva.

- Ron nem mesélt a levélről? – kérdeztem.

- De, de miért hinnénk el? Nem vagyunk gyerekek, akiket befolyásolni tudsz. Még ha Harry-ék el is hitték, mi nem! – mondta, mire Mrs. Weasley megrázta a fejét.