Szerelem és átok egyben

Part 41

- Gondolom már innen megoldjátok – mondta kissé mérgesen Perselus, majd megragadta az én karom és Dracoét is, én pedig még fél kézzel felkaptam a ledobott talárom.

- Hová mentek? – kérdezte Narcissa maga elé meredve ahogy realizálta, hogy megint elszúrták az esélyt arra, hogy elkapják Pottert és hogy ismét tisztelje őket a Nagyúr. Lucius csak reszkető kézzel hajtotta vissza talárja ujját és szemei előtt már végig zajlott a büntetése amit Voldemorttól fog kapni.

- Vissza Roxfortba – mondta. – Ha valamit szeretnétek nekem szóljatok, ne Miának vagy Draconak.

- Én vagyok Draco apja, erről én magam is tudok dönteni, hogy mikor érzem úgy, hogy a fiamnak jelen kell lennie vagy sem! – kiáltott fel idegesen Lucius, tekintete pedig mániát sugárzott.

- Mégis én viselkedek úgy, mint az apja, te meg úgy, mint egy zavarodott és lecsúszott alkoholista – mondta hűvösen Perselus, majd dehopponáltunk vissza Roxfortba, meg sem várva a válaszát. Az igazgazói irodába találtuk magunkat és mihelyst megérkeztünk a volt igazgatók képei sugdolózni kezdtek, Perselus pedig nem is foglalkozott velük.

- Draco, menj a következő órádra, Mia te még maradsz – mondta parancsolva, mire Draco csak dühösen nézett én pedig unottan. Nem esett jó a keresztapjára hallgatnia, de végül Draco engedelmeskedve lassan elhagyta az igazgatóit és ketten maradtunk Perselussal.

- Szerinted eltalált valakit a szilánk? – kérdeztem felnézve rá.

- Biztosan – erősítette meg és legbelül reménykedtem, hogy senkinek sem esett baja ennek ellenére sem. - Jól vagy? – kérdezte teljesen felém fordulva ahogy végigmért.

- Persze – válaszoltam közelebb lépve hozzá és óvatosan megsimítottam a vállát. – Nagyon örülök, hogy Harry sóbálvány-átka eltalált, máshogy küzdenünk kellett volna szemtől szembe – mondtam elképzelve a jelentet, amitől megborzongtam.

- Igen, elkell ismernem jó ötlet volt tőle – mondta.

- Te jól vagy? – kérdeztem aggódva.

- Már hozzávagyok szokva az ilyesmikhez – mondta komolyan mire megérintve az arcát lehúztam őt, hogy megtudjam csókolni. A hajamat megsimítva viszonozta, amitől teljesen elolvadtam.

- Biztosan rájöttek, hogy Bellatrix széfében is van egy Horcrux – szakítottam meg a csókot.

- Remélem nem olyan agy hallottak, hogy nem tudják összerakni a darabokat – morogta, mire halkan felnevettem. – Megkell valamit ígérned nekem, Mia – húzta ki magát és keze a hajamról az arcomra siklott át.

- Mit? – kérdeztem kissé félve.

- Ha harcra kerül a sor...mármint a végsőre – kezdte, mire bólintottam jelezve, hogy értem. – Ígérd meg, ha bármi bajom is esik te folytatod a Nagyúr elleni harcot – mondta, mire nyeltem egyet.

- Ezt nem ígérhetem meg – ráztam a fejem és a szemeim máris könnyben áztak.

- Potternek kell ezt a csatát megnyernie és ha ez az én halálomba fog kerülni...

- Nem! – léptem el tőle. – Nem fogsz meghalni, ilyet ne is mondj, sőt még csak gondolni se gondolj rá! – mutattam felé idegesen, de mutatóujjam reszketett. – Nem fogom hagyni.

- ...ígérd meg, hogy tovább folytatod a harcot – fejezte be a mondatát, amit félbeszakítottam, mire küszködve nyeltem vissza a sírást és ezt látva közelebb lépett hozzám, hogy letörölje a könnyeimet, amik az arcomon folytak le. – Ígérd meg! – mondta szigorúan.