Szerelem és átok egyben

Part 35

Már három nap telt el a veszekedésünk óta, de még mindig nem kerestük egymást. Fogalmam sincs, hogy ő pontosan mit gondolt, de én megsértve éreztem magam, mert csak megvédtem a barátomat és nem is neki kellene rám haragudnia, hanem Carrownak rám, ezért sem értettem, hogy ő miért játszotta a sértett felet. Bizonyára azért, mert kikellett a büntetés alól magyaráznia, talán felkellett előtte is fednie a kapcsolatunkat, fogalmam sincs, de ez akkor sem elég indok arra, hogy ne keressen engem, mert arra várhat, hogy én fogom keresni...most ő tartozik bocsánattal!

- Hé, Mia! – szólított meg Ginny a vacsora asztalnál mire fejemet megráztam, hogy visszatérjek a valóságba, majd rá pillantottam.

- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte, de tekintetemmel próbáltam sugallani, hogy kin is jár az agyam, mivel elmondtam nekik a történteket, így azonnal észhez fog kapni.

- Ez most ilyen lányos dolog? – szólt közbe Neville értetlenül, mire a mellette ülő Dean és Seamus felnevetett.

- Igen, Neville! Ez ilyen lányos dolog – forgatta a szemét Ginny, mire halványan én is elmosolyodtam. Égető vágyat éreztem, hogy a tanári asztal irányába nézzek, de azért sem tettem, így csak Ginny-re néztem és közelebb hajoltam, hogy a fülébe tudjak súgni, így ő is egy kicsit felállt a székről, hogy elérjem őt.

- Kérlek nézd már meg, hogy figyel-e engem – súgtam a fülébe, majd vissza leültem a helyemre, mire ő felvont szemöldökkel megvonta a vállát és óvatosan a tanári asztal irányába nézett. Szinte rá egy másodpercre elvörösödő fejjel pillantott rám vissza, ami alapján megállapítottam, hogy ő igen is figyel így ravaszul elmosolyodtam direkt olyan irányba fordulva, hogy ne higgye azt, hogy őt nézem, de nagyon is lássa a mosolyom és az elégedettségem. Ezek után befejeztem az evést és elköszönve a többiektől elindultam a titkos mezőm felé, reménykedve, hogy követ. Hisz végül is így nem én kezdeményezek és még nyerek is.

Amikor siető léptekkel kiértem a mezőmre levetettem magam a fűre és egy mély levegőt véve törökülésbe húztam a lábam, de mielőtt ezt megcsináltam volna a pálcám a taláromon keresztül megszúrta a lábam, így kiakartam előtte venni a zsebemből, de hirtelen egy doboz formára lettem figyelmes ahogy matattam benne. Lehetséges, hogy a suli kezdetétől nem vettem észre, hogy még júniusban a zsebembe hagytam?

Kihúzva a cigis dobozt szomorúan elmosolyodtam és forgatni kezdtem azt a kezemben. Annyi emlék köt egyetlen egy tárgyhoz...amióta Perselussal vagyok még csak eszembe se jutott rágyújtani. Képek villantak fel a szemeim előtt...amikor Dracoval először rágyújtottunk, amikor Freddel és George-al kilopództunk ide a mezőre és nevetve elszívtunk egyet a szünet alatt, meg persze a szilveszteri buli, ami ennek az egésznek a kezdete volt...

A következő pillanatban azt vettem észre, hogy patagokban kezdenek el a könnyeim folyni és reszkető kézzel emelek ki egy szálat a dobozból az öngyújtóval együtt, majd meggyújtva azt lehunyom a szemem és átadva magamat az érzésnek szaggatottan kifújom a füstöt.

- Hát mégsem szoktál le? – hallottam meg magam mögül a jól ismert unott hangot. Nem volt erőm válaszolni, így csak a hamut a fűre pöcköltem és ismét egy mélyet szívtam le a cigiből. Ekkor hallottam, hogy közeledik felém, de még mindig nem voltam hajlandó felnézni rá. Hülyeség volt egyáltalán Ginnyt erre megkérnem. Nincs ennek az egésznek semmi értelme.

- Nem tudtam, hogy még megvan ez a doboz – szólaltam meg szipogva majd, amikor Perselus észbe kapott, hogy sírok azonnal helyet foglalt mellettem nem törődve a kissé nedves fűvel.

- Mi történt? – kérdezte komoly hangsúllyal, de még mindig nem néztem rá.

- Ehhez a dobozhoz annyi boldog emlék köt, de mindet elrontja egy rossz – töröltem le a könnyet az arcomról, majd egy utolsót szívtam belőle és elnyomtam a csikket. – Aznap este is végig nálam volt, amikor Bellatrix rajta kapott minket a csókunkon – mondtam keserűen elmosolyodva, majd végre Perselusra néztem, aki fürkészően tanulmányozott engem. Egy idő után ismét felkapva a dobozt megkínáltam Perselust.