Szerelem és átok egyben

Part 46

Harry kétségbeesett arccal pillantott rám, mire aggódva néztem rá nem tudva, hogy mit fog a látottakhoz szólni.

- És én ezt az embert utáltam egész életemben, holott neki köszönhetem, hogy még életben vagyok... - mondta, mire sóhajtva közelebb léptem hozzá, majd finoman átöleltem.

- Nem tudhattad, Harry. Sok mindent még én sem tudtam – mondtam neki őszintén, mire viszonozta az ölelésem.

- Még elsőben Mógustól is ő védelmezett - hajolt el tőlem, mire homlok ráncolva meredtem rá.

- Amikor azt hittük, hogy ő próbál lerángatni a seprűről igazából Mógus volt és ő az ellenvarázslattal próbált rajtam segíteni, de Hermione és Ron azt hitte...

- Nem gond. Már rég volt, a fő, hogy életben vagy te is és ő is - vágtam közbe megsimogatva a vállát, mire szomorúan felsóhajtott.

- Elkell mennem Voldemorthoz – mondta, mire döbbenten néztem rá.

- Eszednél vagy? – kérdeztem.

- Te is hallottad...

- Hallottam, de...

- De elkell mennem és ezt te is tudod. Ezzel megmenthetjük az egész varázsvilágot – egy mély levegőt véve szomorúan néztem Harryre.

- Tedd, amit jónak látsz – feleltem végül. – De szerinted...Perselus miért akarta neked megmutatni azokat az emlékeket, amiben szinte már csak én szerepeltem? – kérdeztem kíváncsian, reménykedve, hogy ő tudja a választ.

- Szerintem két indoka is volt rá... - felelte. – Az egyik az, hogy próbálta megmutatni nekem, hogy miért nem szereti már édesanyámat...bizonyára megakarta nekem magyarázni. A második dolog pedig...szerintem tudta, hogy te is megfogod nézni az emlékeit és azt hihette, hogy megfog halni és ezért is...hogy is mondjam...búcsúnak szánta – mondta mire egy idő után elmosolyodtam.

- Néha nagyon okos tudsz lenni, Harry – feleltem a haját megkócolva, mire fájdalmasan felnevetett, majd miután mind a ketten csendesen figyeltük a másikat lehervadt rólunk a mosoly. – Csak...ajj a francba – próbáltam elbúcsúzni tőle, de helyette ismét csak elsírtam magam és átöleltem őt.

- Öljétek meg őt, tudom, hogy képesek lesztek rá – súgta a fülembe, mire még szorosabban húztam magamhoz.

- Mindent megfogunk tenni! – mondtam neki, majd ellépve tőlem még utoljára rám nézett, majd az igazgatóit elhagyva elindult a halálába. A fiú, aki élt...

Nem mentem Harryvel. Voldemort már tudja, hogy áruló vagyok és ha én is odamentem volna, akkor ugyanúgy meghalok, mint Harry. Helyette lementem a nagyterembe, ahol a halottjaikkal voltak az emberek és amikor meglátott Ron és Hermione azonnal odarohantak hozzám kézen fogva, aminek láttán halványan elmosolyodtam.

- Hol van Harry? – kérdezte Hermione.

- Elment.

- És te hagytad? – pánikolt be Ron.

- Ez az ő döntése volt. Megnéztük Perselus emlékeit és nos...kiderült, hogy Harry is egy Horcrux – mondtam, mire tátott szájjal néztek rám.

- Kifejtenéd bővebben? – kérdezte Ron végül.

- Lily, Harry édesanyja egy védőbűbájt szórt Harryre és ezért is pattant vissza a halálos átka Voldemortnak. Mivel már akkor is voltak Horcruxai nem halt meg, de annyira gyenge volt, hogy belekapaszkodott az egyetlen élő személybe, aki éppenséggel Harry volt. Voldemort erről nem tud és ez számunkra jó aduász lehet.